Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » A párom évek óta jelezte...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

A párom évek óta jelezte nekem hogy ő nem szeretne gyereket, én viszont azt hittem meg fogja változtatni a döntését de nem így lett, mit tegyek? 30L

Figyelt kérdés

Nagyon szeretem a páromat és 5 boldog éve együtt vagyunk. Már a legelső fázisban jelezte, hogy ő nem szeretne gyereket. (A párom 32 éves.) Mindig azt mondta, hogy ez neki nem való és nem vágyik rá. Úgy voltam vele, hogy ez még változhat nála és hogy ahogy telik az idő, majd biztosan meg fog változni a véleménye. Nem változott meg a véleménye az 5 év párkapcsolatunk alatt sem.


Magamat hibáztatom most és úgy érzem, én rontottam el mindent. A párom MINDIG őszinte volt ezzel kapcsolatban, sohasem mondott olyat nekem, hogy "Nagyon szeretnék gyereket!" vagy bármi ilyesmi. Én voltam az, aki nem tudott erről tudomást venni és meg voltam győződve róla, idővel biztosan ő is szeretne majd egy gyereket. Legutóbbi találkozásunk alkalmával beszélgettem vele erről és azt mondta nekem, hogy "Szívem, én mindig őszinte voltam veled és minden alkalommal elmondtam a valóságot, hogy én nem szeretnék gyereket!" és ennek az lett a vége, hogy én elkezdtem zokogni. Elmondtam neki, hogy "Kedvesem, érzem, ahogyan ketyeg a biológiai órám és én nagyon szeretnék gyereket! Egész életemben erre vágytam!", mire ő azt mondta, "Akkor sajnos úgy tűnik, el kell engednünk egymás kezét, mert nem ugyanazt szeretnénk a jövő kapcsán! Én nem lehetek önző, hogy elvegyem tőled a gyermekvállalás élményét, én pedig nem kényszeríthetem magam egy olyan dologra, amire sose vágytam!".


Össze vagyok tőrve és csak zokogni tudok most. Nem haragszom a páromra, mert folyamatosan elmondta nekem mindig az évek során, hogy nem vágyik gyerekre. Csak saját magamra haragszom és gyűlölöm önmagam jelen pillanatban. Ez az egész azt jelenti, szakítanom kell a párommal, mert én szeretnék gyereket, de ő nem? Tényleg el kell engednem a kezét? Ha 5 év párkapcsolat alatt sem válltozott meg a véleménye a gyermekvállalás kapcsán, akkor soha nem is fog? Mit kellene most tennem? Szeretem a páromat, de gyereket MÉG JOBBAN szeretnék az életembe!



2022. ápr. 16. 08:37
1 2 3
 11/22 anonim ***** válasza:
93%

Ha nem akarja hát nem akarja.

Ezen nem tudsz változtatni.

A saját érdeked hogy minél előbb szétmenjetek, és elkezdj olyat keresni akivel egyeznek a céljaitok.

2022. ápr. 16. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/22 anonim ***** válasza:
100%
Igen Te voltál naiv, de már mindegy. Hanem tudsz engedni, egy lehetőség miatt( amihez még partner sincs) akkor jobb, ha szétmentek.Annyira úgy sem volt komoly még a kapcsolaz, ha 5 év alatt nem költöztetekek össze.
2022. ápr. 16. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 anonim ***** válasza:
88%

Nincs ezzel semmi gond, ott kell hagyni az embert.Még csak 30 éves vagy, a feleségemmel 18 éves korunk óta voltunk együtt ,de 33 volt, amikor az első gyerekünk született.

Kevés stressz, semmi cigike, piázgatás, és még 38 évesen is lehet egészséges babád.Bár én a helyedben nem vártam volna 5 évig, de most már mindegy.

2022. ápr. 16. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/22 anonim ***** válasza:
100%

Ez egy nagyon jó lecke volt, hogy komolyan kell venni és tiszteletben kell tartani a másik döntését.

Sajnálom hogy így alakult, szurkolok hogy találj olyat akivel megegyeznek a vágyaitok.

2022. ápr. 16. 12:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
25%

Komolyan, ti nők miért nem értitek meg, hogy a férfiak igen jelentős része...olyan 99%-a, sosem akar gyereket?

Ha meg akar, olyan lesz neki mint a tavalyi LEGO a kisgyereknek. Azaz akkor játszott vele 2 hétig, most meg a szekrény aljában porosodik. Mert már nem érdekli.


Ő korrekt volt! Elmondta, hogy nem kell kölök.

2022. ápr. 16. 13:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
39%

"Szeretem a páromat, de gyereket MÉG JOBBAN szeretnék az életembe!"


Egy létező embert dobsz a konkrét senkiért. A kapcsolat másodlagos, a babóca fontos csak, aki majd felnő, elköltözik, te meg zsarolós, keserű vénasszony leszel.

2022. ápr. 16. 16:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
94%

"Komolyan, ti nők miért nem értitek meg, hogy a férfiak igen jelentős része...olyan 99%-a, sosem akar gyereket?"


Azt miért nem érted meg, hogy a férfiak többsége akar gyereket? Gyerekmentes nőként álom lenne, amiről írsz, de ritka, aki nem akar trónörököst.

2022. ápr. 16. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim ***** válasza:
26%

17.-re.


Sok gyerek akar háziállatot. Amivel foglalkozik is pár hétig, majd utána a szüleire marad a gondozása.

Az okos szülő ezért nem vesz nyulat, kutyát, lovat,...

2022. ápr. 16. 17:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:
54%

17. Azét ezt se mondjuk hogy mindenki akar. Olyan 60-40 az arány a gyerekesek javára.

És olyan 40-60 az alkalmatlanok javára.

2022. ápr. 16. 17:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
52%

17:08: Hallottad mar, hogy minden hasonlít egy kicsit?

Nos, a tied nemcsak "egy kicsit". Még a fülére is sánta.

Hogy sikerült egy kisgyerek nyulát egy anya gyermekével összehasonlítani?

2022. ápr. 16. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!