Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek ez az ember beteg?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek ez az ember beteg?

Figyelt kérdés

18 éves vagyok, neten ismerkedtem meg egy 25 évvel idősebb férfival. Eleinte nagyon kedves, aranyos volt, úgy éreztem szeret, folyton hangsúlyozta, hogy milyen fontos vagyok neki, ajándékokat kaptam tőle stb. (Egyébként szellemi foglalkozású, intelligens, kifejezetten jól tartja magát a korához képest.)

Sajnos a távolság miatt elég ritkán tudtunk csak találkozni.

Később észrevettem, hogy folyton csak a szexről beszél. Akármilyen témát vetettem fel, valahogy mindig arra terelte a szót. Az első találkozásunkkor már lesmárolt, fogdosott. Kicsit fura volt, de mivel én szerelmes voltam belé, hagytam. Második alkalommal csókolózás közben kiverte, ráadásul egy parkban. És telefonban is akarta, néha meg is tette..

Pár nap múlva kiderült, hogy mellettem végig volt korabeli barátnője, tehát tovább nem jutottunk.

Folyton azt hangsúlyozta, hogy távol vagyunk egymástól, és neki szüksége van ilyen dolgokra..

Én teljesen összetörtem, rettenetesen szégyellem magam a világ előtt, nagyon buta voltam, tudom. Biztosan sokan megvetnek, mert idősebb pasit szerettem, de most nem ez a lényeg. Hibáztam, tisztában vagyok vele.

Egyértelmű, hogy csak arra kellettem neki.

Szerintetek ez a viselkedés beteges? Vagy csak szimplán undorító? 18/L


2012. aug. 8. 22:20
 1/10 Hanariko ***** válasza:
52%

hát nem tudom hogy betegesnek beteges e, de nagy parasztaz biztos. Igen, csak arra kellettél neki (jól értelezem hogy végülsi nem történt semmi komolyabb?) de ezt már te is belátod. Ezért nem szabad első randin csókolózni, pláne nem hagyni hogy fogdosson.

Ha szó szerint nem is beteges, de mindenképpen undorító viselkedés. Mi az hogy neki ez "kell"? Kelljen az apja f*sza neki, ah ilyne hűtlen, vén kéjenc.

2012. aug. 8. 22:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

csak szimplán undorító. téged pedig nem vetlek meg, csak sajnálom, hogy ez történt veled.

17/L

2012. aug. 8. 22:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:

Beteges, de igazából ilyet olyan ember csinál, aki nem akar tükörbe nézni. Nincs méltósága, nincsenek elvei, arról már régen lemondott, vagy valahol menet köbe fokozatosan veszett el... Nem vagy hibás, minden csaj bedől a legabszurdabb állatoknak is. Lehet öt diplomád, akkor is át tudnak verni ha szerelmes vagy. Tanulj belőle.


18/F

2012. aug. 8. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:

Szemét módon át lettél b@szva magyarán szólva.

Az viszont szerintem kicsit fura h csókolózás közben ő veri ki egy parkban akkor már miért nem te esetleg kölcsönös petting. nekem ez így érdekesen hangzik.


De a lényeg, hogy nem kellettél neki valójában csak izgatta a fiatalságos és gondolom otthon szexuálisan nincs kielégítve

2012. aug. 8. 22:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:

Ezt hivják úgy hogy "kapuzárási pánik".


Nem vicc,guglizz rá.És megtalálod a vállaszt.

2012. aug. 8. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 Mókusgyilkos ***** válasza:

25 és a KORÁHOZ KÉPEST? XD azért az még nem vmi vén fsz.

am ez még nem beteges szimplán undorító :)

2012. aug. 8. 22:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 Shaddark ***** válasza:
ha veled korú csinálja ugyanezt az is rosz, az emberrel van gond nem a korával. Sajna lesz még ilyenekkel dolgod, próbáld meg felismerni aki csak arra hajt és te valójában egyáltalán nem érdekled és hajtsd el.
2012. aug. 8. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 Mókusgyilkos ***** válasza:
bocs bambultam :D 25 évvel idősebb.
2012. aug. 8. 22:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Gyönyörű történet mondhatom,és ti fiatal nők odaadjátok a fiatalságotokat idős,kiéhezett férfiaknak,mi korosztályodból valók hányszor szólunk hogy nem túl ajánlatos az ilyen dolog.Tessék itt egy remek példa rá.De nem azért mert beédesgette magát az édes kis állarcával(mert ez kortalan cselekedet),hanem mert jó pár dolog az ilyen kapcsolat ellen szól.


Egyszerűen nem gondolkoztok csak mentek az ösztönök után.

2012. aug. 8. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
mert a veled egykorúakat meg leszarjátok, aztán meg itt sajnákoztok...-.-
2012. aug. 8. 22:54
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!