Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Külföldről szervezzük az...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Külföldről szervezzük az esküvőnket. Mit mikor érdemes intézni?

Figyelt kérdés

2016 nyarán szeretnénk esküdni Magyarországon. Kihelyezett esküvői szertartást szeretnénk, amit a lakodalom helyszínén tartanánk. Mit és mikor érdemes intézni szerintetek? E-mailben sok mindent meg lehet kérdezni, de a hazalátogatásaink száma véges (addig maximum kétszer megyünk haza), így a személyes intézkedés nehézkes lesz.


A helyszínnek írtam, ha minden jól megy az első hazalátogatásunk alatt (márciusban/tavasszal) le is foglalózzuk előre.


A meghívó szövege mellé (szülők/nagyszülők személyesen kapnak meghívást, de a többi rokon esetében ez nem megvalósítható, postázzuk) "tájékoztatót", sőt "kérdőívet" is kiküldenénk válaszborítékkal, amiben kiválaszthatják, hogy csak a szertartásra, vagy a szertartás+lakodalomra is maradnak-e, és ha igen, hányan. (Mi mindenkit meghívunk a lagziba, akit a szertartásra is, de sok a kisgyermekes (addigra kisgyermekes) ismerősünk, aki nem biztos, hogy maradna mindkettőn.


Egyéb szervezési kérdésekben is várom a tapasztalatokat, kinek mikor hogyan sikerült? Időben szeretném elkezdeni, hogy valóban ne kelljen kapkodni, és ne legyen hátrány, hogy külföldön vagyunk.



2015. jan. 15. 21:54
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
Amit csak személyesen tudtok intézni, az a házassági szándék bejeletése az anyakönyvvezetőnél. Ehhez mindkettőtök egyidejű személyes megjelenése szükséges. Időpontot kb. 1 évvel előbb lehet foglalni, de ez lehet, hogy hivatalfüggő. Amíg nincs meg az időpont, nem érdemes szervezni mást.
2015. jan. 15. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:

Miért nem fogadtok szervezőt? Két alkalom nagyon kevés, és abból is valamennyi időt is nyilván inkább a családdal, barátokkal töltenétek. Nagyon strapás lesz két alkalomba besűríteni mindent.


Persze meg lehet oldani saját szervezésben is, de én tuti nem merném így bevállalni.


Ami még fontos kérdés, lesz-e egyházi szertartás? Csak mert a jegyesoktatást el kell végeznetek hozzá, ennek módját pedig le kéne egyeztetni az esketést végző pappal/lelkésszel még időben.

2015. jan. 15. 23:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Nem lesz egyházi esküvő. Ugyanis egyházellenesek vagyunk. Ez nem összekeverendő a vallásellenességgel. A vallással semmi bajunk, sőt Istenben is hiszünk, az egyház intézményével van a probléma.



Én rendezvényszervezésben dolgoztam, pontosan tudom, mennyi munka egy program (bármilyen) megszervezése, és hogy azért milyen összegeket kérnek el. A barátnőm, aki szintén szakmabeli, akkorra kisgyerekkel lesz otthon (most terhes), nem terhelném vele. A többi barátnőm, akik szintén megbízhatóak és szakmabeliek, szintén kisgyerekkel vannak otthon, illetőleg szintén külföldre költöztek. Tehát akikkel dolgoztatnék, mert ár-érték arányban elégedett lennék velük, azok kiestek. Ezért maradok én magamnak, akit felbérelhetek. :D Persze ettől még sokan sok dologban tudnak segíteni, de az egész kézben tartása a miénk lesz.


Köszönöm a tanácsokat, jöhet a többi is. :)

2015. jan. 15. 23:31
 4/12 anonim ***** válasza:

mi is hasonlóan csináljuk, külföldről. 1 évvel előtte kezdtem el érdeklődni, fél évvel előtte dátum, helyszín, ruha, zenekar foglalás, anyakönyvi hivatalban "foglaltunk" az esküvő napjára időpontot (kihelyezett), most megyünk két hét múlva felvenni a jegyzőkönyvet az anyakönyvvezetővel. itt fontos: az esküvőt megelőző 30 nap és 6 hónapban lehet csak megtenni! igazából ez egy engedélyszeztetés.

fotóst is jó lett volna, de még nem sikerült találni senkit. most megyünk majd haza, remélem akkor. most rendeltük meg online a meghívókat is, akkor osztjuk majd ki.

ahol élünk, a páromnak is tudunk öltönyt nézni, cipőt, apróságokat.


viszont: amikor elkzdtem ezzel foglalkozni, a szolgáltatók nem vették konmolyan, mondván, hogy hol van az még.. így egyből kerestünk is mindig újat. nem egyszerű.

sok sikert!

