Azok, akik fiatalon férjhez mentek nem érzik úgy, hogy nem élték ki magukat?

Nem értem, miért lennék attól több, hogy százötven pasi megfordult az ágyamban, és minden hétvégén bulizni jártam...

Nem az első szerelmemhez mentem hozzá, hanem a másodikhoz, de sosem éreztem azt, hogy emiatt hiányom lenne. Én mindig is egy stabil, boldog kapcsolatra vágytam, illetve egy férfira, aki maximálisan tisztel engem és a kapcsolatunkat, illetve képes rengeteg szeretet adni. Megtaláltam, hozzámentem 22 évesen. Neki én is a második komkolyabb barátnője voltam, és pont úgy gondolkodik, mint én.

Azóta együtt megyünk bulizni, szórakozni, nagyjából mindent tudunk a másikról, és tudjuk, hogy mindig mindenben számíthatunk a másikra. Szerintem ez többet ér, mint ha az ember minden héten másik pasit cipelne haza a diszkóból.

Teljes értékű embernek érzem magam úgy is, hogy nem volt sok barátom, és eszem ágában sincs megcsalni a férjemet, neki sem engem. Mi tényleg remekül összepasszolunk, másnak is csak ilyet kívánhatok.

nem, nem érzem.

ez a kiélés a kor divatja. majd elmúlik

De jó ilyeneket olvasni!! Engem marslakónak szoktak nézni amiért 20 évesen hozzámentem életem szerelméhez, szűzen, ő is az volt, és jönnek ezzel a kiélős szöveggel. Pedig nincs jobb annál, hogy sérülés nélkül, tiszta reménnyel kezdhettünk tisztán egy tiszta lapot. 15 éve ezt írjuk tele.

Nekem a 15 év alatt egy férfi próbált udvarolni, de ez erős szó, nem akart ő semmit, csak többször kedvesen kifejezte, hogy de szeretett volna egy olyan feleséget, mint én vagyok. Megdobogtatta a szívem, mert vonzó pasi, de végiggondolva a dolgot, hálát adtam az égnek, hogy én a saját férjem felesége lehetek, mert ez a másik jellemileg a nyomába sem léphet.

Könnyű így, úgy gondolom. Rossz házasságban, felelőtlen vagy érzéketlen partnerrel nyilván felmerül valakiben, hogy rosszul tette, hogy olyan fiatalon hozzáment.