Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Ezek alapján még mindig a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ezek alapján még mindig a másik fickó hozza lázba és nem én? Másba van belezúgva és engem valami pótléknak tart?

Figyelt kérdés

A barátnőmmel nem tartjuk titokban a különböző oldalakra a belépő jelszavainkat és számtalan alkalommal úgy hagyjuk a gépünket, hogy a másikunk belenyúlhat/belenézhet. Mivel eddig nem volt semmilyen alap a féltékenykedésre és bizalmatlankodásra így a kapcsolatunk egy éve alatt én is számtalanszor nyitottam már meg az ő oldalát és ő is az enyémet mindenféle gond nélkül, ugyanis semmi rejtegetnivalónk sem volt egymás előtt.

Ma kissé ittasan tértem haza egy szülinapi ünneplésből, kivételesen nem is alszunk együtt, az ital hatására pedig rámtört a kíváncsi énem. Ahogy bekapcsoltam a gépem alvó üzemmódból visszatérve az ő Facebook profilja nyílt meg, én pedig kíváncsiságból belenéztem és a következő dolog fogadott az egyik barátnőjével folytatott beszélgetésében:

A barátnőm a volt pasijáról panaszkodott a barátnőjének akivel előttem, egy éve volt együtt, és azt fejtegette, hogy mennyire zavarja, hogy a fickó nyaralós/sielős/közös képeket tesz fel a Facebookra a jelenlegi barátnőjével és ez mennyire kiakasztja és idegesíti őt. Kifejtette továbbá a barátnőjének, hogy ez a pasi biztosan nem nézi az ő profilját így hiába is tenne ki velem közös képeket, postokat nem tudná arra bírni hogy féltékennyé tegye és emiatt a fickó ráírjon/keresse őt. Hosszas eszmecserét folytattak arról, hogy mindkettejüknek van a múltban olyan férfi aki anno lekoptatta őket, és ők azóta sem tudnak továbblépni azon, hogy ezek a fickók azóta boldog kapcsolatban élnek az új nőjükkel, őket pedig nem keresik hiába is próbálják magukra felhívni a figyelmet.

Ezek alapján, hogy a barátnőm egy év után is képes azon rugózni, hogy az expasija kivel van együtt és azzal mit csinál, illetve őt nem keresi és mindezek mennyire irritálják őt utalhatnak arra hogy még mindig ebbe a fickóba van belezúgva és vele lenne együtt ha tehetné? További kellemes meglepetés volt, hogy a mai keresési előzményei között többször is ez a fickó szerepelt, illetve más pasik akikkel anno kavart/járt/járt volna...

+ Tegnap vittem el Valentin-napi vacsorára és áradozott, hogy mennyire szuper velem lenni és imád engem... Ezek szerint mégsem?


2016. febr. 15. 23:58
 1/10 anonim ***** válasza:
77%
Ez csupán a női logika, mondok egy példát. Volt egy srác, szerelmes volt belém de én lekoppintottam, soha mem is szerettem, de most, hogy barátnője van nagyon zavar és folyamatosan a képeit nézegetem, tehát nem kell ehhez érzelem, hogy a nők ilyeneket csináljanak, ettől még szeret
2016. febr. 16. 00:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
44%
Én ezt a csajt a helyedben "kidobnám ,mint macskát szarni"!
2016. febr. 16. 00:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! Lehet abban valami, hogy csak az zavarja, hogy a fickó aki lekoptatta mással van most együtt és láthatólag boldog kapcsolatban, másfelől meg velem találkozik, engem ölelget, dicsér, kedveskedik, örül hogy meghívom vacsorázni és közben másnap meg ennek a fickónak és más exeinek a profiljait nézegeti elég gyakran (a keresési előzmények alapján elég sűrűn és visszatérő alkalommal nézeget egyes fickókat)? Elég furán érzem most magam, hogy holnap találkozunk, úgy hogy elvileg tegnap még velem volt romantikus vacsorán és hozzám bújt és kedveskedett közben meg más pasikon faszeng és nézegeti őket és adott esetben még idegeskedik is rajtuk. Mit tegyek?
2016. febr. 16. 00:14
 4/10 anonim ***** válasza:
Szerintem most eléggé felfokozott , feszült idegállapotban lehetsz. Először is végy egy nagy levegőt ,majd fújd ki lassan és utánna pedig gondold végig a kapcsolatotokat az elejétől mostanáig, az újonnan felfedezett dolgok tükrében. Majd határozd el magad mit fogsz tenni holnap és milyen döntéseket fogsz hozni ,mert ezeket csak te dönthed el, mi itt a gyakorin max tanácsokat adthatunk neked. Én azt javaslom ,h racionális érzelmektől mentesen gondold át ezt az egész szituációt. Véleményem szerint a barátnőd kedvel és valszeg szerethet is valamennyire téged , bár ez sem teljesen biztos, sokkal valószínűbb ,h még nem lépett túl az exén. Lehetséges ,h számára a nagy betűs FÉRFI még mindig az expasija vagy csak simán az egoja hajtja őt ,mrt annak idéjen lekoptatta őt. Te számára csak egy gyenge pótlék , egy kellék lehetsz ,amit berakhatna ( de még erre sem méltat téged és a ti kapcsolatotokat), a 21. századi modern korunk "vitrinébe" ,ahogyan én hívom a f***búkra ("Kifejtette továbbá a barátnőjének, hogy ez a pasi biztosan nem nézi az ő profilját így hiába is tenne ki velem közös képeket"). Én dobnám a csajt ,amint lehet! Ha így fogsz tenni ,akkor utánna lehet ,h rájön a csaj h mit vesztet el személyedben és kaparni fog utánnad ,miután szakítottál vele. De utánna már nem fogadhatod majd vissza ,mert szerintem utánna sem lenne képes a csaj teljes értékűen (akár szerelemből ) szeretni téged. Légy FÉRFI dobd ki és utánna vissza se fogadd ,legyen férfiúi hiúságod és önbecsülésed.
2016. febr. 16. 01:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 Költőnő? ***** válasza:
Azért... engem az zavar, ami nem hagy hidegen, amin nem vagyok túl. Sokáig az előző szakításom után zavart, hogy az exemnek lett új csaja. Érted, a többi exemnek esetében már nem zavart, de az ő esetében igen. Aztán lassan túltettem magam a szakításunkon és már nem zavart. És nem zavar ma sem már.
2016. febr. 16. 05:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
71%

Ezek szerint az a sajnálatos igazság, hogy még nincs túl az exén.

