Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Volt már olyan, h először...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Volt már olyan, h először visszautasítást kaptatok, majd utána ő koslatott utánatok?

Figyelt kérdés

Megmondtam neki, h szeretem, nem tehetek róla, de ez van. Ő meglepődött, kicsit zavarba is jött. Épp az ágyban feküdtünk, már meztelenek voltunk, hevesen csókolóztunk és nagyon akartam őt. És akkor kijött belőlem.

Ő azt válaszolta, h nagyon tetszem neki és kedvel, de nem tudja viszonozni az érzéseimet. Aztán később azt mondta, h MÉG nem tudja viszonozni. Nem tudom, h van e jelentősége, de nagyon remélem, h van. Utána még hosszasan beszélgettünk, erősen magához ölelt, simogattuk egymást, egy egy csók.

Aztán eljöttem, ő meg csak ott állt és nem tudom, h mit gondolt, de még egyszer megöleltem és a szívem megszakadt.


Nem voltunk egy pár, alkalmira sikeredett a dolog közöttünk, és volt egy másfél hónapos szünet is.


Hiányzik, szeretem, de kész vége, nem? Vagy Isten könyörgöm, bárcsak adná, h legyen még esély, h vele lehessek.

Jah, és még fontos info lehet, h nem ért soha célba az éjszaka. Úgy értem néhányszor(kb 4-5 alkalommal) nekiálltunk szeretkezni, de nekem nem ment. Egyszerűen fájt, képtelen voltam magamba fogadni. Ez nagyon szánalmas?

19/L Ő25/F


2011. nov. 24. 12:47
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
Nem.
2011. nov. 24. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
100%
Nem! De ezt már megírtam Neked ma azt hiszem. Szerintem most csináld azt, hogy nem keresed, nézd meg ő keres e téged. Ha azt mondta, hogy még nem, akkor van esélyed, hogy fog. Ha találkoztok, akkor NE legyen semmi szexuális! Beszélgessetek, menjetek el ide-oda stb. De ha nem keres, akkor felejtsd el. Egy pasi, ha akar egy nőt akkor keresi, vele akar lenni stb., ha nem akkor nincs miről beszélnünk. De azt ne csináld, hogy tudod, hogy nem szeret, de szexelsz vele,mert ez nagy fájdalmakat fog okozni neked! Szóval légy türelmes most!
2011. nov. 24. 12:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 A kérdező kommentje:
Semmiképp nem fogom azt csinálni, h csak szex. De nem tudom feladni, elengedni. Hiányzik és... bármit megtennék. Bármit, h újra mégegyszer, bárscak.
2011. nov. 24. 12:56
 4/21 anonim ***** válasza:
Ha akarod őt, akkor várnod kell szerintem! Vagy rájön, hogy kellessz neki, ha hagyod vagy nem. Nem tudod ráerőltetni az érzéseket. Kicsit most tűnj el had hiányozz neki! Lépj le facebookról ne lásson folyton. Ne higgye, hogy azt várod egész nap, hogy mikor keres. Légy erős, de nagyon! Talizz barátnőiddel, tereld el a gondolataid! Had agyaljon...vagy bejön vagy nem! De ha érez irántad akkor be fog.
2011. nov. 24. 13:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:

Szerintem nem akart tőled többet. Túl hamar odadobtad magad neki. Én már megtanultam, hogy ezt nem szabad.

26N

2011. nov. 24. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 A kérdező kommentje:

Odadobtam neki magam???

hiszen épp azt írom, h nem feküdtem le vele teljesen. Ez sztem rosszabb, mint, ha neki sem álltunk vna.

2011. nov. 24. 13:18
 7/21 anonim ***** válasza:
Ez nem így van. Fogadd meg a tanácsom. És írd meg, ha szeretnéd, hogy mi lett, mert kíváncsi vagyok!
2011. nov. 24. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:
Melyik tanácsra gondolsz? Hogy várjak? Hátha... Igazából a reményen és a próbálkozáson a feledéssel, csak ez maradt nekem.
2011. nov. 24. 14:13
 9/21 anonim ***** válasza:
Igen! Majd meglátod mi lesz, de ne szomorkodj valaki miatt aki nem érdemli meg.
2011. nov. 24. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
A nagy átlagnál sokkal korekktebb volt, nem hazudta le a csillagokat is az égröl, hogy ágybavigyen . Ez már egy jó pont, szerintem nem esélytelen a dolog, keresd vele a kapcsolatot, lógj vele, bármi ami közös, de ne "fojtsd meg" a szerelmeddel, majd alakul, vagy nem.
2011. nov. 24. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!