Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Honnan lehet tudni, kivel érdemes gyereket vállalni? Nők és férfiak véleménye is érdekelne, akiknek van hasznos tapasztalata a témában.

Figyelt kérdés

Azért kérdezem, mert mióta az emberek dönthetnek ebben a kérdésben, sokkal bonyolultabb lett minden. (Régen a fogamzásgátlók és védekezőeszkozok hiányában ugye ez nem volt kérdés, mert a házassággal vagy nemi élettel tudták, hogy valószínűleg együtt fog járni a terhesség is.

Viszont manapság ez nem egyértelmű. A házasság nem garancia arra, hogy gyereket is akár mindkét fél (meg is gondolhatják menet közben magukat), illetve az együttélésben is vállalnak valakik gyereket és tisztességesen nevelik.

Szóval régebben a házasság adott egy támpontot (meg a vallási előírások), hogy abból gyereknek kell születni. Ha két fél nem házasodott össze, akkor tudták, hogy ezt nem is vállalják együtt. Aki ennek ellenére házasságon nélkül kockáztatott, azt tényleg a saját felelősségére tette. De manapság ez sem garancia semmire. Mint mondtam a felek meg is gondolhatják magukat és hazudhatnak is (sok ember úgy vállal babát, hogy azt hiszi a párja is akarja vagy mégsem). Másokat, pedig becsap a párjuk és úgy lesz terhes/ejti teherbe a párját, hogy a másik fél ezt nem akarta.

Kiszűrni pedig nehéz, hogy gyermeket nem akaró szintén ugyanilyen emberrel jöjjön össze, vagy gyermekre vágyó illető egy másik gyereket tervezővel.

Van valakinek jó tanácsa, tapasztalata a témában?



ápr. 27. 17:24
 1/8 anonim ***** válasza:
79%

Kliséket írhatok le amelyek valamilyen mértékben adnak támpontot kivel érdemes, vagy nem érdemes babaprojektbe fogni:


- szereti a gyerekeket, állatokat, törődik velük ha rábízza a testvér/rokon, van hozzájuk türelme és látni, hogy ért hozzájuk.


-nem éretlen, komolytalan, állandóan bulizik, veszélyes sportokat űz, kevés ideje van, "besegít" neked bármiben, ha nem is ért hozzá legalább látod rajta, hogy halad előre.


- köztetek a kapcsolat nagyon jó, nem néha jó néha rossz, vagy egyszerűen rossz mert a gyerek nem fogja megmenteni a kapcsolatot.


- kész az apaságra/anyaságra, nem befolyásolja a társadalom, szülei, barátai, se a párja, egyszerűen akar szülő lenni és jó is lenne.


- nem mindenáron akar gyermeket, nemhogy az lesz belőle, hogy "elfelejt" feleség/férj lenni.


- nem szexmániás, megérti ha nincs kedved szexre, nem nyafog érte, hogy kimaradt egy hét betegség/menstruáció/fáradság miatt. Ha képes nyavalyogni érte nem fogja bírni, hogy nem lesz szex mert elfáradtál a gyerekkel otthon/ munka után ha férfi vagy.


- nem önbizalomhiányos, nem takargatja magát hónapokig szülés után, hogy milyen csúnya a teste. A férfi segítőkész így a nő leadhatja kilóit.


- nem labilis szóval ha netalántán szülés utáni depresszió alakul ki akkor elmegy pszichológushoz, a férfi apásszülés utáni traumáját feldolgozni képes.


Ennyi jutott eszembe. Ilyen dolgokon szokott múlni.

ápr. 27. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:

Köszi! Ez így nagyon jó összeszedve! Jöhet még, ha valakinek van valami a tarsolyában!

Egyébként azoknak is jöhet tanács, akik nem szeretnének gyermeket, mert ők is sajnos csapdába kerülnek és nekik is hasznos lehet.

ápr. 27. 17:47
 3/8 anonim ***** válasza:
65%
manapsag semmire nincs garancia .. de a valasok aranya nagyon magas 3-5 év kozott.
ápr. 27. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
82%
Az a nem mindegy szerintem a másik miért akar gyereket. Az elmond mindent. Ehhez meg ki kell ismerni a párunkat hogy mik a motiválói mozgatói egyébként.
ápr. 27. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
22%
Én szeretnék csak a mai világban a nőknek 2 kacsalábon forgó palota is kevés.
ápr. 27. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
25%
A noknek mar csak pénzes csinalhat gyereket .. A mai vilagba amugy is draga egy gyermek ez nyilt titok.
ápr. 27. 21:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:

Igen, ez nagyon fontos, hogy tényleg időt kell hagyni az ismerkedésre. Máshogy nem megy. Nekem is ez a tapasztalatom.

Jó látni különböző helyzetekben a másik felet, esetleg tudatos vagy véletlen próbatételek elé állítva is.

ápr. 28. 08:48
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Semmit nem jelent, hogy "szereti az állatokat és a gyerekeket".


Én is szeretem őket, de sajátot nem akarok, mert az 0-24 meló, napi 7 napon át, nem "csak egy kis babázás az unokahúgommal".

ápr. 29. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!