Életem legnagyobb baklövését követtem el?

Sziasztok! Előre szólok..hosszú lesz..:S

Na szóval.. egy kiskorú lány vagyok.. Van egy srác akit lassan fél éve ismerek. 2 hónapja mindennap beszéltünk msnen.. és nagyon "belehabarodtam" nem tudtam másra gondolni csak rá.. Ő járt az eszembe, mindenről Ő jutott az eszembe. És Ő is modnta,hogy fontos vagyok neki, tetszem neki, vonzódik hozzám, akar engem..

Minden szép és jó lett volna csakhogy ő már régen felnőtt .. és a távolság is..

egyszer kibökte,hogy oké oké imád fontos vagyok neki de nem.. ne várjak rá..

a kapcsolatot továbbra is tartottuk.. és tovább mélyültek a dolgok.. felhozódott a találkozás is.. de amikor elhatározta h találkozzunk mindig elkezdett háritani...hogy most ezért nem jó..most azért nem jó..:S

Mondta,hogyha összejöttünk volna akkor se kürtöltük volna világgá..meg haverok előtt nem vagyunk együtt..mert fontos neki a haverok véleménye.. Hozzá kell tennem a dologhoz,hogy álmaim pasija..

Elegem lett a reménytelenségből, a várakozásból, a szédítgetésekből..

S találkoztam egy sráccal.. nagyon aranyos, kedves, (igaz,hogy külsőre fényévekkel levan maradva az előzőleg emlitett sráctól) Mindennap lejött hozzám.. több órát buszozott (oda-vissza) de mindennap jött.. és úgy gondoltam,hogy mivel nagyon kedvelem ezért hajrá..vágjunk bele.. szóval most van barátom:)

Kiraktam a közös képet közösségi oldalra és innen tudta meg a másik srác,hogy van barátom..

És megsértődött,hogy nem tőlem tudta meg.. és msot csalódott bennem és mondta h egy darabig ne keressem..

Szüleim azt mondják életem legnagyobb hibája ez,hogy összejöttem ezzel a sráccal, és kiraktam a képet..mert így már az az aprócska remény is elúszott,hogy összejöjjek a másik sráccal.

De nem értik meg,hogy én belefáradtam ebbe.. az idegességbe, a vágyakozásba, a reménytelenségbe. Az elsőnek említett srác előtt..úgy megalázkodtam ahogyan egy nő csak tud, úgy epekedtem érte mint egy kukac.. s ő tudta,hogy mit érzek.. de nem lépett..

És most meg haragszik..

Véleményetek?