Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » 2 féle verzió között őrlődöm,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

2 féle verzió között őrlődöm, és nem tudok dönteni. Veletek volt hasonló?

Figyelt kérdés

A verzió: esküvő után koccintás, kis állófogadás és ennyi

A vacsorára szánt pénzből pedig elmennénk álmaink nászútjára.

B verzió: étteremben a családdal, barátokkal együtt lenni, együtt megünnepelni. Ezt sem nagy felhajtással, de egy sima vacsora is lényegesen többe kerül. Akkor viszont nem sok esélyünk marad erre a nászútra.


Pár éve gondolkodás nélkül rávágtam volna, hogy kicsi, olcsó esküvő és nászút, de most mégis vágyom arra, hogy ezt a napot a szeretteimmel töltsem, úgy, ahogy én szeretném. A vőlegényem azt mondta, ebben én döntök, csak úgy döntsek, hogy az boldoggá tegyen, és ne bánjam meg évek múlva a döntésemet.

Nagyjából napról napra változik a véleményem, hogy melyik verzió legyen.

Néha úgy érzem, nem akarok nagy vacsit, és elmennék nászútra. Mégiscsak jobb egy 2 hetes álomnyaralásba fektetni a pénzt, mint egyetlen estébe. máskor pedig azt, hogy egész életünkben lesz még arra számtalan lehetőség, hogy elutazzunk, de esküvőnk jó esetben csak ez az egy lesz.

Mi a véleményetek?


2015. okt. 6. 12:34
 1/10 anonim ***** válasza:
78%
B verzió és később nászút?
2015. okt. 6. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
78%

B verzió, jó esetben sok esélyetek lesz még álomnyaralni :)

Sok boldogságot!

2015. okt. 6. 12:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
52%

én biztos az A-t választanám

igaz nem vacsora, de akkor is megünneplitek a rokonokkal, barátokkal és utána meg jön egy közös nyaralás

és igaz, hogy elutazni máskor is lehet, de ha úgy veszed, nászút is csak egyszer van és az valahogy mégis más, mint egy nyaralás (amire ki tudja mikor lesz idő, pénz stb)

és attól még ott van az esküvő és a barátokkal is lehet máskor is programot csinálni


de hát kinek mi a fontosabb

csak az egyik néhány óra, a másik meg egy hosszú nyaralás

2015. okt. 6. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
58%
"A" verzónk volt. A legjobb barátainkkal (egy házaspár) nekivágtunk életünk utazásának, az esküvő is ott volt, a nászút 4. napján. Egy percre sem bántuk meg, sőt az első házassági évfordulónkra visszautaztunk. Igaz, hogy mi a két utazás között tartottunk egy partit a családunknak és a barátainknak, ami nagyon jól sikerült, úgyhogy végül "lagzink" is volt.
2015. okt. 6. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
70%

B verzió és mindenkitől pénzt kértek ajándékba? :-)

Így a lagziztok is, illetve jó esély van rá, hogy szép összeg gyűlik majd nektek össze.

2015. okt. 6. 14:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
54%

Nekunk rendes nagy lagzink volt, es ugy terveztuk, hogy a menyasszonytancbol bejott penzbol - majd osszegtol fuggoen - valasztunk valami last minute utat, es abbol megyunk naszutra. De nem volt ra szukseg, mert penz mellett, meg alomnaszutat is kaptunk naszajandekba. Tehat volt lagzi is, naszut is, meg meg penzunk is maradt. :)


Egyebkent meg utazni barmikor el tudtok menni kulonlegesebb helyre, nehogymar amiatt lemondj a kozos unneplesrol, meg ha csak egy vacsora is, de legyen egy szep emlekezetes estetek.

2015. okt. 6. 17:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Nekünk volt egy közepes méretű rendes lagzink és nászútra nem maradt pénzünk. Sose csinálnám másképpen, annyira jó élmény volt az esküvő. Utazásra ott az egész hátralévő életünk, legkésőbb a következő évre már úgyis összejön az embernek a nyaralásra való szerintem. Ha csak nem nagyon rosszul keres az ember, de akkor nem lenne kérdés, hogy legyen-e éttermi vacsora vagy ne.
2015. okt. 7. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
Azért arra számíts, hogy az állófogadásra sokan fognak jóval kevesebb pénzt vinni, erről sokszor írnak itt gykn. Volt, ahol 2500ft/fő volt az átlag.
2015. okt. 7. 09:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Hány főről van szó? Szűk család és a legközelebbi barátok?


Számold ki konkrétan, hogy mennyibe kerülne az állófogadás és mennyibe a vacsora. Túl nagy a különbség? Mennyi idő alatt tudnátok összespórolni a különbözetet, ha a B verziót választjátok? Ilyesmiket gondolj át szerintem.

2015. okt. 7. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Én a B verziót választanám, ugyanis lehet hogy majd évekmúlva jólesik majd visszanézni a videót, képeket és emlékezni milyen volt a TI estétek. A nászut meg lehetséges hogy összejöhet abból a pénzből amit a vendégektől kaptok, ha csak egy része lesz meg az is jó indulótőke és akár idén vagy jövőre megejthetitek az álomnászutat és az esküvő is szép emlék marad. :)
2016. ápr. 13. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!