Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek megérné ezt elölről kezdeni? (hosszú. )

Figyelt kérdés
Tehát jártam egy fiúval 2 évig, nagyon szerettük egymást, de mindig volt valami amin összevesztünk, szakitottunk. Nem sokat birtunk egymás nélkül (1-2 napot a legtöbb 1 hónap volt) most viszont eltelt fél év, és felkeresett hogy szeretne találkozni. De nemtudom mit tegyek, még régebben megcsalt egyszer de csak csók volt, egyik ismerősével(akire mindig is féltékeny voltam mivel régebben lefeküdtek a csaj meg azóta is nyomult rá..)Utána én is megcsaltam őt, mert gondoltam könnyebb lesz elviselni így azt hogy megcsalt. De nem. Sokszor is hazudott, e miatt is nagyon sokat veszekedtünk. Rettentő sokat...A mostani kihagyás közben neki is volt egy bartnője meg nekem is volt egy barátom de mindketten szakitottunk velük(a másik tudta nélkül) mivel még mindig egymást szeretjük. Mondta hogy szeretné újra kezdeni az egészet, mert szerinte mindketten változtunk és kitudja, meglehet most képesek lennénk egy nyugodt kapcsolatban együtt lenni. Egyszerüen nemtudom mit csináljak, még mindig szeretem, de ö annyira másképp gondolkodik... Olyan sok dolgot tesz/mondd ami nekem annyira rosszul esik, és ö ezt nem veszi észre, hogyha elmondom neki akkor abból meg veszekedés lesz, és még neki áll feljebb, meg akkor én leszek a "hisztis pics@" (ebbe picit igaza van..:D de nem mindig..)Ö viszont olyan szinten bunkó néha velem amit észre sem vesz hogy szinte rögtön elbögném magam, és életébe egyszer nem kért tölem szinte bocsánatot. De ha jó passzba van akkor nagyon imádok vele lenni, kedves aranyos, és érzem hogy szeret, de nagyon sokszor már nem érzem. De tudom hogy szeret engem,nagyon, csak nem képes kimutatni. Szerintetek érdemes újra kezdeni?
2010. júl. 22. 17:21
 1/5 anonim ***** válasza:
hány évesek vagytok?
2010. júl. 22. 17:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Én 18 ö 20
2010. júl. 22. 17:27
 3/5 anonim ***** válasza:
Nem, Isten ments. Amiket a végén írtál, azok borzastzóak. Ha újra kezditek bolgodtalan leszel szerintem. Aki szeret, és nem tudja kimutatni hanem inkább bunkózni, azt jobb elkerülni. De valszeg eldöntötted hogy megpróbáljátok. Te életed, úgy cseszed el ahogy akarod.
2010. júl. 22. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Szerintem adjatok még egy utolsó esélyt,de utolsót! Mert ez a se veled,se nélküled játék,nem hangzik túl boldogan!

Mindent beszéljetek meg,legyetek következetesek és ha egyetértetek,akkor kezdjetek egy új életet!

Egy kört még megér,ha nagyon szeretitek egymást! De többet nem!

2010. júl. 24. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
:) :(
2010. júl. 24. 16:48

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!