Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan tudnék felejteni? (bővebben lent. Hosszú és bonyolult sztori)

Figyelt kérdés

Sziasztok. Tehát ez egy hosszú és bonyolult sztori lesz, légy szíves csak az olvassa el és válaszoljon, aki tud is segíteni. Baszogató hozzászólásokat nem kérnék.

Tehát a hosszú kálváriám kezdete: megismerkedtem egy lánnyal. róla azt kell tudni, hogy van egy bizonyos előélete, mégpedig férfiakkal kapcsolatos. Régebben eléggé könnyen adta magát, "szerencsére" a legtöbb esetben nem volt szex, csak rá lehetett venni egy kis pettingre vagy smárolásra. Így hát elég sok srácot le.pott meg minden buliban mással kavart. (szex "csak" 1 ilyen alkalma volt). Na tehát én megismerkedtem ezzel a lánnyal és nagyon megfogott nagyon aranyos volt, és már tök megjavult nem csinált semmi ilyesmit, mondhatni "kinőtt belőle". Egy hónap udvarolás után teljesen beleszerettem. Nagyon jól éreztem magamat vele, randizgattunk ,bulizgattunk nagy nehezen megvolt az első csók is. De nagyon húzta, nem akart összejönni velem, mert úgy gondolta, hogy ne rontsuk el ezt a barátságot (tipikus női duma). Nagyon bánatos voltam emiatt akkortájt, ezért úgy döntöttem elmegyek egy házibuliba és jól leiszom magamat. - vesztemre, ugyanis ő is eljött. Erről a buliról azt kell tudni, hogy nagyon rosszul sikerült számomra, magasfokú alkoholmérgezést kaptam, nagyon kivoltam. Másnap tudtam meg, hogy a lány két osztálytársammal is smárolt azon az este. Éktelen haragra gerjedtem, nem hittem el, hogy ilyet tehet, úgy, hogy én szószerint haldoklok és leszar, és ráadásul így megaláz és a földbe döngöl. Előbukkant a régi éne, sok idő után újra könnyen adta magát.

10 napig semmi, aztán egyik nap meglepett. bocsánatot kért, és megígérte , hogy megváltozik, és most fogta fel igazán, az elvesztésem küszöbén, hogy mennyit jelentettem neki, és nagyon fél, hogy elveszít. véleménye szerint, azért csinálta azon az éjjel azokat, mert nagyon haragudott rám, hogy nem vele foglalkoztam, ezért féltékennyé akart tenni... na mindegy a lényeg az, hogy összejöttünk.

Most már egy éve együtt vagyunk, teljesen megváltozott, egyszer sem csalt meg, sőt egy percet sem bír ki nélkülem, nincs olyan nap, hogy ne látnánk egymást, bele is pusztulna, ha nem találkoznánk. ... de engem nagyon nyomasztanak a régi sebek. Hogy miért húzta ennyi ideig egyáltalán az összejövetelt, ha mással azonnal el tudott menni. Miért húzta ennyi ideig az első csókot, holott mással 2 perc után elérte. Miért alázott így meg azon az éjjel?

Persze ezekre is van válasza, hogy épp azért nem akart engem megcsókolni, mert érezte, hogy több lenne, mint barátság, és direkt csak olyanokba ment bele, amik csak egy egyszeri csóknál nem többek. Tehát én nagyon szeretem és ő is engem, hangsúlyozom mégegyszer 1 éve együtt vagyunk. Nagyon bánja azóta ezeket a dolgokat, és lényegében nem csalt meg akkor engem, mert nem jártunk, és azóta sem csalt meg. maximálisan hűséges, én akkor is azért jöttem össze,mert nagyon szerettem. De nagyon sokszor eszembe jut, és órákig rossz érzés fog el, rossz érzés (főleg, hogy az osztálytársaimmal csinálta), meg az előtte lévő dolgai és rosszul esnek, főleg, hogy sok ember az ismerősöm azok közül, akikkel valamilyen kapcsolata volt. Így visszagondolva nem tudom,hogy ha tudom, hogy ennyit fogok rajta rágodni, összejönnék e vele mégegyszer, de most nagyon szeretem. És ő is engem. vele képzelem el a jövőt, de mit tudnék csinálni? hogyan tudnék felejteni? tanácsokat várok és esetleg hasonló sztorikat.


