Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Megcsalás » Férjem egy lánnyal levelezik,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Férjem egy lánnyal levelezik, szerintem bele is szeretett, de nem akar elhagyni. Vele maradnátok a helyemben?

Figyelt kérdés
A férjem néhány hónapja levelezik egy lánnyal, erre úgy jöttem rá, hogy bejelentkezve maradt a laptopon, én pedig megláttam, hogy vele beszél a legtöbbet, a lány 23 éves egyetemista. Már akkor láttam, hogy bizalmas stílusban chatelnek, rögtön rákérdeztem a férjemnél, sajnos olyanokat mondott, amire nem számítottam, hogy egy iváson ismerte meg egy közös ismerős által, elkezdtek beszélni. Kérdeztem, tetszik-e neki, azt mondta igen, de ez ennyi, nem fog elhagyni minket. Nagyon kivagyok azóta, nem tudok enni, állandóan erre gondolok, mert a férjem sosem volt egy félretekintgetős típus, 8 éve vagyunk együtt. Azt írta neki, hogy gyönyörű, az egész beszélgetés amit láttam, nem olyan volt, mint egy sima chatelés. Azt mondta, találkoztak, de csak akkor, mikor a barátja szülinapján volt (én nem mentem). Nem tudom, hogy mit tegyek, úgy érzem, ha nem láttam volna meg ezt az egészet, akkor sosem mondja el és ő is őrlődik! Annyira fáj a lelkemnek ez az egész, hogy félek, nem tudok vele maradni, mert állandóan ezen fogok kattogni, hogy nem vagyok elég jó neki, beleunt a közös életünkbe. Nem tudom, hogyan tovább. 32 évesek vagyunk, 3 gyermekünk van.
2017. aug. 28. 18:38
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
92%
nem maradnék vele. nehéz, de vagy lezárja ezt az egészet a lánnyal, vagy én mennék a gyerekekkel.
2017. aug. 28. 18:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
100%
Beleunt?Akkor minek csinált 3 gyereket a nyomorék?
2017. aug. 28. 18:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
61%
Ha olyan hülye lennék mint te, akkor igen
2017. aug. 28. 19:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
76%

Azért nem olyan egyszerű ez a helyzet,hogy a kérdező csak úgy tegye lapátra a 3 gyereke apját. Borzasztó nehéz 3 gyereket egyedül nevelni, főleg így,hogy még kicsik a gyerekek. Ráadásul párt találni se könnyű.


Persze, nem kell megalkudni, belenyugodni ebbe a helyzetbe, de meg kell próbálni, át kell gondolni azt, azt,hogy helyreállítható-e a családi béke.


Az is lehet,hogy a 3 gyerek mellett- ami érthető is- a kérdezőnek kevesebb idő jutott a férjére. És persze, akár be is segíthetne (bár nincs arról szó,hogy ne tenné, de ivászat alkalmával ismerte meg a félrelépős barátnőt ...), de lehet,hogy hiányzott Neki az intimitás és csak pasiból van.


Nő vagyok, tehát egyértelműen elítélem ezt a helyzetet, de azt is tudom,hogy milyen nehéz egyedül gyereket nevelni, egyet is, hármat meg főleg.

Tehát én a kérdező helyében átgondolnám,hogy helyreállítható-e valamennyire ez a kapcsolat, ha igen, meg kell érte mindent tenni, remélve,hogy tanult a férje is a történetből és nem akarja elveszíteni a családját. Ha nem, akkor sajnos nincs mit tenni...

2017. aug. 28. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
10%

Tudod,hogy ez milyen mindennapos dolog?

-Persze cefetül fáj...

Nagyon sok férj csinálja ezt,ha alkalma van- vagy lesz a jövőben ...


Beszélgess a férjeddel,hogy ha te egy 20-as pasival enyelegnél' tetszene-e neki?

2017. aug. 28. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
82%
Ez túlságosan fájna ahhoz, hogy vele maradjak
2017. aug. 28. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
94%
A férjed egy egysejtű, nem férfi. Te egy nem ferfival akarsz maradni? Én biztos nem maradnek vele egy percet sem.
2017. aug. 28. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
67%

23 éves, nem lány, hanem NŐ.

nő, akibe a férjed lehet, hogy beleszeretett.


ez a szitu ismerős: csak én voltam a "lány", kivel a csávó neten át hónapokig beszélgetett úgy, hogy velem 1idős párja van.


és nekem is mondott olyan dolgokat, ami arra utalt, hogy többet érez irántam, és mondta azt is, hogy a nőjét már nem bírja elviselni.


ez mindenképp egy jel nálatok is, hogy a párod már nem szerelmes beléd, nem boldog veled, és vmi. gáz van a kapcsolatotokkal.


ez a gáz nyilván előbb megvolt, minthogy ez a másik nő felbukkant.


és ezt hívják érzelmi megcsalásnak.

2017. aug. 29. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

Csak annyit tudok mondani, hogy pont az ilyen helyzetek veszélyesek, amikor a pasi alapból nem csajozós, félretekintős. Itt nagyobb az esélye, hogy ha egyszer megteszi, ott érzelem is lesz. Tapasztalat. Én összejőttem egy 20 éve házas pasival, nem csajozós, sosem nézett másra, meg sem fordult ilyen a fejében. De találkoztunk, egymásba szerettünk, ez lassan 4 éve tart. Mi egykoruak vagyunk, mind a ketten 50 közeliek.

Ha a férjed csajozós lenne, mondanám,csak flörtöl, majd elmúlik. Így viszont esélyes hogy szerelmes lett.

Én elbeszélgetnék vele, ha szerelmes, menjen, nincs értelme tovább együtt maradni.

2017. aug. 29. 04:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
A 3 gyereket mięrt nem említi senki? A fęrj azt mondja,h nem akarja elhagyni a családját Irja a kérdező,h születésnapi buliban ismerkedett meg s lánnyal ahol Ő nem volt ott.Lehrt,h tœbb időt kellene együtt tölteni.
2017. aug. 29. 06:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!