Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szokatlan kérdés – feljelentettem egy kiscsajt! Hogyan tovább? felejtés vagy más?

Figyelt kérdés

a következő történt: volt egy lány (14), akit szerettem (16), aztán hazudott, ez egy kicsit kiábrándított belőle… hát mit ad isten, nyomult rám továbbra is, eleinte nem zavart

összejöttem egy másik csajjal (16), fél évig jártunk, de közben mindig ott volt, keresett, meglepetéssel várt szülinapomon, nem nagyon vettem figyelembe

többször felhívott, h szeret, ne hagyjam el, gyakran szimplán kinyomtam a telót, ha nagyon vergődött, egyszerűen kikapcsoltam

ezer meg ezer módon próbáltam lekoptatni, nem ment

végül az akkori nőm feladta, úh. még jobban haragudtam rá.

aztán jött az idő, h elkezdett járkálni hozzánk, h feltétlen beszélni akar velem

ez rendesen felhúzott már. néha ordítottam vele, ő sírt, bocsánatot kért és szere

aztán gondoltam egyet, mert nem akartam h a leendő kapcsolatomat is megkeserítse így feljelentettem zaklatásért

minden ajándékát, levelét, papírral írt cuccát, minden emailjét (amit nem töröltem ki), smsét, mindent, de mindent bevittem a zsernyákokhoz, és feljelentettem

már több hónap telt el azóta, semmi hír róla, neten sem láttam feltűnni, sehol máshol, csak van egy kis bibi ne nézzetek hülyének: hiányzik!!

álmomban sem gondoltam h ez lesz de ez van

keressem fel? ha igen mi a francot mondhatnék neki?

azt sem tudom h él-e v hal

lehet ebből még valami???

vagy felejtsem el örökre?

elbaltáztam renesen mi?


2010. dec. 22. 23:23
 1/7 anonim ***** válasza:
85%
Szerintem azért hiányzik neked, mert jól esett, hogy valaki teper utánad, te meg visszautasíthatod őt kiszolgáltatottságában. Úgyhogy inkább hagyd, amit tettél, megtetted.
2010. dec. 22. 23:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Lehet, hogy a lány túlzásba esett, nem tudom. Hogy helyes volt vagy sem, szerintem te tudod igazán, de hogy most már megtetted hagyd békén! Azt tetted meg amit akartál, elérted a célod. Most már ha bűn tudatod van akkor magad hibáztasd és ha bocsánatot kérnél, vissza kell mondani a feljelentést. Ha nem szeretnél zűrt, jobb ha békén hagyod.
2010. dec. 22. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Most vagy kamu, vagy ez az új divat kérdés itt a GYK-n...
2010. dec. 23. 07:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Biztosan talált magának másik áldozatot :) hehe
2010. dec. 23. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Először is vond vissza a feljelentést, aztán hívd fel. Bár az is lehet, hogy neked nem ő hiányzik, hanem a rajongása, először ezt kell eldöntened!
2010. dec. 24. 13:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:
az a gebasz hogy nem lehet a feljelentést visszavonni...
2010. dec. 24. 13:09
 7/7 anonim ***** válasza:
? Ez érdekes, biztos szeretted, hogy valaki így szeretett és rajongott érted. Nem értem, te sem vagy tiszta, bocsi :-)
2010. dec. 24. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!