Miért érzek ilyesmit, pedig nem akartam ilyen lenni?

Volt férjemtől régóta különváltam, két éve élünk együtt második férjemmel. Neki van egy 30+-os lánya, akivel eddig sem sokat találkoztam. Távolabb él tőlünk, nem alakult ki köztem és lánya között sem érzelmi sem egyéb viszony. Én próbáltam közelebb kerülni hozzá kapcsolatunk elején. Ő az elvárható udvariasságon túl abszolút elzárkózott a társaságomtól és a beszélgetésektől. Elfogadott, de úgy érzem nem tekint családtagnak.

Mielőtt valaki hibáztatna, férjemet már özvegyként ismertem meg.

Problémám, férjemnek megszületett az első unokája. Annyira örül a kisfiúnak, büszkén újságolja mindenkinek hogy már kisunokája van.

Tudom hogy örülnöm kellene az örömének, mégsem megy.

Sőt inkább rossz érzés hogy tulajdonképpen hátrább kerültem a sorban, már nem lánya után következem, ismét született egy emberke aki többet számít páromnak mint én. Ezt érzem legalábbis.

Tehát nem örülök, inkább fordítva.

Kérdésem az lenne ha valaki átélt már hasonlót, miért nem tudunk egy családként funkcionálni, pedig én pont ezt terveztem amikor megismerkedtünk. Miért érzem szinte vetélytársnak a lányát, most meg különösen hogy unokával ajándékozta meg.

Én nem akartam ilyen lenni, és szenvedek a saját érzéseimtől.

Tudtok erre valamiféle tanácsot adni?