Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Az mennyire beteges ha a pasim beközölte a minap, hogy meg szeretne nézni vécézés közben? Kiakadtam, ötletek??

Figyelt kérdés

5 hónapja vagyunk együtt, de nem élünk együtt, én még tanulok és a szüleimmel élek. A párom 27 éves, tehát 6 év van közöttünk, ő albérletben él.


Egy szórakozóhelyen ismerkedtünk meg, és egyébként harmonikus a kapcsolatunk, nincsenek veszekedések.


A hétvégét nála töltöm most és ma délután volt egy olyan szituáció, hogy mentem volna wc-re, de nem volt wc papírt kihelyezve mert még korábban elfogyott nálam, erre rákérdeztem hogy hol találok, elmondta, majd jött a megszólalás hogy bejönne velem a toalettre és megnézné a folyamatot és mivel úgyis fáj a hasam, ezért kézrátétellel rásegítene (ebből ki is derült hogy nem pisilni készültem, de azt se engedném hogy megnézze). Majdnem kitértem a hitemből. Azt hittem rosszul hallok. Nem balhéztunk össze, de kicsit elgondookodtam hogy vajon milyen rejtett fétisei lehetnek amiről nem tudok, ismerem e egyáltalán ezt az embert akit szeretek? Lehet máskor is kihallgat vagy megkukkol mikor intézem a kis- vagy nagydolgomat?


Szerintetek mit tegyek, illetve ti találkoztatok már ilyennel vagy ehhez hasonlóval? Akár ha csak valami miatt csalódtatok a párotokban.



2020. nov. 14. 23:37
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
69%
Dobd ki, beteg ember.
2020. nov. 14. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
79%
Lehet, hogy legközelebb már nejlonharisnyában fogad. Aztán jön az, hogy lenne-e kedved bepelenkázni. Úgy szép az élet, ha zajlik. :-)
2020. nov. 14. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
66%

Elég beteges, habár elég sok pár van akik szoktak egymás előtt pisilni. Páran még szarni is, de ez alapvetően ritka, de itt gyakorin elég gyakran előkerül a "mi már csináltuk ezt is egymást előtt, vagyis mi "jó pár" vagyunk" és aztán kis kritika, hogy akinek ez kiborító és még fingani se mer a másik előtt az merev, a kapcsolatuk rossz és ez nem is igazi kapcsolat. És ez halál komoly, itt ez tényleg elhangzott néhány ember részéről.


Amúgy én nem akarlak megijeszteni, de van rá egy kisebb esély, hogy titokban lefilmezte már a dolgot. Sajnos elég könnyű rejtett kamerákkal operálni... Ennek járj utána valahogy, mert ez így nagyon helytelen. Persze lehet, hogy nem, de ha már ilyenekkel nyomul, akkor lehetséges, hogy ennyire elborult.

2020. nov. 14. 23:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
48%
Pisilés kukkolása szerintem igazán elmegy, azon nem kellene kiakadnod (elég gyakori is). Ugyanarrol a szervröl szol, mit amelyikröl a normál szex, érthetöen izgalmas lehet. A kakkantás az durva!
2020. nov. 15. 00:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
75%
A kukkolás gáz. Most az, hogy pisil vagy kakil, teljesen mindegy.
2020. nov. 15. 00:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
82%
Huu ezt nem tudnám tolerálni
2020. nov. 15. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
86%
Én szakítanék, az biztos. Ha előjön ezzel, tényleg ki tudja mi járhat még a fejében.
2020. nov. 15. 01:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
38%
Nem értem...nem nézheti a kulázásod, de a szádba dughatja a nemi szervét, és bele is lőheti a csődörtejet. Ugye?
2020. nov. 15. 02:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
60%
Nagyon beteg, ne engedd, inkább vidd pszichológushoz...
2020. nov. 15. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
Szerintem a 4#-es jól mondja. De ez a fazon durva, ha őt a potty izgatja! Lehet, magára is kenné az állatja! 😂😅
2020. nov. 16. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!