Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Ez már sose fog változni?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ez már sose fog változni? Hogy lehetne kirángatni ebből az állandó otthon ülésből?

Figyelt kérdés

Tanév közben együtt élünk a barátommal Pesten, de sose csinálunk semmit. Mondván, hogy most fáradt a suli miatt, vagy már este van...(megjegyezném nekem minden egyes nap sokkal több órám van), inkább remekül elvan azzal, hogy gépezik egész nap, játszik, híreket olvas. Együtt se csinálunk semmit, max megnézünk egy filmet vagy ilyenek ,néha csak a közös vacsi a közös program.

Erre most itt a nyár, szakmai gyakorlata volt 4 hétig, már vége egy ideje, de most sincs kedve semmihez, mert ez a munka olyan fárasztó volt (egyébként semmit se kellett csinálnia elmondása szerint), és szeretne kicsit inkább unatkozgatni, pihenni..

Egyetlen közös programunk egy nyaralás volt, ami persze jó volt nagyon, de a többi nap is csinálhatnánk valamit, nincsenek nagy igényeim, ha elmennénk fagyizni vagy este beülni valahová iszogatni a haverokkal, az elég is lenne.

Pl tegnap is hívtak minket a haverjai, ahhoz se volt kedve, mert nincs kedve kimozdulni.

Nem tudom meddig bírom ezt így, mert ezen kívül egyébként minden rendben, de nekem ez nem megy, hogy csak otthon unatkozzak. És ha elmegyek másokkal pl bulizni (ami csak annyiból áll, hogy iszok egy két pohár valamit és beszélgetünk, vagy elmegyek egy koncertre) akkor pedig féltékeny, mert biztos mindenki próbálkozik nálam, meg utána egy napig kb hozzám se szól, csak duzzog...

Mi erre a megoldás??

Kérlek, írjatok, ha volt már ilyenben részetek.

Van esély a javulásra?


2012. aug. 3. 14:51
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
Ezt mondtad neki is? Leültél vele megbeszélni hogy ez így nem jó neked hogy nem csináltok közös programot? Vagy próbálkozol és jön az elkerülhetetlen negatív válasz?
2012. aug. 3. 14:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:

De gyökér csávód van...

Fogalmam sincs mi a fenére vágja be a durcát... Amúgy kétlem, hogy jobb lesz, szóval...

2012. aug. 3. 14:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:
Verj le neki egy pofont, az egy dolog hogy nincs kedve semmihez, az ő dolga.De hogy még féltékeny is ez mellé...
2012. aug. 3. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 A kérdező kommentje:

Beszéltünk már erről sokszor, akkor mindig azt mondja, hogy jó persze, csináljunk majd programokat.

Aztán ha arra kerül a sor, hogy csinálnák valamit, akkor mindig elutasítja.

Dehát ilyen helyzetben mit tehetnék?

2012. aug. 3. 14:57
 5/15 anonim ***** válasza:
Vannak ilyen elkényelmesedett emberek akiknek a szülei minden problémájukat megoldották és hozzászoktak a nyugodt és kényelmes hétköznapokhoz. Az ilyennel nem tudol mit kezdeni mert ha kizökkented ebből a környezetből akkor frusztrált lesz. Keresned kell olyat aki pörgősebb mert csak az állíthatja, hogy fáradt és megérdemli a pihenést aki aznap keményen és a lehetőségeihez mérten aznap dolgozott. Azok megérdemlik, hogy heverésszenek. Hétvégén pedig ki kell mozdulni a négy fal közül de és olyan dolgokat csinálni ami mégis pihentet legyen az horgászat, kirándulás, uszoda, vagy akár egy szabad strand vagy csak egy bowlingozás vagy mi. Én mindent meg adnék, hogy pesten lakjak de az biztos, hogy nem otthon ülnék és sajnáltatnám magam hanem élnék mint a többi talpraesett fiatal.
2012. aug. 3. 15:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 A kérdező kommentje:

És arra szerintetek van esély, hogy szemléletet váltson és ha el is jön velem ide-oda, azt ne kényszerből tegye, hanem rájöjjön, hogy jééé ez tényleg sokkal jobb, mint ülni a gép előtt?

Mert ha hosszú folyamat is ez, de ez lehet a vége, akkor én tudok várni, alapvetően szerintem eléggé megértő is vagyok, csak nem tudom van-e értelme.

2012. aug. 3. 15:15
 7/15 anonim ***** válasza:

Mi egy éve élünk Budapesten, munka miatt költöztünk ide, és jó, ha az egy év alatt kétszer csináltunk komolyabb közös-kimozdulós programot...Ha nem lennének barátaim itt, már régen megőrültem volna. Úgyhogy megértelek. Sajnos az ilyen emberek nem, vagy csak nehezen változnak. Járjl el nélküle továbbra is, talán észbe kap.

De amúgy én már lassan a szétköltözésre is gondoltam, mert

akkor legalább rá lenne kényszerülve, hogy a városban, parkban találkozzunk.:/

2012. aug. 3. 15:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:
Ilyen helyzetben szembesítened kell a pasidat azzal, hogy megígérte / megbeszéltétek, hogy elmentek együtt valahová! Ha ez nem hat, akkor meg kell mondanod neki, hogy ez így nem okés, hogy megbeszélitek, és ő ezt egyoldalúan felrúgja!
2012. aug. 3. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Vannak otthonülős emberek, ne akard megváltoztatni, ez olyan mint egy bulizós embert rákényszerítesz hogy maradjon otthon, ugyanigy nem kényszeríthetsz valakit hogy járjon el ha nincs kedve. Vagy fogadd el vagy keress egy olyan embert aki szivesen eljárkál. hosszú távon igy egyikőtök sem lesz boldog, Te mert megőrülsz az otthon üléstől Ő meg attól hogy állandóan nyaggatod hogy menjetek már valahova.
2012. aug. 3. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
Lusta. Nem látja, hogy ketten milyen jókat tudnátok szórakozgatni. Valahogy érd el, hogy csinálsz egy programot, aminek ő is a része. Aztán hiába a másnaposság, ha úgy jön ki, vidd el a második nap is. A végén belezökken és nem lehet kihúzni... legalább is velem így volt, reméljük barátod is ilyen. :)
2012. aug. 3. 15:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!