Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Na akkor most tetszem neki?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Na akkor most tetszem neki? Mit tegyek?

Figyelt kérdés
Vagy egy srác a suliban, felettem jár, 15 éves, én 14. Régebben (tavaly) bejelölt facebookon, és rámírt, kedves volt. Nem nagyon érdekelt. Az utóbbi időben megint rámírt, és kérte, hogy menjek el a focimeccsükre, ami egy másik osztály ellen volt, de én nem mentem, személyes okok miatt, és ezt ott le is írtam neki. Azóta nem írt nekem, még csak nem is nézett rám. ( nem mintha az előtt tette volna, nem tudom, mert nem figyeltem ) Egyik este én ráírtam, de akkor lelépett. Éppen felhívtak, és beszéltem, amikor látom, hogy visszaírt, hogy szia. Nem válaszoltam, mert arra figyeltem, aki telefonált. Úgy 2 perc múlva írta a srác, hogy akkor ő most megy, én meg gyorsan írtam, hogy bocsi, éppen telefonálok, majd máskor beszélünk. Erre mondta, hogy nem, megvár. 5 perc után írtam is neki, csak megkérdeztem tőle valamit, aztán elkeztünk beszélni ( írogatni.. facebook) de mondtam, hogy nem akarlak feltartani, nyugodtan menj. Mondta, hogy nagyon sajnálja, de tényleg fáradt, viszont máskor nyugodtan írjak rá. Ezt többször is leírta. Máskor megint ráírtam, és chateltünk, és amikor el kellett mennem, akkor azt írta, hogy káár, hogy mennem kell... Amikor a suliban vagyunk, és találkozunk, nem szokott köszönni, simán elmegyünk egymás mellett köszönés nélkül. Mivel mostanában nekem is nagyon megtetszett, félek, hogy nyomulnék, először talán beszélnénk élőben. Mert úgy még nem beszéltünk... Mit csináljak? Szerintem egy kicsit bejöttem neki, de nem biztos, mert lehet, hogy csak szurkolókat toborzott... Az egyik fiúbarátom azt mondta, nagy hiba volt nem elmenni arra a meccsre, mert elhívott... Most akkor mit tegyek?!
2011. nov. 22. 21:16
 1/9 anonim ***** válasza:
0%

Meg akar dugni.

Hidd el.. Én is ezt tenném..feltéve ha nem vagy ronda

2011. nov. 22. 21:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:

De bunkó vagy te válaszoló ..


Mondanám,hogy bejössz neki,de h nem köszön?! Tuti így van? :O

Ez elég taplóság szerintem..nekem egy sima ismerőstől is rosszul esik, nemhogy egy fiútól,aki tetszik.:\

2011. nov. 22. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
24%

2011-et írunk.

Ez az igazság..ébredni kéne fiatalság..

2011. nov. 22. 21:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

2011-et írunk igen..változott is a világ,de nem feltétlenül mindenki egyből az ágyba akarja vinni a másikat.

Meg,ha a srác csak dugni akar,akkor szerintem elmegy egy buliba és felszed valakit.Nem pedig facebookon bejelöli a lányt,és arra kéri,hogy menjen el a focimeccsükre stb. :)

2011. nov. 23. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 A kérdező kommentje:

Ööö... Az első kommentre nem reagálnék, ha lehet...

Nem, ma is többször elment előttem, és még csak rám se nézett...:( Csak akkor, amikor észrevette, hogy ott vagyok. Elég rosszul esik, de annyira nem ismerem, lehet, hogy ezért nem köszön... Szerintetek írhatnék neki, hogy köszönjön rám, mert valakivel összekeverem? A fiúbarátom, akit már említettem, azt mondta, lehetséges, hogy visszautasításnak vette, amikor nekemet mondtam a focimeccsre, és ezért nem mer köszönni. De hát könyörgöm, írtam, hogy nem direkt... Aaaaaaahhhj, nagyon tetszik!! :(

2011. nov. 23. 16:21
 6/9 anonim ***** válasza:

Írj rá,egy próbát megér.:)

jó,velem is volt olyan,hogy vki nem tudott eljönni,és nem sértődtem meg,csak egyszerűen rosszul esett ..:\

2011. nov. 23. 17:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 A kérdező kommentje:
Megtettem, de elég lekezelően írt vissza... Nem kértem meg arra, hogy köszönjön nekem. Azt hiszem, hogy várok... De hogy többet én nem írok rá, az biztos... Tök bántó:( De nagyon köszi a válaszokat!! Megkérdezhetem a nemedet? ( aki legutoljára írt)
2011. nov. 23. 18:55
 8/9 anonim ***** válasza:

Csaj vagyok. :) (16)


Á ne vedd magadra,annyi fiú van még.:)

Nekem is a legutóbbi nem jött össze,pedig valamennyire tetszettem neki ..(Nem nagyképűségből,de észrelehetett venni)

Jófejnek hittem,még ha nem is tetszett annyira.

De,végül kiderült,hogy egy seggarc.

Ne firtassuk miért,és nem mondom,hogy ez a fiú is az .. :)

De,van más,ne csüggedj. :p

2011. nov. 23. 19:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 A kérdező kommentje:
Igazad van... Nem éri meg:) Köszi szépen.
2011. nov. 25. 15:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!