Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Házasság » Mi történhetett a feleségemmel?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mi történhetett a feleségemmel?

Figyelt kérdés

2,5 éve vagyunk házasok, picit több, mint 5 éve vagyunk együtt.


Tavasszal volt egy mélypont, bevállaltunk egy olyan programot (befogadtunk átmenetileg egy ismerőst - 3 hétre-), ami nagyon megnehezített mindent. Azóta a feleségem megváltozott. Sokszor volt szomorú, mindig vágyott dolgokra, és semmi sem volt elég mindig többet szeretett volna, láttam rajta, hogy szomorú, nem az a a mindig vidám mosolybomba, akit megismertem.


Én 3 hete munkahelyet váltottam, az elmúlt két hetet végigdolgoztam, hétvégéket is. Ilyen eddig nem volt, a hétvégék mindig közösek voltak, mindig csináltunk valamit.


Most vasárnap sírva várt a feleségem, hogy milyen rossz volt ez a két nap nélkülem és ne haragudjak rá, hogy az elmúlt bő félévben semmi sem volt jó neki.


Azóta minden tökéletes. Egyfolytában mosolyog, tele van programmal tervekkel, olyan, mint volt.


Hozzátartozik, hogy körülbelül akkor kezdett el szedni egy gyógyszert amikor a problémák kezdődtek aminek mellékhatása többek között a depresszió, én ezt szerintem észre is vettem rajta. Illetve a nyáron adtuk el a lakásunkat és vettünk helyette egy másikat, a felújítás is sok időnket (főleg az enyémet) vette el.


2015. febr. 6. 12:17
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
100%

Elég világos, nem? A gyógyszer is bekavarhatott. Másrészt egy kapcsolatban néha vannak intenzívebb, boldogabb időszakok, és kisebb hullámvölgyek is. Ezek végén - ha amúgy megvan a szeretet/szerelem, akkor az ember (lánya) ráébred, hiba volt nyűgösködnie, és normális esetben valami hasonló bocsánatkéréssel lép túl rajta.


Szóval szerintem simán csak újra ráébredt, hogy szeret, és milyen rossz lenne nélküled neki.

2015. febr. 6. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
68%

Az az ismerős nő vagy férfi volt?

Milyen kapcsolatban álltak?

2015. febr. 6. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 A kérdező kommentje:

Az ismerős egy 16 éves ázsiai lány volt, aki egy csereprogramban vett részt Magyarországon. Az első család akinél lakott nem tudta tovább vállalni, és átmenetileg lakott velünk.


Nem volt meg a megfelelő hely és a megfelelő tapasztalatunk ahhoz, hogy jól sikerüljön az az időszak.

2015. febr. 6. 12:24
 4/17 anonim ***** válasza:
89%
Azért remélem, engeded neki, hogy néha rossz kedve legyen.
2015. febr. 6. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A kérdező kommentje:
Úgy gondolom, remélem, hogy maximálisan türelmes voltam, de tény, hogy örülök, hogy jobb a kedve.
2015. febr. 6. 12:27
 6/17 anonim ***** válasza:
81%
Persze, hogy örülsz, hogy jobb a kedve, de nekem volt olyan barátom, aki szintén imádta, hogy mosolygós, optimista vagyok, csak szépen lassan derült ki, hogy az viszont nem tetszik neki, ha a problémáimról beszélek, mert azok nem igaziak, bezzeg az övék, szinte elvárta, hogy "töltsem fel", ha szar kedve van. Soha nem érdekelte, ami velem van, mert aki ennyit mosolyog, és ennyi színt hord (!!), az nem lehet szomorú.
2015. febr. 6. 12:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
100%
Azért mégis érdemes lenne kideríteni, mitől is érezte így magát, mert ok, hogy most jól van, de...
2015. febr. 6. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
16%
Itt másik pasi volt/van a képben.
2015. febr. 6. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem a gyógyszer tett be neki.


Én pár éve fogamzásgátlót akartam szedni, egy hónapig beszedtem a leggyengébbnek kikiáltottat, amit a leleteim szerint lehetett szednem. Hát 3-4 hónapig olyan voltam, hogy legszívesebben felakasztottam volna magam minden szembejövő fára. Pedig csak 1! hónapig szedtem.


Ha feleséged is így járt azzal a gyógyszerrel, akkor légy egy kicsit még türelmes amíg teljesen kiürül belőle a gyógyszer, és helyreáll benne minden. Sajnos van ilyen.

2015. febr. 6. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
17%
en is pasira gondolok... nalam is volt hasonlo, egyszer majdneme lcsabultam(ez van) es amig kuzdottem magammal addig nagyon utalatos voltam otthon, amig azt kerestem mi a rossz a ferjemben... en is pasira gondolok elnezest..
2015. febr. 6. 12:59
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!