Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Hiba volt még az osszekoltozes?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hiba volt még az osszekoltozes?

Figyelt kérdés
Szóval 22 éves vagyok, a párommal 6 éve vagyunk egyutt, o 25 éves. Múlt év augusztusában koltoztunk ossze, nekem még nincs keresetem egyetemista vagyok, a párom 18 éves kora óta dolgozik, így lakáshitelt vettunk fel. A lakást picit fel kellett pofozni és berendezni, ehhez a párom megtakarított pénzét használtuk, valamint a szuleim szuletésemtol gyujtottek, hogy ha majd szukségem lesz nekem adják, azt megkaptuk. A párom szulei is ugynigy tettek, ezenkívul mind a két részrol megkaptuk a nagyszuloktol a pénzt, amit nászajándékba szántak volna. Igy most van egy gyonyoru lakásunk, ahol boldogok vagyunk, ez évre tervezzuk az eljegyzést. Barátaim viszont leszóltak, hogy mennyire lehúztam a szuleimet. Ezen kicsit megbántódtam, hiszen én nem kértem semmit, és maúgy is itt az a szokás hogy a szulok fizetik felesbe a lagzit, mivel ezt már ideadtak neunk. lagzi akkor lesz, ha MI megkeressuk ráa pénzt. szerintetek is hibavolt így az osszekoltozes?

2014. jan. 4. 12:42
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
38%

Igen amíg nincs keresetem nekem nem fér bele.


"itt az a szokás hogy a szulok fizetik felesbe a lagzit"

Még régebbi szokás pedig az, hogy házasság előtt nem költöznek össze a felek. Vagy betartjátok minden szokást vagy nem de akkor ne hivatkozzatok arra ami a ti célotoknak megfelelő, mert az elég szánalmas.

2014. jan. 4. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
83%

Csak emiatt nem,más iattnmg lehet,de enm azért mert a szülőktől kaptatok segítséget

a barátaitok csak irigyek...

2014. jan. 4. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
*miatt még lehet, de nem
2014. jan. 4. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:
Ha lett volna lagzi, nem lett volna lakás mert mindenre nem futja, úgyhogy logikusabb szerintem eloszor lakást venni, és majd ha osszegyulik a pénz lesz lagzi is. amugy a szuleim mindenben maximalisan tamogattak minket, aprom szulei nem annyira, de az mar egy mas kerdes
2014. jan. 4. 12:56
 5/15 anonim ***** válasza:
100%
Nem volt hiba az összeköltözés emiatt, a barátaid lehet, hogy egy picit irigyek. :) Legyetek nagyon boldogok! :)
2014. jan. 4. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
Emiatt dehogy volt hiba. A barátaid irigyek, ennyi. Miért ne adhatnák oda a szülők azt a pénzt, amit amúgy is neked szántak? Erre az irigységen kívül más magyarázat tényleg nincs.
2014. jan. 4. 13:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
Max az volt a hiba, hogy ilyen fiatalon már lakáshitellel kötötted össze magad a barátoddal. Rengeteg ilyet láttam, akik ilyen fiatalon közös hitelt vettek fel, majd néhány év múlva szakítottak és megy a hercehurca a hitellel. Felesleges körök. Szerintem felesleges ilyen fiatalon ekkroa felelősséget vállalni nem kifizetődő. De ti legyetek a kivétel.
2014. jan. 4. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
53%
Hülye barátaid vannak és csak irigyek, mert őket nem tudják támogatni.
2014. jan. 4. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 Je Veux ***** válasza:

A barátaid irigyek. Mi az, hogy szerintük lehúztátok a szüleiteket? Nem ezt tettétek. Ők önzetlenül segíteni akarnak téged/titeket, és ha már erre gyűjtöttek a születésedtől kezdve, akkor hülye az, aki erre a lehúzás szót használja..


Ne törődj velük.

2014. jan. 4. 14:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:

"aprom szulei nem annyira, de az mar egy mas kerdes"


Ezen csodálkozol? Őszintén én sem örülnék, hogy a gyerekem eladósodik,mert te max az ajándékod bukod ő meg az ajándékot mert rajta marad a hitel is.

Mert nyilván neked nulla keresetre egy fillér hitelt nem adtak és a felvettük a hitelt az inkább felvette a párom a hitelt. Miközben el is tart.

Igen baromira korai volt.

2014. jan. 4. 14:40
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!