Hozzámenjek vagy se? Tudnak valaki segíteni?

Nagy dilemmában vagyok. 2 hét múlva lesz az esküvőnk. Én meg nem vagyok érzelmileg biztos a dolgomban. Nagyon szeretem a párom, az nem kétség, imádom őt, mindennél többet jelentenek azok a percek amiket vele tölthetek. Okos, szellemes, kedves, gyengéd ember. Ha ő nem lenne nekem, akkor egyedül maradnék, mert más nem is kellene. Nem terveztük az eskövőt, bár már vagy egy éve együtt élünk, de muszály összeházasodnunk, mert babát várok és ha nem tesszük meg, jogilag a volt férjem nevére anyakönyvezetődne majd a baba. Pereskedni kellene majd a páromnak az apaságért. (Néhány hónapja váltunk csak el hivatalosan) Ezt meg egyikünk sem akarja.

A dilemmám az abból ered, hogy a hátam mögött van már egy jókora tapasztalat a házasságról, az azzal járó sajnos kompromisszumokból is, amiből nyakig vagyok. Párom először házasodik majd velem, fogalma sincs sok dologról. Én egy nagyon rossz házasságban éltem, és most megint félek. Nehezen alkalmazkodom, és bár a párom sokkal toleránsabb mint én, mégis előre félek az esetleges nehézségektől. Mi lesz ha kiszeretek majd belőle és csak a hibáit látom? Mert vitáink azok időnként akadnak és bár időnként nincs igazam, mégis mindig a békesség kedvéért rám hagyja a dolgokat. De vannak viták, amikben viszont igazam van és sajnos nem tudom őt sosem az igazamról meggyőzni, ő csak nagyon jámbor és szerelmes, ezért inkább nem veszekszik velem. Ez engem idegesít. Vannak neki megrögzött dogmái, pl, hogy tanyán kellene élnünk, nem városban, meg ilyenek. Pedig én ragaszkodom a városi életemhez, itt van a munkahelyem is. Azt is szeretné ha feladnám. Túl sok változtatást igényelne, én meg már nem akarok változni. Egyenlőre ő idomul hozzám, de érzem, hogy ez így nem lesz jó senkinek se.

Néha azt mondogatom magamnak, nem baj ha összeházasodunk, kipróbáljuk a házaséletet, legfeljebb, ha nem megy, majd elválunk. Ezt persze neki nem merem megmondani. Nagyon hülye vagyok szerintetek? Félek előre a nem is tudom mitől?