Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Ki hogyan tette túl magát...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ki hogyan tette túl magát azon, ha házasként másba lett szerelmes?

Figyelt kérdés

Soha nem gondoltam, hogy ez velem megtörténik. 36 éves vagyok, a férjemmel 15 éve együtt, a gyerekeink már iskolások. Megvan mindenünk, a férjemre egy rossz szavam nem lehet, a gyerekek is imádják.

Soha nem akartam másfelé kacsintgatni, és nem is csaltam meg soha.

Talán ott a probléma, hogy annyira fiatalnak érzem magam, és hiányozni kezdett a szerelem érzése. Ez persze nem volt tudatos, csak most kezdek rájönni.

Régóta felfigyeltem egy férfira, pár hónapja pedig úgy alakult, hogy beszélgetni kezdtünk, rámírt. Ugyanúgy családos, imádja a gyerekeit, a feleségét. Soha nem hagyná el őket, és én sem. De ott a kémia, amit nehéz nem észrevenni...Nem tudom, éreztem-e ezt valaha.

Pár hétig leveleztünk, találkoztunk (egy munkahely), teljesen elvette az eszünket, annyira jól érezzük magunkat együtt. De! Már az elején tisztáztuk, hogy egyikünk sem akar bajt, beszélgessünk, az nem bűn....De aztán persze a téma elmegy egy nagyon személyes irányba, ahol már nem kérdés a kölcsönös szerelem ténye.

A nyáron nem találkozunk, s mivel túl veszélyes, befejeztük a beszélgetéseket is anélkül, hogy bármi történt volna köztünk fizikailag.

Nem láttam 6 hete, de minden percben rá gondolok. Nem akarom....A családomat akarom...

Szeptembertől újra minden nap látjuk egymást majd. Nem egy irodában, de a mindennapi találkozás elkerülhetetlen.


Nem az a kérdés, mit tegyek, azt is tudom mit kell és mit fogok, viszont közben szenvedek. Megnyugtatna, ha hasonló cipőben járó megosztaná a tapasztalatait, mert bárhogy igyekszik a férjem, mindent megad nekem, és én nagyon szeretem őt, folyamatosan a másikra vágyom. Nevetséges, ki akarom iktatni az érzést, de nem sikerül eddig...


2021. júl. 27. 12:56
1 2 3 4
 1/34 anonim ***** válasza:
100%

Nem voltam házas soha, de hasonlóan hosszú kapcsolatom volt nekem is. Én azért kezdtem más iránt vágyakozni, mert volt valami, ami hiányzott a kapcsolatomból. Én ezt az évek folyamán többször közöltem is a párommal, de nem változott semmi.

Szándékosan ez az érzés nem fog elmúlni, max idővel. Az jó, hogy kerülöd, így gyorsabban csitul az érzelem.


Meg kéne találnod, mi hiányzik a házasságodból, amit a másik férfiban látsz. Érzékiség? Fizikai vonzalom? Közös témák? A lista terjedelmes.

Ha megvan, mi hiányzik, akkor már tudod kommunikálni a férjednek, hogy gond van.

2021. júl. 27. 13:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/34 anonim ***** válasza:
33%

úgyis dugni fogtok... csak idő kérdése

sztem túl korán ugrottál bele ebbe a házasságba, nem élted ki magad

az meg, h. egymásna bizonygatjátok a csávóval, mennyire fontos nektek külön-külön a saját családotok, hát minimum álszent, de inkább hányinger


miközben épp vadul flörtöltök egymással, játsszátok az erkölcscsőszt


akkor már inkább az őszinteség, nem szeretem már józsit, te sem icát, benne vagyunk a szarban.

2021. júl. 27. 13:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/34 anonim ***** válasza:
18%

Ebből dugás lesz.1-2-3-4x,az nem jósolható meg. Addig úgysem nyugszotok, utána meg lehet azért nem, mert túl jó együtt.

A nemi szervetek már viszket egymásra, az fellángoló érzelmek csak rizsa. Majd elmúlik, ha nem válik el idővel miattad. Nem, nem kell a szöveg, hogy te sem akarsz válni. Ha tényleg szerelmes leszel, akkor nem éred majd be a digi-dugival.