És ha fel akarja kelteni a figyelmét, akkor sajna az van, hogy még mindig visszamenne hozzá. De nem teheti...


Másrészt: tudjátok egymás jelszavát, meg mindent, bele is néztek néha a másik dolgaiba. Gondolom ezt ő is tudja, nem?

Esetleg mutasd meg neki ezt a beszélgetést, hogy mégis ilyenkor te mit gondolj? Biztos hogy lesz balhé, ez garantálható. De ha nem akar elveszíteni, akkor legalább tudod, hogy kellesz neki.

Ha hisztizni kezd, még ő sértődik meg, és szakít, akkor meg tudod, hogy igazából nem is te kellesz neki. Ez fájdalmas pár napig, de idővel rájössz, hogy sokkal jobb egyedül, mint pótléknak lenni.


Az a cink, hogy egy éve együtt vagytok, és még mindig az exre ácsingózik, és veled azért rakna ki közös képet, hogy féltékeny legyen.... erre mit mondjak?! Nekem azért van kint közös kép, mert szeretem, és büszke vagyok rá, és legszívesebben telekürtölném vele a világot, milyen szerencsés vagyok, hogy ilyen pasim van.

2016. febr. 16. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
Teljesen egyetértek a hatos kommenttel!
2016. febr. 16. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:

Szerintem független tőled az egész. Inkább az egóját sérti a dolog, hogy nem ő utána epekedik a srác.

Meglátta, felmerült a téma egy barátnős beszélgetésben és ha már belejöttek, megnézte a többi egó-sértő csávót is.

Na bumm. Ha ettől függetlenül megvagytok egymással, akkor kár csinálni a feszkót.

Most tedd a kezed a szívedre. De ha valami csaj, aki lekoptatott, csupa nagyon boldog, szerelmes képét látnád, nem zavarna egy hangyányit? És nem éreznéd magad jobban, ha neki kéne azt látnia, hogy te mennyivel boldogabb vagy?

Ez nem jelent semmit, nem kell beleképzelni. Az emberi természettel jár. Nem jelenti azt, hogy újra vele szeretne lenni vagy akar tőle bármit igazából, maximum revansot venne szerintem.

2016. febr. 16. 16:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Nem feltétlenül vagy pótlék, bár tény, nem lehet megmondani anélkül, hogy ismernénk a párodat. De a "nincs túl" az nem feltétlen jelenti azt, hogy még mindig szerelmes.


Csak hogy saját példát mondjak: engem exem anno simán hülyére vett, olyan dolgokat is elhittem neki, amiről utólag süt, hogy kamu. Pl, hogy egyetlen csajt se mutat be otthon, majd csak, ha egyszer valakit eljegyez, vagy hogy utálja, ha fotózom, ne legyen közös képünk... efféle apróságok. A szakításunk is elég csúnya volt, nagyon sokáig fájt.

A lényeg az, hogy engem pl. kifejezetten idegesített (még egy év távlatából is), mikor az új nőivel két nap után a smárolós jajdeszerelmes képek voltak fent, meg hogy ők mennyi helyen jártak, meg anyuékkal közös képek... Holott szó se volt róla, hogy én még szerelmes lennék be,e egyszerűen fájt az, hogy b.sszus mennyire hülyére vett, és hogy ennyire keveset értem, nekem nem járt az, ami a mostani csajoknak meg igen.

És gyerekes vagy sem, bizony tettem ki én is párommal romantikázós képet csak azért, hogy háhh, majd jó irigy lesz, ha látja (mert persze őt utánam többször hülyére vették, fájjon csak neki, hogy eldobott).

Ettől függetlenül, ha akarta volna se kezdtem volna újra vele, mert okkal mentünk szét. Meg mert halál szerelmes voltam (és vagyok) a páromba, aki amúgy egy főnyeremény az ex után. De ezek azért fájnak. Az önbecsülésnek, vagy csak szimplán a női egonak, hogy rohadjon meg, amiért másnak meg tudja azt adni, amiért én hiába könyörögtem... :D


Szóval simán lehet ilyesmi a párodnál is, hogy nem szereti, "csak" idegesíteni akarja. Persze egy komoly beszélgetést mindenképpen megér a dolog, nem árt tisztázni az ilyesmit.

2016. febr. 16. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Nyilván beszéld meg vele a dolgot. Az én véleményem az olvasott szöveg alapján az,hogy a barátnődnek vagy nincs önbizalma,önértékelése vagy csak tipikusan nincs sok dolga így ráér ilyenekkel foglalkozni ,mint exeink és társaik. Én is rászoktam nézni az exeimre ,hogy hogy néznek ki most,milyen az életük jobb -e külsőleg a mostani csaja mint én stb. Teljesen természetes dolog,szerintem ti fiatalok vagytok,így még inkább gyakori az ilyen viselkedés.
2016. febr. 17. 16:08
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!