Mennyire valós a félelmem?

A páromnak nagyon sokáig kellett udvarolnom, mire összejöttünk. Nem nagyon keresett párt, rossz lelkiállapotban volt, mégis meg akartam hódítani.

Egy hónapja vagyunk együtt, de már 3-4 hónapja volt csók, szex, kézen fogva járás, stb. Én az a típus vagyok, aki a tenyerén a másikat, ha szerelmes. És szerelmes vagyok.

Viszont ő furcsán viselkedik: néha egy teljes napig nem válaszol az üzeneteimre, valamikor fontosabbak nálam a barátok, sokat beszél az exéről és arról, hogy mennyire nem kezdeményeztek nála korábban a fiúk. Ha együtt vagyunk, akkor azonban minden oké: bújik hozzám, tervezzük a jövőt stb. Amikor beszélgettünk az érzéseinkről, akkor hangot adott annak, hogy ő még nem érez úgy, ahogy én, neki ehhez több idő kell.

Az én véleményem viszont az, hogy ő nem érez semmit, soha nem is lesz szerelmes belém, csak élvezi azt, ami velem jár:

- a jó szexet, amiben önzetlen vagyok, és olyat váltok ki belőle, amit más még soha (ő szavai)

- azt, hogy csodálom a külsejét, pedig nagyon önbizalomhiányos, és ezt még sosem tapasztalta

- a drága éttermeket, a szép kocsit, amibe beleül, a jó anyagi kilátásokat

Tehát papíron szerintem mindenben megfelelek, mégsem lesz soha meg neki az a plusz, ami miatt szerelmes lenne. És attól félek, hogy egyszer jön valaki, akinél szerelmet fog érezni, és akkor engem "eldob". Addig pedig jó vagyok, mert szuper mellettem/velem az élet.