Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Időt kért a barátnőm. Mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Időt kért a barátnőm. Mit kellene tennem?

Figyelt kérdés

Kicsit hosszú lesz ez mivel le szeretném írni az elejétől a végéig.

A kapcsolatunk elejétől kezdve most hétfőig semmi probléma nem volt. Nem veszekedtünk, nem volt semmi rossz. Mindennap nagyjából együtt aludtunk, néha volt 1-2 nap , hogy külön is. Napközben is csak akkor voltunk együtt ha volt valami közös programunk, de egyébként soha. Ezt így rendben is találtam , mivel ez egy jó koncepció arra, hogy ne unjuk meg egymást. Ő egy másik városba jár egyetemre, és el szoktam kísérni őt arra a pár napra(3-4 nap átlagosan). Most is ez történt, és el mentünk, de hétfőn nem igazán éreztem , hogy lenne bármiféle problémája. Olyan átlagosnak tűnt minden. Mondta is , hogy holnap el megyünk valahova , hogy ne csak a lakásban üljünk. Kedden délelőtt ebédet csináltunk közösen, és tényleg minden rendben volt. Nagyjából ebéd utántól lett kicsit ellenszenves , kedvtelen , éreztem rajta hogy nem akarja , hogy hozzá szóljak. Tapintatosan kérdezgettem, hogy mi a baj? Nem kérdeztem túl sokszor sem, de egyszer sem válaszolt. Mindig annyit mondott, hogy semmi, vagy ha van is baj arról tudni fogok. Beletörödtem , hogy nem hajlandó beszélni róla, nem is faggattam onnantól egy darabig. Aztán el kezdett magába fordulni , nem ment el a vizsgákra, egésznap sorozatot nézett, nem foglalkozott velem. Tényleg kedvtelen volt , éreztem , hogy baj van. Aztán jött a barátnő a képbe, aki egyébként egy megbízhatatlan p*csa :D , de ő 23 éves létére annyira nem látja át a dolgokat, hogy képes neki el hinni dolgokat, meg megosztani vele olyan dolgokat amiket még velem se osztana meg. Többször szét akart választani a lány minket egyenlőre ismeretlen okból. Gyerekesen hangzik, mert az is amit most ide le fogok írni. Annak a barátnőjének el mondott olyan dolgokat amiket csak mi ketten tudtunk , és senki más! De egyébként jelentéktelen dolgok, de még is csak az a lány tudta rajtunk kívül. Na jön a gyerekes része: Mind a kettőnk instagram fiókjára jött egy üzenet egy nyílván fel nem vállalt kamu profilról, és azokkal a dolgokkal dobálózott az illető(aki egyébként a “lány”, ha nem is a lány akkor egy olyan ember akinek ő adta tovább) amikről egyébként akkor már hárman tudtunk. Mivel én senkinek nem beszéltem róla, így eléggé levágós a történet, hogy a lány keze lehet benne. De a barátnőm azzal mentegette a dolgot, hogy ő nem tenne ilyet, ez lehetetlen. Számon is kértük , de konkrétan még ő vádolt meg engem, hogy biztosan engem utál valaki nagyon és ezért történik ez. Meg persze közben be nyögte azt is, hogy feltörték az összes fiókját, és onnan tudhatta meg az ember aki írta ezt…😂 Hát elég érdekesnek találom, hogy pont akkor feltörték , persze semmivel sem tudta ezt bizonyítani, de lényegtelen. A barátnőm 3 évvel idősebb, de még se látja át a dolgokat, és úgy viselkedik mint egy 15 éves , de komolyan… Aztán tegnap mondott valamit a problémájáról , hogy erről csak az anyukája tudhat, és ilyenkor nagyon bunkó mindenkivel. Jó el fogadtam. Nem is kérdezgettem többet erről. Aztán továbbra is beszélt azzal a lánnyal, és a végen annyira tele beszélte a fejét a lány, hogy már elhitette vele , hogy mindezt én csináltam, hogy szét válasszam őket..🤣Mondtam neki, hogy akkor miért nem jön össze vele? Nem szeret engem? Akkor mondja meg, hisz ha szeretne akkor nem annak az utolsó idióta nem normális lánynak hinne . Mondta , hogy ne beszéljek hülyeségeket, persze hogy szeret. Mondtam, hogy rendben. Ezt így még itt leszögezném, hogy nem menstruál, nem beteg, nem hinném , hogy megcsal, és nem is terhes. Aztán haza jöttünk a mi Városunkba, és persze már akkor is tudtam, hogy nem fog velem aludni ma mert éreztem rajta nagyon , hogy baja van, hiszen egy puszit sem akart adni. El köszönésnél is egy ölelést majd annyit kaptam, hogy majd beszélünk. Haza ért, és írt, hogy “Na minden okés?” Szóval érdeklődött. Én itt még annak a hatása alatt voltam , hogy megvádoltak ilyen gyerekes hülyeséggel, éppen ezért nem válaszoltam neki egyből, pedig mindig azonnal válaszolok. Válaszoltam neki, de nem is beszéltünk semmi extráról. Mondta , hogy találkozik a barátnőjével. Mondtam hogy rendben, de én itt már tudtam, hogy megint kavarni fogja a szart a lány, de hát mindegy.. Fel voltam rá készülve. Na így is lett. A lány megtudott rólam egy 2 éves dolgot amit el is mondott a barátnőmnek, és számon is kért róla, hogy miért nem mondtam el , meg hogy miért hazudtam?! Igazából annyi a lényege ennek, hogy 2 éve volt egy egy éjszakás kalandom, amire igazából nem is emlékszem olyan szintű alkohol volt bennem, így részletezni sem tudnám a mai napig sem , hogy mi történt ott pontosan. Éppen ezért erre nem vagyok büszke , eddig próbáltam erről nem beszélni senkinek , mivel gáz dolog volt ez részemről. Nyílván akkor még mi nem voltunk együtt, teljesen egyedülálló voltam. Erről az egyetlen lányról nem beszéltem ha kérdezte ezt a témát, és most meg tudta, és időt kért, hogy neki ezt át kell gondolnia. Tényleg ekkora bűn, hogy egy olyan dologról nem beszélek neki amiről azt akarom inkább, hogy meg sem történt volna? Aztán kaptam a savazást még mellé, hogy én éretlen vagyok, nem tudok irányítani, és ő nem ehhez van szokva. Csak azt nem értem, hogy ha ő engem éretlennek tart, miközben csak 3 év van közöttünk, akkor minek állt le velem egyáltalán? Tudta , hogy sok nővel sem volt dolgom, így nem is hinném , hogy tudnék kezelni egy olyan lányt akinek 2x annyi kapcsolata volt mint nekem. Tudok én szigorú is lenni egy kapcsolatban, de az előzőnek ezért lett vége, mert ott én irányítottam. Itt meg pont a hibámból tanulva nem szerettem volna semmi ilyet. Egyenrangúságot akartam, de neki ez nem elég. Én nagyon szeretem, elveszíteni sem szeretném , de nem tudom , hogy ilyenkor mit tudnék tenni? Ez alatt az idő alatt? Próbáljak csöndben kedveskedni? Virág az ajtóban meg ilyenek? És tudom, hogy ez nem az én hibám teljes mértekben ami történt , de mivel ő kért időt így azt gondolom hogy nekem kellene bizonyítani most neki , bármennyire is nem szeretnék. Nem vagyok egoista , de én szerintem ezt nem érdemlem meg. Elengedni nem akarom, nekem az ilyen dolgok nem mennem túl egyszerűen , ahogyan senkinek sem. Mindenáron helyre szeretném hozni , mint, hogy elengedjem . Tényleg arra szeretnék rá jönni, hogy hogyan tudnék még így is , hogy időt kért tőlem. Mindig mindenből próbálom a maximumot hozni, éppen ezért szeretnék ebben a szituációban is mindent meg tenni amit csak lehet , hogy jobb legyen. Előre is nagyon szépen köszönöm minden válaszolónak

