Jól érzem, hogy nincs jövője a dolognak, ha ennyire lenézi a munkám?

A párommal 17 éves korunk óta vagyunk együtt, most 25 évesek vagyunk, és úgy érzem, hogy ez az egész csak fiatalon működött, most már nem, túl különbözőek vagyunk.

Home office-ban dolgozom, szellemi munkát végzek, a párom pedig ezt nem tartja munkának. Elvárja tőlem a teljes házimunka elvégzését, merthogy én úgyis itthon ülök. Szerinte igazságtalan, hogy mások bejárnak, robotolnak, működtetik a világot, én meg itthon döglök, és már annyit sem kell megtennem, mint a covid előtt. A múltkor hétköznapra esett a szabadnapja, én pedig elmentem gyorsan tusolni, ő pedig addig odament a gépemhez és beírta a főnökömnek, hogy "hello, elmentem tusolni, szépítkezni munkaidőben :)". Üvöltözős veszekedés lett belőle, mert nem érti, hogy ezzel mi a gond, azt mondja, vállaljam csak a felelősséget és nézzük csak, mit szól a viselkedésemhez a munkaadóm.

Közben azt is elvárja, hogy én engedjem át az utolsó szó jogát a fontos döntések előtt. Pl. olyanokban, hogy ő mondja ki, hogy visszük-e a macskát állatorvoshoz vagy nem, mert én akkor is vinném, ha felesleges, túlaggódom, költöm a pénzt. Vagy ha egy háztartási gép elromlik, akkor én ne vegyek újat, ameddig vele nem beszéltem meg, de ő viszont vehet újat a megkérdezésem nélkül is. Vagy olyanokban is neki kell dönteni végül, hogy a közös pénzt mibe fektessük. Azt mondja, hogy természetesen megbeszéli velem, meghallgatja a véleményem, át is gondolja, de szeretné, ha annyi férfiasságot hagynék neki, hogy a végső döntés joga az övé.

Nekem pedig eszemben sincs. És abból, hogy nem megyek ebbe bele, hiszti van, szerinte lenézem őt, mert én egyetemet végeztem, feminista vagyok, nagy az arcom, minden férfiasságától megfosztom, stb. Közben meg ő néz le engem, ő akar ebben a kapcsolatban több "jogot" a péniszére hivatkozva...

Jól érzem, hogy semmi jövője nincs már ennek, vagy túlreagálom és valahogy dűlőre lehetne jutni?