Mi lesz a kapcsolatunkkal, mi lesz velem és a párommal?

Az a helyzet,hogy 21 éves vagyok,a barátommal 4 éve vagyunk együtt,ő 34 éves,nekem ő az első. Nagyon sokáig úgy gondoltam,h ő lesz az egyetlen(talán kicsit naiv vagyok,igen,de mentségemre legyen mondva,ott volt a rózsaszín köd). Ő tényleg úgy gondolja mai napig,hogy én leszek a felsége,a gyerekei anyja,az élete párja,velem tervez évekre előre. Tudom,hogy nagyon szeret,megkap tőlem mindent,amire vágyik,miért is ne gondolhatná komolyan?! 3 és fél évig én sem gondoltam másként,ha ez idő alatt megkérte volna a kezem -amit a korom,és az iskola miatt nem tett-én lettem volna a világ legboldogabb menyasszonya,és meg lehet,már útban lenne az első gyerekünk is,mivel mindig is fiatal anyuka szerettem volna lenni,és mire vártunk volna,ő sem lesz fiatalabb... de nem házasodtunk össze,és mostanában,mikor felmerül a téma,már nem érzem,h őszintén igent tudnék mondani... Nagyon szeretem a párom,de vonz az 'élet',a bulizás(ez alatt nem az ivást,hanem a táncot értem,amiben ő nem partner),új emberek,stb. Már a kapcsolatunk 3.hónapjában összeköltöztünk,szóval gyorsan kiismertük egymást,visszagondolva hiba volt,mert hamar megszoktuk az együttlétet,természetes,hogy ha hazaér a munkából,én otthon várom,a barátaimmal is minimálisra csökkent a találkozások száma,stb. Kimaradtak dolgok az életemből,amikkel ezidáig nem is foglalkoztam,csak most tűnt fel a hiányuk. Félek,hogy 1-2 gyerek után,30 évesen arra ébredek,h be akarom pótolni a fiatal korom,és annak nem lesz jó vége...de attól is félek,h elhagyjak egy olyan embert,aki mellett biztonságban érezhetem magam(nem az anyagiakra gondolok!hanem arra,h nem csal meg,segítőkész,stb)jó apja lesz a gyerekeimnek,és szeretni szeretni fog továbbra is olyannak,amilyen vagyok.

Azért is bűntudatom van,hogy ha elhagynám,azzal elvesztegettem vna 4 évet az életéből,pedig ennyi idő alatt egy idősebb nővel már családot alapíthatott vna(ő már kész a gyerekvállalásra jó ideje,csak rám vár).

Más is volt ilyen helyzetben? Mi lett a vége?