Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szembesítsem a hazugságával?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szembesítsem a hazugságával? (Hosszú és bonyolult. )

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Csapjunk is bele: 23 éves lány vagyok. Fél éve szakítottam exemmel, akivel három évet jártunk, ebből kettőt együtt is éltünk. Pár hete pénzügyek miatt találkoztunk, berúgtunk, szexeltünk. Tudtam, hogy van barátnője (tudom, vascső). Ez a dolog ki is derült, szakítottak, amit ő nem bánt, egyébként is ki akarta már dobni a csajt. Megbeszéltük, hogy szexelgetünk és ennyi. Ez tart is. Na most jön a bonyodalom. Tudom, hogy hülyeség volt, de beléptem facebookjára és elolvastam a leveleit. Amiben egy haverjának leírja, hogy szerelmes belém, küzdeni fog értem, stb. Pedig világosan elmondtam, h semmi esetre sem kezdeném újra. Na de emellett meg fűzögeti a volt barátnőjét is (akivel miattam szakítottak), ami szerintem elég undorító úgy, hogy közben velem - akivel megcsalta - szexel (már a másik lány szempontjából undorító).

A legrosszabb, hogy nem kéne, hogy ez zavarjon, mégis zavar. Ha mindezt így elmondja nekem, akkor nem érdekelt volna, de minek kell hazudni? És ráadásul most már azt sem tudom, kinek hazudik, és kinek mondja az igazat (bár gyanítom már ő sem). De a lényegi kérdés: szembesítenétek a hazugságaival, miközben tudjátok, hogy egyrészt semmi közötök hozzá, másrészt kiderül h beletúrtatok az emailjeibe?

Előre is köszi, ha végigolvastad...

23L


2011. jún. 23. 11:45
 1/7 anonim ***** válasza:
hat, én a helyedben nem talalkoznek tobbet vele.. felejtos az egész dolog.. sztem lépj ki ebbol..
2011. jún. 23. 11:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Ha nem jársz vele, nem kell lefeküdni vele, és akkor nincs ez:S Most már ugyan változtatni nem tudsz rajta, de jobb ha mindenki tisztában van az igazsággal. Egy személtláda volt hogy hazudozik nektek, meg mindkét oltalra rájátszik, te is hogy beletúrtál a leveleibe..

Szerintem jobb ha mindenki tudja,, hogy mi a helyzet, és szerintem ezt a pasit felejtsd el egy jó időre..

2011. jún. 23. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Szerintem is lépj ki,nem lesz ebből semmi jó hosszú távon,nem kell ez neked..
2011. jún. 23. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Semmi közöd hozzá mit csinál, kinek hazudik, hisz nem vagytok együtt. Használja a lukadat, te meg a brokiját, ennyi. Én hagynám a francba az egészet. Figyeled hogy mennyi energiádat veszi el ez a szitu meg agyalás már most? Amúgy is mit akarnál te olyantól aki mindenkivel megcsal mindenkit, és mindenkinek hazudik? Téged is minősít ha vele vagy bármilyen szinten. Olyan szempontból amúgy nem ártana szembesíteni, hogy ne gondolja hogy a hazugságok sorozata járható út, mert nem az.
2011. jún. 23. 12:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Semmi értelme szembesíteni.Minek kutakodsz utána? Visszanyalt a fagyi,mi?

Szerintem csak simán ne keresd,szexre se és másra sem. Ne akard visszacsábítani,csak magadnak okozol konfliktust... engedd már végre őt el!

2011. jún. 23. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Szerintem ne csináld. Nem nyerhetsz vele semmit.

23F

2011. jún. 23. 12:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 A kérdező kommentje:

Elengedtem, már régen. És elhiheted, már bánom és inkább hagyni kellett volna veszni a pénzt.

Nem tudom, miért kutakodok, mindig is ilyen voltam, mindenkiről mindent tudni akarok. Ez borzasztó hiba, tudom. Nem tudok rajta változtatni. Ez van.

2011. jún. 23. 12:47

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!