Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit érdemel az a feleség, aki...?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit érdemel az a feleség, aki...?

Figyelt kérdés

Alig 3 éve vagyunk együtt, de egy totális papucsot csinált belőlem. Egész nap a parancsait kell teljesítenem, mert ha nem ugrok rögtön arra, amit épp mond, akkor előjön belőle a házisárkány, én meg nem bírom a hisztit. A házimunka nagyobbik részét én végzem, főzök, bevásárlok, takarítok, furikázom a hátsóját ide-oda. Olyan dolgokért is engem ugraszt, ami egyébként fél perc lenne neki is, de jobban esik a lelkének, ha kiszolgálom.

És minderre még rájön az, hogy a szex az lassan már csak a szótárban létezik számomra. Havonta maximum egyszer hajlandó lefeküdni velem, amikor már "nagyon muszáj", egyébként változatos indokokkal utasít el, és amikor mégis van szex, akkor is teljesen passzív, csak fekszik, mint egy darab fa.

Ennek ellenére, ha netán megcsalnám (amit nem akarok), akkor én lennék a szemét.

Néha már inni is szoktam miatta, ami korábban teljesen távol állt tőlem.


2022. máj. 23. 21:24
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
74%
Kitüntetést
2022. máj. 23. 21:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
93%
Ki kényszerített rá, hogy mindezt megcsináld?
2022. máj. 23. 21:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
94%

Borzasztó gaz vagy. Én elhiszem, hogy borzasztó az életed így, de felnőtt ember vagy és nem mást kene okolni a sz@r döntésekért, amiket meghozol.

Vagy elhagyod vagy megszokod, de ha ez utóbbit választod, akkor ne siránkozz, mert senki nem kényszerít rá, hogy maradj vele.

2022. máj. 23. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
100%
Első körben beszélned kell vele. Mondj el neki mindent őszintén. Mondd el mit szeretnél. Ne tűrd a végtelenségig. Aztán ha lesz változás örülsz, ha meg nem, akkor röpulsz 😀
2022. máj. 23. 21:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
19%
De undorító, nyomorék hozzászólások. Gyakran van ez a kérdés fordított felállásban is, olyankor a férfi, aki ezt megcsinálja, minden utolsónak el van hordva. Hihetetlen hogy ahol a nő a gáz, két is a férfi van kihozva bűnösnek, kész hányinger.
2022. máj. 23. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:
93%

A szexuális részből is látszik, hogy nem szeret, csak kihasznál


Hagyd el a francba!


Miért kínzod magad?


Így két dolog vár.


1. Masszív alkesz leszel.

2. És impotens is.


Szar a helyzet, és valószínűleg bele is fáradtál, de végy erőt magadon, és dobd ki a francba!


Hajrá!


Sok erőt neked!

2022. máj. 23. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 anonim ***** válasza:
100%
Válj el. Gondolj arra ennél egyedül is jobb lenne. Ha beszélsz vele lehet egy darabig jobb lesz de teljesen megvaltozni nem fog. O egy dominans típus és sajnos benned egy alarendeltet lát. Tehát megszoksz vagy megszokszk.
2022. máj. 23. 23:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
96%
Senki nem tart pisztolyt a fejedhez, hogy elviseld, ha szar vele lenni. Ha nem lépsz ki ebből a viszonyból, az a TE hibád. Senki másé.
2022. máj. 24. 00:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 FoxtrotLidérc ***** válasza:
87%

A varázszó ilyen embereknél - ha férfi, ha nő - az az hogy: "Takarodj az életemből!" Ha meg pattog, hogy egyedül fogsz maradni, akkor megmondani neki, hogy: "Hála égnek! Végre nyugtom lesz."

Vagy nagy duzzogva eltakarodik, vagy pedig jókat rötyög - utóbbi helyzetben szépen összecsomagolod a sz*rjait, és szevasz, mehet amerre akar. És nincs olyan, hogy nem úgy gondolta.

Ha a lakás nem a tied, akkor költöztető, saját cuccok kipakol, szobabérlés, lehetőleg csak akkor szerezzen tudomást a költözésedről, amikor este az üres lakásba megy haza - a pulton egy cetli: "Tudod miért." Utána tilt-töröl-csókolom.

Drasztikusan fogalmaztam, igen. De sajnos az ilyen másból nem ért.

2022. máj. 24. 02:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
90%
Ha tudnád hány ilyen házasság van, valószìnűleg még csal is tèged.
2022. máj. 24. 03:51
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!