Mi volt a legnagyobb veszekedésetek a párotokkal?

Nálunk max piti dolgok voltak. Mikor menjünk hova menjünk...

Nyilván akkor, amikor nem tervezett, váratlan, hirtelen dologról volt szó, és fáradtak voltunk beszélni róla, vagy csak átgondolni, hogy mi legyen, csak mentünk volna előre a másikon átgázolva. Kipihenten, következő nap tudjuk ezeket megbeszélni.

Amúgy sosem veszekszünk. Nem is igazán értem, hogy ezekből hogyan lehet nagyobb ügy. Ha nézeteltérésünk van, akkor leülünk, átbeszéljük, kompromisszumra törekszünk. Szeretjük egymást, ezért teszünk a kapcsolatunkért.

Nyilván nem lehet minden pillanat tökéletes, de a vagdalózós agymenések nagyon távol állnak tőlünk. Mi így illünk össze.

Szóval akiknél mindennaposak a veszekedések, ott komoly gondok vannak a kommunikációval mindkét fél részéről.

Nem tudott kiállni magáért és nemet mondani másoknak, ami miatt én egyáltalán nem tudtam felnézni rá, mindig ebből voltak a veszekedések. Nem is lehetett normálisan vitatkozni vele, mert nem volt határozott, saját véleménye semmiről, amit részletesen ki tudott volna fejteni és megvédeni adott esetben. Végül szakítás lett a vége, mert az anyja meggyőzte, hogy legyen így, hát ezek után ez szerintem annyira nem meglepő. Én még nagyon meg akartam menteni a kapcsolatot, és mondtam neki, hogy ezzel forduljon szakemberhez, találtam is neki megfelelőt, de még ezek után sem volt hajlandó szembenézni a problémákkal, úgyhogy végül hagytam a fenébe. Ha meg akartok oldani egy problémát, a másiknak is akármi kell, nem elég, hogy te szeretnél dűlőre jutni.

24/N

Veszekedni nem szoktunk. Viszont nagy horderejû, nehezen megszületô döntésbôl volt már egy pár.

Összeköltözés: én szerettem volna a közös jövônket építeni, a barátom aggódott, mi lesz a szüleivel, ha ô nem tartja el ôket. Aztán egyszercsak szólt a barátom, hogy most lett eleg, hogy folyton lehúzzák a szülei, keressünk albérletet.

Az elsô autónk vásárlása. Én esküvôt szerettem volna, a barátom autót. Meggyôzött, hogy kényelmesebb lesz, ha lesz egy autónk, így az esküvô tervét eltoltuk egy évvel.

Külföldre költözés: bizonytalan lett mind a kettônk munkahelye, viszont szerettünk volna családot alapítani. Én mentem volna külföldre, a férjem maradt volna Magyarországon. Számoltunk, és arra jutottunk, hogy a magyar fizetésünk nem lesz elég. Így elkezdtük szervezni a külföldi munkavállalást.

Saját ház vásárlás: béreltünk egy lakást, de egyre több problémánk volt a tulajjal. A végszó az volt, amikor a 600 eurós bérleti díjat megemelte 630-ra. Az én birkatürelmû férjem közölte, hogy elege van ebbôl a manusból, keresünk másik albérletet. Én meg bedobtam, hogy vegyünk inkább saját lakást. Persze megtakarításunk nulla, én otthon voltam a 2 hónapos babánkkal. Viszont minden álmunk egy saját ingatlan volt. Elindultunk, megpróbáltuk, és csodák csodájára sikerült.

Le kellett cserélni a régi kocsit. A férjem magánszemélytôl akart venni egy olcsó kocsit, én autószalonból lízingeltem volna egy újat. Persze én továbbra is otthon voltam a babával, nyakunkban volt a lakáshitel. Viszont aggódtam, hogy a magánszemélytôl vett autóra nincs garancia. Kb.1 hónapig hajtotta a férjem az autókat, sokat meg is nézett, de nem talált olyat, ami megfelelt volna. Aztán mondta, hogy öltözzek, kipróbáljuk az én verziómat. Végül szalonból vettünk egy használt autót, 2 év garanciával.

Most is lógnak a levegôben nagy döntések. Ablakokat kellene kicserélni, a fürdôszobára ráférne egy felújítás, és 3 éve nem tudjuk eldönteni, legyen-e harmadik gyerekünk. De majd alakul. Itt vagyunk egymásnak, eddig is keresztülverekedtük magunkat mindenen.