A férfiak igazából nem is igénylik, hogy lelkileg foglalkozzon velük a párjuk?

Én nagyon sok végletet látok... Igen, ott vannak azok a férfiak, akiket sajnos úgy neveltek a szüleik, vagy olyan mintát láttak a környezetükben, hogy a legkisebb érzelemnyilvánítást is gyengeségnek fogják fel. De olyan férfiból is látok eleget, aki nem barátnőt, hanem anyukát keres. Egyébként őket is sajnálom. Valószínűleg nem kaptak elég szeretetet otthon, és most egy nőtől várják azt a gyöngéd, feltétel nélküli, babusgató szeretetet, amit csak anya adhat a kisgyermekének.

Amúgy nem hibáztatom a férfiakat. A patriarchális berendezkedés és a szellemi-lelki megítélés síkján ma is fennálló nemi egyenlőtlenségek nyilván az ő életüket is megkeserítik, ha nem is közvetlenül.

Szerintem csak annyi, hogy nem a szocializáció része. Most őszintén, mikor gyerek volt, nőtt fel kinek tanították otthon (v bárhol) azt, hogy foglalkozz a fiúk LELKÉVEL, ápold a lelküket stb. Szerintem senkinek. Én sokáig el se hittem, hogy pl.: egy egyéjszakás kaland meg tud hatni egy pasit. Aztán velem megtörtént, hogy volt egy egyéjszakásom egy sráccal aki történetesen érzékeny típus és nem értettem utána mi baja.

Aztán később elmondta, hogy nagyon kívánt meg nagy volt a kísértés (tudtam már, hogy tetszem neki amúgy és ez utána se múlt el, ahogy láttam), de neki sose volt korábban egyéjszakása és nem büszke arra amit csinált és rosszul érezte magát. Én meg nem akartam hinni neki, nem TUDTAM hinni neki. Elvégre csak azt hallod anyádtól, nagyanyáidtól, hogy a férfi a farka után megy, szexszel manipulálható stb. Ami részben persze igaz, látsd az esetem ahol az érzékeny pasas is belemegy, mert benne van az ösztön, vágyik rá, jól esik neki a nő figyelme. Aztán utána csalódott, hogy ez nem szerelemből történt.

Ez volt az az eset, ami rádöbbentett arra, hogy igen bár a férfiak valóban sokszor szex által vezéreltek, DE attól még vannak érzéseik. Csak sokan nehezen mutatják ki, elnyomják stb.

#7 vagyok. Kiegészíteném azzal, hogy semmiképp se gyengeség, sőt jó dolognak tartom ha egy férfi képes az érzéseiről beszélni és mer támaszkodni a másikra.

Amikor pl.: egy férfi barátom egyszer nekem mesélte el, hogy találkozott egy lánnyal aki nagyon megfogta de sok dolog miatt lehetetlen köztük bármi több és szomorú annak tökre örültem. Jól esett, hogy meg mer előttem nyílni és beszélni erről, pedig ő is beismerte, hogy pasiként arra neveli őket a társadalom, hogy nyomják el.

Én foglalkoznék.

Számomra sokkal rosszabb, amikor ilyen rossz berögződés, neveltetés miatt nem mond semmit, nem tudom mi zajlik benne, mi bántja. Nekem attól nem lesz férfiasabb, hogy megjátsza magát, a kemény machot. Sokkal többre értékelem, ha fel meri vállalni az érzéseit és egy valódi ember van mellettem, valódi érzelmekkel.