Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szakítás után mikor szedi...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szakítás után mikor szedi rendbe magát az ember? Teljesen magam alatt vagyok, pedig tudom hogy megérdemeltem.

Figyelt kérdés

2 és fél év után ma szakított velem a barátom. Eljött hozzám a cuccaiért, amikor én nem voltam itthon, délután találkoztunk, elvitte a kulcsát is. Itthon egyedül elolvasta a facebook üzeneteim (laptop bejelentkezve volt) és teljesen biztos lett benne. hogy megcsalom. Nagyon rohadtul érzem magam, tudom hogy nem ezt érdemelte. Azt mondta, soha többé nem akar látni, se beszélni velem, de facebookon írt este, és azóta 2x felhívott. Nem tudom mennyire vegyem ezt komolyan. Nagyon hiányzik, valószínűleg csak a megszokás miatt, egész nap sírok, mindenhol őt látom, mindenről ő jut eszembe itthon. Aludni se tudok, ő éjszakás, hívott most is. Azt mondta, örökre el akar felejteni. Én ezt nem bírom, nagyon fontos nekem, szükségem van rá, még ha nem is mint pasi, de mint barát mindenképp szeretném! Papíron ő sem szeretett engem úgy, mint régen, aztán ki tudja, de én megbolondulok! Segítsetek, mit csináljak? Én szeretnék vele találkozni, csak bűntudatot érzek, és hiányzik maga az ember, de szerelmet már nem nagyon. Ezért is volt ez a megcsalás téma, de ez megint más, mert a másik fiú nem tud a mostaniról, azt hiszi, már rég szakítottunk. Bár örülök, hogy megoldódott végre ez a helyzet, nagyon rosszul érzem magam. Itt lenne egy új kapcsolat, de így nem tudok belelépni, még ha akarok se. Azt mondta, már nem köti ide semmi, és kimegy Németországba dolgozni. Nem sok közöm van hozzá, de szeretném lebeszélni. Ne írjátok azt, hogy hagyjam békén, mert az úgysem menne. Most is lesznek koncertek, ahova mindig vele jártam, és nincs is más, akivel mehetnék (bár ahogy ismerem magam, végigbőgném az egészet.)Fojtogat a sok közös emlék, és a bűntudat! Titkon abban reménykedek, hogy egyszer még összejöhet vele, és valóra válthatjuk az álmainkat. Bár ismét szerelmes lehetnék belé... Nem bírom. Első nagy szerelmem... 19L, 27/F..

Szeretnék valakit, akivel nyugodtam beszélhetek erről, de itt a környékemen nincsen, aki ne lenne elfogult. Találkozóba is benne lennék egy megyeszékhelyen holnap, vagy valamelyik nap, nem írnám ide melyiken. Sokat segítene, ha lenne valakim, barátom alig van, ez a fiú volt, akivel mindent megosztottam...


2013. febr. 21. 04:48
 1/8 anonim ***** válasza:
45%

Szóval röviden,van egy barátod akit megcsaltál,Ő meg otthagyott.

Hol itt a probléma?

Hagyd békén ha félre keféltél akkor örülj hogy ilyen békésen vált el tőled,én néhány pofont is kiosztottam volna.

2013. febr. 21. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:

fordított esetben is ugyanez lenne a problémád, ha ő csalt volna meg téged. csak akkor te hagytad volna el, és azt kérdeznéd, érdemes-e vissza menni.

hagyd a fenébe, próbáld meg a másik kapcsolatot. az előzőt meg hagyd, hogy boldog legyen

2013. febr. 21. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%
Engem is elhagyott mert egy buliban mással smároltam és lebuktunk :(
2013. febr. 21. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
3-as vagyok én szívesen találkoznék Veled, hasonló helyzetben vagyunk. :( Bár mi még találkozunk majd ad esélyt szerencsére, hogy visszaszerezzem a bizalmát de jelenleg külön vagyunk én nagyon félek, hogy nem tudom visszaszerezni. Nélküle nem ér semmit az életem. Nekem sincsenek barátaim, Ő volt a legfontosabb számomra az életben nem bírom ki ha elvesztem.. Tudom megcsaltam és nagyon ronda dolog volt, nem én kezdeményeztem mindketten részegek voltunk én el is löktem a srácot de azt már nem látta a párom.
2013. febr. 21. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:

Volt kollégám meg azért szakitott a barátnőjével mert ő facebookon mással flörtölt. Mióta szakitóok egy ilyen?? Tényleg nem értem, főleg a mai erkölcsileg szabados világban. Nem szép dolog, de ha nem követi más én ezért nem szakitanék a párommal. Nem értem egy érzelemmentes kényszer- csókból is miért kell ekkora ügyet csinálni. Én nem szakitanék ilyen miatt...Nem esne jól persze de megbocsájtanám ha tényleg nincs más mögötte és nincs folytatás sem. Nálam a 100% megbocsájthatatlan megcsalás az a szex és a párhuzamos érzelmi kapcsolat...

Ő is irogatott csajoknak de én sose csináltam ebből problémát. Nem volt féltékeny sosem, azt hittem hogy nem is szeret igazán. Nem tudta se kimondani se kimutatni az érzéseit. Kellett ez, hogy rájöjjek mit jelentettem neki. De már talán késő, nincs visszaút...

2013. febr. 21. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

Haha, ezen a "véletlen kényszer érzelemmentes" csókon jót mosolyogtam. Ha párom van, akit szeretek, eleve nem is teremtek olyan helyetet, hogy egy vadbarom akár "véletlenül is" lesmárolhasson. 3 éve vagyunk együtt, ez idő alatt nem egy fickó próbálkozott be, volt olyan is, aki erőszakkal akart ölelgetni, de olyat löktem rajta, hogy megtántorodott. Szóval bocsánat, de hagyjuk a kifogást.

Mit tegyél kérdező? Vond le a kellő tanulságot az esetből, próbáld megérteni és tiszteletben tartani és méltósággal viselni a döntését és hagyd menni.

2013. febr. 21. 11:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Most is itt vagyok az iskolában, semmire nem tudok figyelni, ezen jár csak az eszem..aludni sem tudtam.. Szörnyű érzés! Nem is akarom leírni inkább hogy mivel érdemeltem ezt ki, de nagyon csúnya dolgot csináltam. Ha valakivel találkozhatnék, elmondanék mindent... Nagyon hiányzik.
2013. febr. 21. 11:19
 8/8 anonim ***** válasza:
6-os a kisértés kisördöge még nem környékezett meg addig én is azt hittem hogy 100% észnél lenni mindent megold de van amikor felülíródik... és baromira nem tehetsz az ember ellene semmit. Majd ha átéled megváltozik a véleményed addig könnyen voltam én is hűséges.
2013. febr. 21. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!