A nők/lányok tényleg ennyire magukra veszik, megzuhannak ha visszautasitják öket?

Mennyire az az ennyire? XD

Amúgy én speciel nagyon. 2 évembe telt elmondani a srácnak, utána 2-be, hogy kiheverjem... Ha nem háromba... Nagyon komoly lelki törés volt az életemben. És ezt ráadásul úgy, hogy miután visszautasított, minden kapcsolatot megszakítottam vele, hogy tovább tudjak lépni.

De egyébként szerintem nem csak személy, de szituációfüggő is. Pl az ha tetszik valaki, de nem viszonozza nem olyan rossz, mint amikor beleszeretsz valakibe, elmondod neki, de ő visszautasít. Teljesen más kaliberű a dolog. Meg az is számít, hogy ki van-e mondva a dolog vagy nem.

Amikor tetszett valaki (vagy szerelmes voltam), de nem mondtam el neki, akkor sokkal könnyebb volt továbblépni ha ő nem mutatott érdeklődést irántam, mintha elmondtam volna neki.

Ettől függetlenül sajnálatból se szabad senkivel se járni, csak rosszabítja a helyzetet.

Szerintem nem csak az számít visszautasításnak, hogyha konkrétan nemet mond, tehát nem is kell ehhez felkínálkozni... Az ilyen esetek pedig nem kerülhetők ki szándékosan.

Olyan velem sem történt sosem, hogy én kezdeményeztem volna, a srác peig elhajtott, de olyan azért előfordult többször is, hogy akivel ismerkedtem, egyszer csak nem keresett többet, pedig én szerettem volna folytatást.

Attól is függ, hogy ezeket milyen gyorsan heverem ki, hogy milyen volt vele az eddigi kapcsolatom.. Meg hogy közben milyen hatások érnek kívülről (és itt nem feltétlenül új srácokra vagy ismerkedésre gondolok, hanem hogy közben pl. mennyi elfoglaltságom van)

Ja, és amit kifelejtettem..

Héhaver, akikről a második kommentedben írtál, azok nem nők, hanem éretlen lányok. És ott nem az érzelem dominál, hanem tényleg az ego. Én úgy látom a környezetemben, hogy szerencsére ez a ritkább.