2015. jan. 16. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Esküvőfotós vagyok. Általában azt javaslom a pároknak, hogy kezdjék el időben. Na, ezen Ti már túl vagytok, időben kezdtetek. A másik dolog, hogy állítsanak fel egy fontossági sorrendet. Az én célközönségem azok a párok akiknek a fotós a legfontosabb (vagy legalábbis eléggé fontos) de nyilván létezik ez a kör ruhával, tortával, zenekarral/DJ-vel, vőféllyel/CM-el és még lehetne sorolni elvégre nem vagyunk egyformák. Pont ezért azt szoktam mondani, hogy érdemes felállítani egy fontossági sorrendet és aszerint haladni a foglalásokkal és a szervezéssel. Ami kevésbé fontos azon lehet spórolni illetve változtatni ha másképp alakul, anélkül, hogy csalódás lenne, hiszen eleve kevésbé volt fontos. Írtam egyébként két blogbejegyzést is, amik bár a fotósválasztásra és a vele való együttműködésre vannak kihegyezve, azért más téren is tartalmazhatnak hasznos információkat. Ha érdekel (bárki akit érdekel) írj egy privátot és elküldöm a linkjüket!


Sok boldogságot és gratulálok az elhatározáshoz!

2015. jan. 16. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

Szia!

Mi is külföldröl szerveztük az esküvöt, es mi is csak 2 alkalommal mentünk haza addig. Az elsö valaszolo leirta a lenyeget, szerintem az az egyetlen dolog, amihez szemelyesen jelen kell lennetek (legyen meg hozza minden papir, születesi ak, szemelyi, lakcimkartya). Mindenkeppen kerjetek a bejelentkezeshez is idöpontot idöben telefonon, mert az is siman lehet par het.


Mi is mindent magunknak szerveztünk, igaz, mi ket reszletben csinaltuk, nekünk a templomi fel evvel kesöbb volt.


Ha otthon akartok ruhat venni/kölcsönözni (ami gondolom nalatok is olcsobban jönne ki), akkor meg ahhoz is kell idöpontot kerni idöben, illetve a karikagyürüket is együtt akarjatok gondolom kivalasztani. Valamint, ha akarsz koszoruslanyoknak ruhat, es szamit, hogy mit vesznek fel, akkor van meg az is.


A helyszinre sem art legalabb egyszer elmenni szemelyesen.


Mas nem jut eszembe, amihez szemelyes jelenlet kell.

2015. jan. 16. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:
Ne haragudj, de ez a "tájékoztató és kérdőív" nagyon gáz. Akivel annyira nem tartjátok a kapcsolatot, hogy MÁSFÉL ÉVIG nem beszéltek egy szót se, azt minek hívjátok meg? Mi 54 helyre vittünk meghívót, egész napos munka után, hétvégén, 2 hét alatt megvolt. Volt, akinek postáztuk, de velük vagy telefonon, vagy interneten megbeszéltük a részleteket.
2015. jan. 16. 16:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:

7-es, járják körbe az összes meghívottat, miközben az idő arra is karcsú, hogy az otthoni dolgaikat megszervezzék az esküvőig?:) Mikor mi szerveztük külföldről az esküvőnket legalábbis, akkor erre egyáltalán nem volt idő. Akivel amúgyis találkoztunk, annak személyesen adtuk oda, akivel meg fél évente-évente látjuk egymást, mivel külföldről ennyit lehet megoldani, ezt is csak jó esetben, azoknak postán küldtük ki.

Teljesen elfogadott, és bevett szokás ráírni a meghívóra, hogy visszajelzés kértek arról, hogy ki mire tud jönni, bár gondolom ezt a Kérdező is tudja.

2015. jan. 16. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:
8-as, nos, az is teljesen elfogadott, bevett szokás, hogy telefonon, e-mailben tartjuk a kapcsolatot a rendezvényre felkért szolgáltatókkal, így minden másra elég időnk marad.
2015. jan. 16. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat!

7-es, az én részemről a nagyszülőkkel, szülőkkel és édesanyám testvérének a családjával tartjuk szorosan a kapcsolatot, velük személyesen fogunk találkozni. (Párom része más kérdés, de ő is hasonlóan van, mint én.)


Édesapám testvére, az ő lányaik a családjaikkal pedig az ország 3 különböző pontján laknak. Nem, nem fogom személyesen átadni a meghívót. Facebookon tartom velük a kapcsolatot, de te sem gondoltad komolyan, hogy ott írjak rájuk, hogy figyi, esküvőm lesz xy helyen-időben, eljöttök, igen, de jó és hányan aha várjál, feljegyzem...


Akkor inkább a szerinted ciki visszajelzős módszer egy kísérőkártyával (tájékoztató), amin a részletek vannak.


Köszönöm a tanácsokat mindenkinek! :)


Mindenkinek ment a zöld, függetlenül attól, hogy egyetértek-e, vagy sem. :)

2015. jan. 17. 13:38
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!