Hogyan győzzem meg a szüleimet, hogy legyenek optimistábbak?

Felnőtt vagy? Akkor mi köze a szüleidnek a kapcsolatodhoz!? Haza adod a rezsit, vagy amit kérnek, hogy fizes az otthon élésért, és a magánéletedhez, hogy kivel dugsz/randizol/ismerkedsz semmi közük.

Beleszólnak mégis az életedbe? Akkor tini rovat, akkor is, ha 40 éves vagy, mert a tini kor ott ér véget, hogy leszakadsz a szüleidről, már nem ők mondják meg, hogy mi merre mennyi.

Kedves Kérdező!

Azt próbàld megfigyelni magadon, magadban, hogy miért is nem sikerülnek kapcsolataid.

Mik azon tényezők, ami okán csalódsz később az épp aktuális párodban. Magasra emelted a mércét talán? Vagy úgy viselkedsz, hogy buknak rád azok, akik... végül is nem hozzád valók?

Olyan elvárásaid vannak velük szemben, amit aztán nem tudnak teljesíteni?

Szóval e kérdéseket tedd fel magadnak, s ha eléggé alapos vagy... előbb-utóbb rá fogsz jönni a megoldásra, ami a helyes utat körvonalazza szàmodra.

Szüleidet meg ne is próbáld jobb belátásra téríteni, mert az ő korukban ez már szinte lehetetlen küldetés. Ők csak aggódnak érted. Ám az emberek aggódása, félelme az csak rajtuk múlik.

Maga a csalódás pedig mindig onnan ered, hogy amikor belevág az ember egy új dologba... legyen az munkahely, vagy új kapcsolat... már a kezdet kezdetén tele van elvárásokkal. Hogy milyennek is képzeltem el. Hogy milyennek is kéne lennie. És hát amikorra kiderül, hogy NEM pont olyan, mint amit én rávetítettem, amit elkèpzeltem jónak... na innen a csalódás.

Ahhoz, hogy az ember NE CSALÓDJON lehetőleg soha az életében... egy dolgot kell csak tennie: NE LEGYEN semmiféle ELVÁRÁSA. És akkor a csalódás elmarad. Ami persze nem jelenti azt, hogy amit kapsz az életedben (avagy épp, hogy NEM kapsz meg)... mondjuk egy udvarlótól, baráttól, párodtól... azt MINDENÁRON és kötelezően ell kellene fogadnod. Erről szó sincs.

A Másik (ember) úgyis csak azt tudja nyújtani számodra, amire képes. Ám, ha te elvárod, hogy annàl valamicskével többet kellene tennie érted, vagy magáért, vagy a KAPCSOLATOTOKÉRT... na az már netszes. Mert ez esetben lehet, olyat vársz el Tőle, amire nem is kèpes. Most legalábbis.És te meg könnyen beleesel abba a hibába, hogy akkor majd Te megmutatod neki, megmondod neki, hogy MIT is KÉNE TENNIE. Ám ez mindig azzal jár, hogy Te leszel egy fölérendelt tanító szerepben, miközben Ő meg kis gyermekkènt, tanítványként fogja érezni magát melletted.

És hát persze, vannak, akik ezt szeretik is. Ha vezetve érzik magukat. Miközben a Másik a domináns szerepet játsza. Àm az ilyen alá/fölérendelt kapcsolatok nem szoktak tartósak maradni. Mert ez valóban nem más, mint SZEREPJÁTÈK. És mert előbb-utóbb valamelyik fèl fellázad: Vagy te, hogy eleged van már a pátyolgatásból. Vagy a másik, aki egyre inkább kisgyereknek érzi magàt a mindent MEGMONDÓ, szülő-típusú párja mellett.

Szóval erre figyelj oda, ha jót akarsz magadnak. Meg persze a Másiknak is.

Keresd a hozzádvalót. Akivel egy húron tudsz pendülni. Ám arra ügyelj, hogy ha túl magasra emeled a lécet, magyarul: kőkemény elvárásokkal ugrasz bele egy kapcsolatba... hát ott a legtöbben el fognak vérezni. És az időd, ami még hátravan, az véges. Mindenki így van ezzel.

Szóval azt mondom, csak keresd a hozzádvalót. És ne is törődj szüleid pesszimizmusával. Csak aggódnak. Ők talám még abban a korban nevelkedtek, ahol szinte mindegy is volt, hogy ki-kivel... csak legyen mihamarább párja. Mert az szégyennek számított, ha valaki 30-40 éves koráig szingli maradt. (Akkor ő már nem is jó semmire, ha senkinek nem kell?)

Az ERŐ legyen veled!