2012. jan. 29. 21:35
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
Én ez nem vagyok hajlandó elolvasni... bocs
2012. jan. 29. 21:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 anonim ***** válasza:

Azért mert nem számított neki idegennel a csók,viszont aki számára a legfontosabb(vagyis TE),azzal igazi élményként akarta megélni.

Próbáld már túltenni magad ezen b*sszus!

2012. jan. 29. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 Inkog Nito ***** válasza:

Harminchét!Na jó viccet félretéve...

Ha nem akart veled összejönni hogy ne rontsátok el a barátságotokat de te még is megfűzted,innentől egy szavad se lehet.Régi sebek igen rég volt megtörtént...Tudsz rajta változtatni?Rohadtul nem.Ergo hülyeség a múlt miatt görcsölni.1 éve együtt vagytok és ilyeneken gondolkozol?Minek?Ez csak ártani fog főleg hogy hosszú távra tervezel.

2012. jan. 29. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 anonim ***** válasza:

Sehogy. Ezeket nem fogod elfelejteni, az az igazság...


Egyet nem értek: miért érdekelt annyira a lány, ha valójában ennyire zavar, hogy ilyen múltja van (félre ne érts, engem is zavarna - de valószínűleg inkább össze sem jönnék vele, ha korábban [már bocsi a kifejezésért] egy ordas r!banc volt - még ha aztán "meg is változott"...)?


Nem fogod tudni elfelejteni sehogy. Meg kell próbálnod átlépni rajta. Szereted? Szereted. Ő is téged? Ő is. Akkor hol itt a probléma? :)


Egyébként nekem sokkal inkább úgy tűnik, nem az zavar, hogy ő ilyen életet élt, hanem hogy TE nem... tehát úgy érzed, ő sokkal tapasztaltabb, ráadásul közeli ismerőseid a "mesterei"...


Szerintem ha már ilyeneken töprengsz, nem lesz jó vége... az egyetlen lehetőség, ha megpróbálod letudni az egészet magadban, elraktározva egy kis polcra (lévén, nem volt még akkor veled, tehát azt csinált amit akart)... te is élhettél volna ilyen életet, akkor neki kéne megbírkóznia ugyanezzel.


23/F

2012. jan. 29. 21:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 A kérdező kommentje:
Utolsónak: nem, nem az zavar, hogy én nem éltem át ilyeneket, mert nem hiányzott. Nekem is volt előtte szexuális életem, de kultúrált formában, az aktuális partnereimmel. Nem így úgy amúgy
2012. jan. 29. 21:45
 6/11 A kérdező kommentje:
Ja és azért érdekelt, mert nagyon beleszerettem az alatt az egy hónap alatt.
2012. jan. 29. 21:46
 7/11 anonim ***** válasza:
Fogd fel lazán. ha veled van örülj ha nem nem ugyse tudod akkor kivel kefél. Szard le és kész. Barátkozz meg a gondolattal hogy a csajod egy ku*va, és hogy sok "lyuksógorod" van. Utána már nem fog fályni, meg csajozz. És tagadd le ő is azt teszi, kutyábók (ku*vábol) nem lessz szalonna.
2012. jan. 29. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/11 A kérdező kommentje:
Azt mégegyszer hangysúlyozom, hogy maga a szex terén nem volt szerencsére tucatszám pasija. Én vagyok neki a harmadik. Azon kívül volt egy egyéjszakása, és még egy másfél éves kapcsolata.
2012. jan. 29. 21:48
 9/11 A kérdező kommentje:
Inkább a sok smárolás (meg szopás) zavar, és az említett este.
2012. jan. 29. 21:49
 10/11 A kérdező kommentje:
De a szopást sem úgy gondolom, hogy 30-40 faszi, hanem ilyen 3-4 buliszopás.
2012. jan. 29. 21:50
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!