Ki hogyan tette túl magát azon, ha házasként másba lett szerelmes?

Soha nem gondoltam, hogy ez velem megtörténik. 36 éves vagyok, a férjemmel 15 éve együtt, a gyerekeink már iskolások. Megvan mindenünk, a férjemre egy rossz szavam nem lehet, a gyerekek is imádják.

Soha nem akartam másfelé kacsintgatni, és nem is csaltam meg soha.

Talán ott a probléma, hogy annyira fiatalnak érzem magam, és hiányozni kezdett a szerelem érzése. Ez persze nem volt tudatos, csak most kezdek rájönni.

Régóta felfigyeltem egy férfira, pár hónapja pedig úgy alakult, hogy beszélgetni kezdtünk, rámírt. Ugyanúgy családos, imádja a gyerekeit, a feleségét. Soha nem hagyná el őket, és én sem. De ott a kémia, amit nehéz nem észrevenni...Nem tudom, éreztem-e ezt valaha.

Pár hétig leveleztünk, találkoztunk (egy munkahely), teljesen elvette az eszünket, annyira jól érezzük magunkat együtt. De! Már az elején tisztáztuk, hogy egyikünk sem akar bajt, beszélgessünk, az nem bűn....De aztán persze a téma elmegy egy nagyon személyes irányba, ahol már nem kérdés a kölcsönös szerelem ténye.

A nyáron nem találkozunk, s mivel túl veszélyes, befejeztük a beszélgetéseket is anélkül, hogy bármi történt volna köztünk fizikailag.

Nem láttam 6 hete, de minden percben rá gondolok. Nem akarom....A családomat akarom...

Szeptembertől újra minden nap látjuk egymást majd. Nem egy irodában, de a mindennapi találkozás elkerülhetetlen.

Nem az a kérdés, mit tegyek, azt is tudom mit kell és mit fogok, viszont közben szenvedek. Megnyugtatna, ha hasonló cipőben járó megosztaná a tapasztalatait, mert bárhogy igyekszik a férjem, mindent megad nekem, és én nagyon szeretem őt, folyamatosan a másikra vágyom. Nevetséges, ki akarom iktatni az érzést, de nem sikerül eddig...