Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Lassan megöl a bűntudat, mit...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lassan megöl a bűntudat, mit tegyek?

Figyelt kérdés

Megismerkedtem tavaly egy lánnyal, aztán az unokatesójával is. Bejelölt Facebookon és MSN-re is felvett és rögtön egymásra is hangolódtunk. Én kérdeztem hogy van-e barátja, mondja nincs már, mert nem mondta el neki hogy hova ment és inkább dobta emiatt. Amikor megismertem, már 2 napja járt vele és még 2 héttel előtte 2 napig, legalábbis én így láttam a csávó üzenőfalán. Na de nem volt igaz ebből semmi, hogy nem mondta el hova megy, csak a csaj meg akart szerezni engem. A csávóval beszéltem, láttam hogy kicsit váratlanul érte, kicsit szomorú is volt, de mondta hogy inkább nem is érdekli mert már egyszer csinált vele ilyet, gondolom amikor jártak 2 napig. És inkább átadta nekem, azt mondta mellé hogy én úgyis közelebb lakok hozzá. De azért ő sem lakik olyan messze (én 7km, ő olyan 20-25km) Aztán összejöttem a lánnyal 3 hét múlva és azon a napon adott magáról utoljára jelt a csávó a külvilág felé. 2 hónapig jártunk, mert beleszóltak a szülők... Mert ő csak 13, én meg 16, a másik csávó meg 17, de már 18 felé közeledik. A lány kavart is más fiúkkal, nem is tudom mennyire bízzak meg benne, most csak barátok vagyunk de én szeretem még és majd később folytatnánk a kapcsolatot.

De most nem is ez a lényeg, hanem ez a bűntudat. Igazából nem is én vagyok a hibás, de mégis inkább otthagyta a barátját, aki szerette és engem választott, akit azon a napon ismert meg mellesleg, de már álmodozott rólam 1 hónapja. De én jobban szeretem mint az a csávó, mert én nem engedem el olyan könnyen mint ő, hiába már hűtlenkedik velem is. De tényleg a mi kapcsolatunk most egyáltalán nem számít, csak hogy mit tudnék tenni a bűntudat ellen?

Tehát a csávó adatlapján az van kiírva hogy kapcsolatban van a barátnője neve nélkül és utolsó jelet akkor adta ki magáról, amikor én elkezdem járni a lánnyal. Szerintem ez hülyeség, mert már szerintem akkor sem szerethette, de félek hogy esetleg öngyilkos lett :(

De lehet hogy csak jól megutálta a lányt és vissza sem jön.

De a legértelmesebb megoldás az, hogy én úgy láttam rajta hogy nem igazán szereti az ilyen oldalakat, mivel alig van pár ismerőse (58).

Egyébként a profilképe még mindig ugyanaz, amin egy nagy szív van és ott áll egy fiú és egy lány egymással szemben.


2011. ápr. 24. 00:29
 1/3 anonim ***** válasza:

1. "De én jobban szeretem mint az a csávó, mert én nem engedem el olyan könnyen mint ő, hiába már hűtlenkedik velem is." -ehhez annyit füznék, hogy Akit igazán szeretsz azt elengeded. elvégre ha szereted azt szeretnéd, hogy boldog legyen. Zehát ne légy bene olyan biztos h te jobban szereted a csajt.

2.kattanj le facebookról-sőt ha van merszed töröld ki-hidd el anélkül is meg ehet élni-amúgyis van fogalmmad mennyi időt lop átlagban az emberektől?

3.foglalkozz picit idősebb csajokkal, felnőtt korban nem, de 20-25 éves korig nagyon tud számitani 1-2 év is érettség és értelmesség szempontjából

4.ha hűtlenkedik veled is hagyd ott mert az ilyen ember nem szeret, valszeg a másik srác is azért nemfoglalkozik vele mert szemét volt, nem kiváncsi rá, kapott valaki mást (akinek lehet nincs is facebook adatlapja? :p )

2011. ápr. 24. 01:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
ez komoly? egy 13éves csajban akarsz megbízni érzelmileg? nemszabad...ha van közös ismerősötök,kérdezd meg h mit tud a srácról...max ennyit tehetsz..tetszik,hogy félted..
2011. ápr. 24. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
ne picsogj már mint egy kis b.uzi! Ha 17 évesen nem tudja feldolgozni egy magával tisztában sem lévő 13 éves hülyeségeit... meg is érdemli...
2011. ápr. 24. 01:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!