Nem merek vele beszélni az édesanyjáról. Én vagyok túlérzékeny?

A vőlegényem kb. 18 éves volt, mikor (nagyon hirtelen) meghalt az édesanyja. Ennek már több mint 10 éve. Tőle magától alig hallottam erről valamit, csak a testvére mondta, mennyire megviselte őt (mármint a kedvesemet), hogy ő tudta meg először a hírt és órákat töltött egyedül otthon várva, hogy hazaérjen a család...

Alig beszél az anyukájáról, csak ha különösen őszinte hangulatba kerül - pl. miután megkérte a kezem, vagy ha mondjuk megivott 1-2 pohárral. Szerintem még mindig nem dolgozta fel teljesen. (Fel lehet-e egyáltalán dolgozni ezt?)

Én meg annyira sajnálom őt, hogy nem merem szóba hozni, sőt már a saját édesanyámat is alig merem említeni. Egyik nap ültem a gép előtt és felujjongtam, hogy írt nekem az anyukám, aztán legszívesebben leharaptam volna a nyelvem... Nem akarok neki fájdalmat okozni azzal, hogy eszébe juttatom a veszteségét.

Tudom, hogy felnőtt ember, volt ideje feldolgozni stb., talán csak én reagálom túl, de fordított esetben én nem tudom, mit éreznék... Mondjuk én nagyon erősen kötődöm az édesanyámhoz, visszatérő rémálmom, hogy elveszítem, és nem tudom, hogy élném túl, ha valami történne vele, nem tudom, enyhülne-e a fájdalmam akár tíz év után...

Más is így van ezzel?

Persze, nem kerülhetem a témát egy életen át, de csak az érdekelne, hogy azok, akiknek hasonló veszteségük volt, mennyire tartanák ezt fájdalmasnak?