Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Megtartanátok a gyereket így?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Megtartanátok a gyereket így? Nem tudom mi tévő legyek😢

Figyelt kérdés

Férjemmel tavaly házasodtunk össze, utána ki is jöttünk külföldre, a jelenlegi munkánkkal elég szépen keresünk és szeretjük is. Egyikünk szülője sem tehetős, nem örököltünk semmit, mindent a 0-ról kell felépítenünk és most ez volt az elsődleges cél, pénzt gyűjteni majd házat venni stb. Gyerektémán nem is gondolkoztunk, nem volt eldöntve hogy igenis szeretnénk vagy sem. Én úgy voltam vele, hogy ha majd minden körülmény meglesz és úgy fogom érezni hogy vágyok rá akkor lesz.

Most úgy néz ki terhes lettem és hatalmas pánik kapott el. Ez minden tervünket keresztül húzza, haza kell mennünk, párom otthon megint dolgozhat alacsonyabb fizetésért, én utána ugyanazt mint mielőtt kijöttünk, de alig tudtunk félre tenni belőle. Ráadásul azt sem döntöttük el pontosan hol szeretnénk élni, meg is szoktuk itt kint és talán a jövő szempontjából is jobb lenne de nincs sajàt albérlet mèg és gyerek mellett ezt nem lehet dolgozni.

Szóval otthon kell lennem főleg ameddig pici, anyukám és anyósomék segítenének mindenben. De nagyon félek, hogy ennyiből nem tudunk mindent biztositani, azt meg ahogy èn nőttem fel nem akarom, hogy hónapról hónapra osztani-szorozni.

Itt kint van egy olyan lehetőség, hogy tablettával is meglehet szakítani a korai terhességet, folyamatosan gondolkozom mit tegyek. Reálisan átgondolva jobb lenne 3-4 év múlva bevállalni, de biztosan marcangolna a lelkiismeretem ha ezt megteszem.

Viszont attól is félek ha nem vágyott baba , milyen anya leszek, vajon azt fogom érezni hogy feladtam az életem miatta? Rengeteg olyat olvasok, hogy megbánták és már nem szülnének ha tehetnék. Rettegek hogy ilyen helyzetbe kerülök, rettegek a jövőtől. Párom először örült, de miután mondtam a tablettát elgondolkodott, viszont fél hogy megbánjuk.

Összesen 50ezer eurónk van eddig és egy kicsi autónk. Ennyi.

Ti ez esetben mit tennètek? Nyilván a saját döntésünk, de jó lenne tapasztalatokat olvasni, ki mit csinált volna másképp, mennyire nehéz ezeket gyerekkel elérni stb.

26 n


2023. aug. 12. 18:35
1 2 3 4
 1/35 A kérdező kommentje:
Amit még kihagytam és elgondolkodtat, hogy nem azt érzem, mint más amikor repes az örömtől amint megtudja, hogy terhes. Engem pánik kapott el, agyalás főleg a negatív dolgokról, mi lesz ha beteg lesz, kezelések, ovi , suli egyéb problémák, hogyan fogom ezeket viselni lelkileg is anyagilag is? Úgy érzem érett se vagyok hozzá, pedig régen fiatal anyuka szerettem volna lenni, de most hogy itt lenne óriási kétségeim vannak.
2023. aug. 12. 18:45
 2/35 anonim ***** válasza:
54%
Nem.
2023. aug. 12. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/35 anonim ***** válasza:
68%

Az első 2 év nehéz volt, mert még 28 évesen is úgy éreztem, hogy nem állok készen rá.


Ma 4 és fél, egyedül nevelem, de soha semmiért nem változtatnék ezen. Ha valaki azt mondaná, könnyebb lesz, akkor sem, pedig én aztán nem vagyok egy tipikus anyuka alkat. Ő a mindenem, az életem.



Ettől függetlenül, ha tényleg nem érzed úgy, hogy készen álltok rá, akkor ne vállaljátok be.

2023. aug. 12. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/35 anonim válasza:
37%
Ez a te döntésed, elvégre a te szíved alatt van a kicsi, nem másé alatt. Én a pénzügyi helyzetre tekintettel elvetetném ha a helyedben lennék. Az sem a gyereknek, sem nektek nem lenne jó ha instabil anyagi helyzetbe születne, nőne fel. De ez csak az én véleményem (és mondom ezt úgy hogy rossz anyagi helyzetben nöttem fel).
2023. aug. 12. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/35 anonim ***** válasza:
100%
Honnan tudjuk?? A te életed. Nem ismerünk. Neked kell ezt eldönteni. Mindenki élete más.
2023. aug. 12. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/35 anonim ***** válasza:
38%

Legjobb helyen kérdezel te is...

Itt 2 féle válasz létezik:


-Gyerekgyűlölők "Vetesd el, tönkreba$zod az életed, erre a világra szüljön a fa$zom"


-Valláskárosult fanatikusok "A gyerek Isten ajándéka, gyilkos vagy, ha elveteted, más mit meg nem adna érte"


Kb ezekre számíts...

2023. aug. 12. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/35 Senior Séf ***** válasza:
56%
Mondhatunk mi akármit, ezt úgyis az anyai ösztönöd fogja eldönteni. És akárhogy döntesz majd, találsz rá észszerű magyarázatot, így fel sem merül majd, hogy voltaképpen nem te döntöttél, hanem a hormonok. De hidd el, így van ez jól.
2023. aug. 12. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/35 anonim válasza:
45%

1. Érzelmi, erkölcsi, lelkiismereti alapon egy életről beszélünk, aki nem tehet arról, hogy létrejött.


2. Racionális alapon, ismerve a lehetőségeket, ismerve az élethelyzetet (Magyarországon összeomlott egészségügy, összeomló közoktatás, nulla jogbiztonság, csökkenő közbiztonság, nyugdíj sem lesz, szar fizetések, politikai kultúra a lopásra és a nemzetpusztításra épül stb.), gyerekneveléssel kapcsolatos háttérismeretek hiánya, gyerekkel kapcsolatos problémahelyzetekre való háttérismeretek hiánya.


Ezt neked kell érezned, legbelül, miután racionálisan is végiggobdoltátok, átrágtátok magatokat a fenti pár szemponton.

2023. aug. 12. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/35 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. Nem érzek semmilyen anyai ösztönt, inkább félek az egésztől.épp írtam is hogy nem szárnyalok mint más nő aki vágyott rà és örül, hogy összejött. Teljesen ész érvekkel próbàlok helyes döntést hozni, mérlegelni, fogalmam sincs. Azt se érzem hogy nagyon akarom, de ha elvetetem biztos azon agyalnék milyen lett volna…
2023. aug. 12. 19:00
 10/35 anonim ***** válasza:
72%

"voltaképpen nem te döntöttél, hanem a hormonok"


Ezt a baromságot bazmeg.

2023. aug. 12. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!