Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Azt várta, h én keressem?

Figyelt kérdés

A történet már 2 és fél hónapra nyúlik vissza, tehát sok jelentősége nincs, mégis vhogy nem tudom elengedni a dolgot, hiába akarom.

Találkoztam azzal a sráccal, akivel nyár óta össze-össze jövögettünk, alkalmi szex dolognak indult, mégsem feküdtünk le egymással egyszer sem. Igaz sokat pettingeltünk, csókolóztunk, simogattuk egymást, feküdtünk meztelenül, összebújva az ágyon. És személyes, lelkizős dolgokat is együtt rágtunk át.

Én éreztem, h kezdek beleszeretni, de szívem nem tudja, h a másik fél mit gondol. Elég összetett személyiség Sokszor úgy éreztem szíve szerint ellökne magától(ezt volt, h meg is tette, hetekig nem keresett, de a végén mindig újra belépett a dologba)néha pedig úgy éreztem, h magához ragasztana.

Sok minden "akadály" ex, régi szerelem, munka, korkülönbség(majdnem 7 év) felmerült.

Nha de a lényeg, utolsó találkozásunkkor elmondtam neki, h belé szerettem. Ő annyit válaszolt, h ezt nem tudja viszonozni. Utána még kb 2 órát együtt voltunk, beszélgettünk, összebújtunk.

És azóta semmi, nem kereset, így én sem kerestem. Arra gondoltam, talán arra várt, h én keressem??!! De ennek mi értelme?

Nem gondoltam vna, h minden kapcsolat megszakad,. Azt elfogadtam, h nem lehet közöttünk párkapcsolat, de mégis kötődünk egymáshoz, tehát havi 1-1 sms, egy beszélgetés nem fért vna bele?

Félreértés ne essék, én elfogadtam, amit mondott és tiszteletben tartom. Tehát többet nem viszonyultam vna hozzá úgy...



2012. febr. 2. 12:32
1 2
 1/11 A kérdező kommentje:
Én 19/l Ő 29/f
2012. febr. 2. 12:34
 2/11 anonim ***** válasza:
Szerintem az egyetlen viszonylag gerinces dolgot tette, amit lehetett. (Ha ezt egyenesen meg is mondja, akkor már grál-lovag lenne.) Bevallotta, hogy nem tudja viszonozni az érzelmedet, és kilépett az életedből, mert nem akar kihasználni sem szexuálisan sem lelki szemetesládaként. Becsülendő hozzáállás. Hidd el, így a legjobb neked, mert így pár hét-hónap és megkopik az emlék, elmúlik a szerelem, ha pedig találkoztok, sms-eztek, akkor mindig ott bujkálna benned a remény. Ebből igaz barátság nem lett volna.
2012. febr. 2. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/11 anonim ***** válasza:

"Én 19/l Ő 29/f" és "majdnem 7 év".


Valamit elírtál.

A helyesírásod is szörnyű, alig érthető amit közölni akarsz.


Egyébként feltehetően megijedt, és nem tudja mit kezdjen veled.

2012. febr. 2. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/11 A kérdező kommentje:

Másik dolog: nagyon zavarja őt a korom+ az, h még gimibe járok...

Ugyebár idén végzek, lehet, h utána esetleg...

2012. febr. 2. 12:49
 5/11 anonim ***** válasza:

(Amúgy bocsi, de 19 és 29 közt nem hét év a korkülönbség, bár ez lényegében tök mindegy.)


Szóval nyugodj szépen bele, ez ennyi volt, 19 vagy, majd jön más.

2012. febr. 2. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 anonim ***** válasza:
Ne áltasd már magad, nem azért nem jár veled, mert gimibe jársz, hanem azért, mert nem szeret, nem is fog, és van annyi vér a pucájában, hogy ezt a tényt felvállalja.
2012. febr. 2. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/11 A kérdező kommentje:

Bocsi, igen Ő 26 éves.

Szörnyű a helyesírásom?? :D Ezt sem mondták még, bár elég sok minden cikázik a fejemben...

2012. febr. 2. 12:50
 8/11 anonim ***** válasza:
Amúgy nem szörnyű rossz a helyesírásod, csak a rövidítések bosszantók benne, meg egy-két elírás, de nem ez a lényeg.
2012. febr. 2. 13:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Ne haragudjatok, csak annyira, hozzászoktam a rövidítésekhez.

Szóval rá kéne állnom a felejtő módra :) igaz, már egy ideje ezen vagyok, de fel-fel jön a dolog és olyankor valami szörnyű érzés fog el :(

Csak jó lenne, ha nem hiányozna.

Egy kis félsz is van bennem, fél éven belül külföldre költözöm és jó lenne vele azért még egyszer személyesen beszélgetni. Csak tudni, h nincs harag, meg talán egyet meg is ölelgetném.

Jajj, istenem, teljesen hülye vagyok, h ilyeneken agyalok, nem,??!!

2012. febr. 2. 13:13
 10/11 anonim ***** válasza:
Igen. Koncentrálj a jövőre. Ha külföldre költözöl, akkor pláne semmijövője nem lenne az egésznek, Téged egy új élet vár, minek tötymörögnél itt egy pasival, aki nem szeret? Fogadd el, hogy ez ennyi, szép emlékek, kis kaland, de a következő tíz évre nem az utolsó nagy szerelem (ha ugyan az, és nem csak belelovaltad magad, hogy egy 26 éves vonzó pasival lehetsz).
2012. febr. 2. 13:22
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!