2021. júl. 27. 13:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/34 anonim ***** válasza:
100%
Ha valóban fontos a család, ebben az esetben én valószínű munkahelyet váltanék, hogy teljesen megszűnjön a kapcsolat. És megkeresném az okát, hogy miért lett fontos a másik férfi.
2021. júl. 27. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/34 anonim ***** válasza:
48%
Még sehogy . Most vagyok a kellős közepén.
2021. júl. 27. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/34 anonim ***** válasza:
70%
Remek megelozo mod, ha az ellentetes nemu munkatarsaiddal nem mesz bele szemelyes dolgokba es tartod a kollegalis tavolsagot. A beszlgessunk az nem bun kitetel egyenes ut a pokolba. Onamgaban persze nem bun. A kovetkezmenye lesz az. Konkretan megismerkedtel valakivel, a munkahelyen randiztatok a kavezo helyett es most kitancolnal a dologbol, mert erzed, hogy jon a hatar, amit nem kene atlepni. Szolok, hogy ezt a hatart mar atlepted, ez erzelmi megcsalas a javabol. Mindezt a beszelgessunk az nem bunbol kiindulva. Amit tehetsz az ket dolog. Eloszor is lezarsz minden kommunikacios csatornat a masik nagyon huseges fele. Nem, ne kerdezze meg, hogy mi lett a kutyaval, hanyast kapott a gyerek stb. Szemelyes dolgokrol egy szot sem, munkahelyi dologkat is csak emailben, ahova mar nem irhat akarmit. Persze majd o keresni fog, mert az o egojat is legyezgeti, hogy a masik nem pozitivan reagal ra, de nagylany vagy mar, meg tudod allni, hogy ne menj bele hulyesegbe es ne zokkenj ki a huvos, tavolsagtarto szerepedbol. A baratsaga se erdekeljen, ez az ember nem lesz barat soha. Masodszor pedig elkezdesz onismeretet fejleszteni, hogy tudd, mi az a dolog, ami hianyzik a jelenlegi kapcsolatodbol, de meg megmondani sem tudod mi az. Nem ismered elegge onmagad. Addig van idod, amig a ferjednek fel nem tunik, hogy valami nincs rendben. Ha gyanut fog, mert megvaltozik a viselkedesed, eleg valami jelentektelen dolog is, elhuzod a kezed, nem ugy reagalsz valamire, mint korabban, akkor megindul a lejton a kapcsolatotok. Idaig mar nem kene eljutnod.
2021. júl. 27. 13:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/34 anonim ***** válasza:
90%

1. valami hiányzik a kapcsolatodból

2. ez nem szerelem, ez fellángolás

3. tapasztalatom szerint amint belemész, és vége a titkos, tiltott viszonynak, azonnal elmúlik a varázs, és fogod a fejed, hogy hogy lehettél ilyen hülye

4. mi segít? távolság!!! kizárni mindenhogy az életedből + férjedre koncentrálsz, dolgozol a házasságodon

2021. júl. 27. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/34 anonim ***** válasza:
77%
Most dől el, hogy milyen ember vagy, hogy mennyit ér neked a hűség, a család, van-e gerinced, tartásod. A hűség mindig döntés kérdése. Már a beszélgetést sem tartom jó ötletnek, az ilyen fellángolásokat még csírájában kell elfojtani. Én azt tudom tanácsolni, hogy mindig bánj úgy az emberekkel, ahogy szeretnéd, hogy veled bánjanak. Ahogy szeretnéd, hogy majd a gyerekeiddel bánjon a párjuk. Milyen jogon várnál el bármelyik férfitől tiszteletet az életed hátralévő részében, ha te magad is romlott leszel? Milyen jogon vársz majd el a gyerekeidtől kitartást, ha te magad sem vagy rá képes? Ha nem vagy boldog már és menthetetlen a házasságod, van ennek egy becsületes útja, amiben lehet hogy rövid távon sérülnek páran, de EMBER maradsz.
2021. júl. 27. 14:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/34 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Tudom, hogy hibát követtem el, amikor beszélgetni kezdtem vele, de már nem tudom visszacsinálni.

Minden kapcsolatot megszakítottam vele, egy ideje baráti kérdés sem hangzik el. Viszont ősztől minden nap összefutunk, nem olyan egyszerű emiatt a jó állásodat otthagyni...A köszönésre lehet redukálni a kommunikációt, de a találkozás napi szinten meglesz.

Tisztelem a férjem és hibáztam, de a kezét nem fogtam meg a másik férfinak...El akarom felejteni.

A férjem előtt is kiderült, mindent tud. Nehéz volt, hetekig a poklok poklát megjártuk érzelmileg, most nagyon dolgozunk kettőnkön. Tudom, mi hiányzik, igyekszik, én igyekszem.

Nem fogok azért elválni, mert ez megtörtént.

Mindenki megtesz minden tőle telhetőt már a helyes irányba, de mégis...a szívem kiugrik a helyéről, amint a másik eszembe jut. Gáz, én is tudom. Talán csak egy hasonló, happy end-del végződő történetet remélek, hogy megnyugodjak, ez majd elmúlik...

2021. júl. 27. 15:07
 10/34 anonim ***** válasza:
82%
Első lépésként tudatosítsd magadban, hogy teljesen normális dolog, hogy hosszú kapcsolat/házasság alatt fellángolsz időnként. Valószínűleg a férjed is átment már ezen. Az viszont probléma, hogy ennyire belementél. Az első percben, ahogy felismered az érzést, ott csírájában kell elfojtani mindenféle-fajta kommunikációt és a plusz energiát a férjedbe és a házasságodba fektetni. Ez az egyetlen módja annak, hogy fenntartsd a kapcsolatod. Te már messzire mentél, innen elég nehéz a visszaút. Nem mellesleg mentegeted magad("beszélgetés nem bűn"), pedig sejtésem szerint te lennél a legjobban felháborodva, ha a férjed ilyesmi beszélgetéseken kapnád. Erőltesd meg magad, állj a férjed elé, hogy nagy gáz van, és tegyétek rendbe a kapcsolatotokat. Egyébként pedig munkahely váltás, ellenben nem fogod tudni elkerülni a félrekefélést. Már ha persze ez cél.
2021. júl. 27. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!