Csak ülök és bambulok magam elét tanácstalan vagyok, szerintetek ez normális? Mit kéne tennem? Nem tudom elveszíteni őt.

Barátommal 4 éve járunk.Nem rég volt egy szakításunk mert úgy éreztem nem szeret már.Egyre kegyetlenebb volt velem és ebbe bele őrűltem annyira magam alatt voltam hogy fél évig beteg lettem kb azt sem tudtam hol vagyok.Aztán ráébredt a szakításunk után hogy miket tett velem és hogy milyen kegyetlen volt meg hogy mennyire szeret és vissza akar kapni.Igért fűt fát be is adtam a derekamat hisz én is ezt szerettem volna mert nagyon szerettem akármit is csinált.A dolgok tényleg megváltoztak nagyon boldog lettem úgy éreztem bármit megtudunk oldani és tényleg jó lesz ez így már.Aztán elutaztunk 2 hétre és minden megváltozott.Egész nyaralás alatt rossz idő volt így beszorúltunk a szobába net és minden elfoglaltság nélkűl 2 hétre csak tv-ztünk kb egész végig ő pedíg teljessen bedilizett.minden nap egyre dúrvábban szólt hozzám folyton beszólogatott cseszegetett szemétkedett velem.Így hát sokat vitáztunk amiket végűl megbeszéltünk de eléggé elfajúltak a vitáink.Volt ott pár haver is néhány napra lejöttek és mind csak néztek hogy hogy bánik velem.Aztán dumált vele az egyik és pár napra jó is volt de aztán utolsó nap újra bekattant és hozzá vágta a fejemhez hogy unalmas velem és h menjünk haza elég már belőlem unatkozik és h nem szólok hozzá semmit sem olyan mintha egyedűl nyaralt volna.Aztán haza jöttünk bocsánatott kért eltöltöttünk együtt még pár napot de olyan fura volt végig velem.Most haza jöttem és itthon csak ülök és nézek magam elé iszonyúan hülyén érzem magam.Nem szeretném őt mégegyszer elveszíteni nagyon szeretem őt.De még is érzem hogy ez így nagyon nem jó.Az a legrosszabb hogy mikor megvagyunk akkor annyira jók vagyunk és nem akarok mást és inkább tűrök tűrök és várom a csodát vagy nem is tudom mint sem hogy arra gondoljak hogy talán még sem ő a nagy Ő.Úgy teszek mintha ezek normálissak lennének és mintha nem is történt volna smemi de még is baromira rosszúl érzem magam.