, hogy időt szántak rám, és hogy el olvasták. Elég hosszúra sikerült, de ennek ellenére remélem sokan végigolvassák . Legyen csodás napja,estéje mindenkinek!



2022. jan. 21. 14:11
 1/5 anonim ***** válasza:
100%
Bocsi, csak a feléig bírtam olvasni. Ha menni akar, akkor én útját adnám, aztán ha vissza akarna jönni, akkor elküldeném melegebb éghajlatra. Nem kell őket törékeny kislányként kezelni, abban nincsen semmi férfias. Legyen egy kis önbecsülésed.
2022. jan. 21. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%
nem olvastam el, de röviden: keresni egy másikat
2022. jan. 21. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Sajnálom, hogy egy ekkora idióta pitsába vagy szerelmes, sajnos csak azt tudom javasolni, hogy nyisd ki a szemed és ne mentegesd tovább. Ne menj le pincsikutyába, mert nem érsz vele semmit, határozottan mondd meg a barátnődnek, hogy döntse el, hogy te kellesz-e az életébe vagy az idióta dráma és amikor a drámát választja, fogadd el emelt fővel. Lehet, hogy most azt hiszed, hogy itt a világ vége, de ennél bizony lehet sokkal jobb is egy kapcsolat.
2022. jan. 21. 14:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Kell neked ez a kapcsolat? Milyen kapcsolat az, ami ilyen hülyeségen elbukik? Sokkal nagyobb problémák vannak az életben, ha ennyit nem tudtok megbeszélni, mi lesz tovább?

Egyébként a szünetnek mi értelme? Leteszteli, hogy jól megvan-e nélküled, és ha túl magányos, akkor mégis jó leszel?

Ez nem egyenrangú kapcsolat, itt te vagy a lábtörlő. Én a helyedben nem akarnék szünetet. Vagy maradjon, vagy fejezze be...valaki vagy folytatni akarja, vagy nem. Nincs átmenet. Bár a leírtak alapján úgy tűnik ő nem akarja.

2022. jan. 21. 14:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
75%

Na öcsém itt már ki van adva az utileveled!

Ahigy írták ez már lefutot mecs ezba vége!

Idő azért kell neki mert kipróbálja a másik csávót ( beleül az autójába (is)! és ha jobb mint te akkor el is felejt ha em akkor meg csak annyjt fog mondani hogy átgondolta ês téged szeret te meg boldogan visszafogadod csak kapsz egy szarvat a fejedre amjt csak ő és a többiek látnak majd! ;)

2022. jan. 21. 14:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!