Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » 1 hónap szünet. Mit tehetek...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

1 hónap szünet. Mit tehetek addig? Iszonyatosan nehéz.

Figyelt kérdés

Egy éve vagyunk együtt, fél éve együtt lakunk. Én 27 éves lány, ő 32 éves fiú. Nagyon sokat veszekedtünk, féltékeny voltam és öbizalomhiányos. Nem hittem el, hogy minden ennyire szép. Tény, hogy írogatott lányoknak, mert eddig sosem tudott hűséges maradni, és így élte ki ezt. Persze rohadt nehéz ezt elfogadni. De mostanra biztos vagyok benne, hogy nem csalt meg. Ezerszer megígértem neki, hogy nem fogok többet hisztizni, de nem ment. Mostanra felfogtam. Asszem késő. Azt mondja szeret, jobban, mint eddig bárkit, de nem akar feszültségben élni. Érthető. Most már nem tudja elhinni, hogy tényleg megváltoztam. Azt mondtam egy hónapra elköltözöm, nem hívom, nem keresem. Azt mondta, ha ezt kibírom, hogy nem szekálom állandóan ezzel, hogy mi legyen, nem állítok be egy buli után részegen, akkor el fogja hinni, hogy komolyan mondtam. Azt mondta addig remélhetőleg megnyugszik, nyugiban lesz. Remélem tényleg csak azt kell elérnem, hogy adjon még egy esélyt, hogy bízzon bennem. Az utóbbi időben már nem tudott felengedni mellettem. Állandóan félt, hogy ha mond valamit, én drámázok. És bezárult. Mit gondoltok? Ki fogom bírni. De csináltam neki egy postafiókot, mondván, ha kész lesz rá, olvassa el az oda küldött leveleimet. Minden nap írok, most csak ez maradt nekem. Leírom mire jutottam, mire vagyok képes, mit várnék el tőle, hogyan csinálnám, ha adna rá lehetőséget, ilyesmi.

Szerintetek hiba? Inkább ne írjak, hátha azt hiszi, szuperül elvagyok? Nem akarok taktikázni, de lehet hogy itt az ideje. Van esély? Megszakad a szívem.

Köszi, ha válaszoltoltok, némi megnyugtatás sokat jelentene. Persze csakis az igazat:)


2009. szept. 13. 16:36
 1/7 anonim ***** válasza:
Nagyon nehéz megnyugtató választ adni a helyzetre. Mindenképp amit ígértél neki azt most tartsd is be. Az nem rossz, hogy csináltál egy postafiókot neki és ha ő is kész rá megnézze. Lehet már olvassa is őket. Nem hiba az sem, hogy így leírod mi zajlik le épp benned. Van aki így tudja csak a másikkal közölni a dolgokat. Nem hinném, hogy amit leírsz úgy venné ki, hogy hú, de szuperül vagy. Sőt inkább azt fogja olvasni és látni abból, hogy igen te mindent megteszel azért, hogy ne legyél "hárpia". Remélem hamar átestek ezen és minden rendbe jön.
2009. szept. 13. 16:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem ne írj neki, legalábbis egyelőre ne. Hagy teljen el 1-2 hét majd utána, de ne írj neki semmi olyat amit nem kéne.Majd szól ha ő megnyugodott
2009. szept. 13. 16:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:

Itt nincs mit mondani mert akkor ez a kapcsolat amolyan kínszenvedés volt amolyan nyögve nyelős dolog.

Ki kell bírnod ezt a kis időt, ahogy neki is, ha már megígérted. De szerintem jobb ha elkezdesz másokkal ismerkedni, ez nyitvahagyja a kaput arra az esetre ha egy hónap múlva azt mondja a srác hogy akkor ennyi volt.

Illetve jó arra is hogy ne zuhanj magadba.

Jakomo 25F

2009. szept. 13. 17:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
De szeretjük egymást, bízom benne, hogy ha túl tudunk lépni, sokkal jobb lehet. Néha vannak mélypontok, amik jót tehetnek egy kapcsolatnak. Nem?
2009. szept. 13. 17:26
 5/7 anonim ***** válasza:
Hidd el nem lesz ez egy hónap.Kicsit megnyugszik és ha hiányzol akkor néhány nap múlva keresni fog.Addig meg jó ez s kis stressz,mert mindent máshogy fogsz látni,miután egy ilyet átélsz.Tapasztaltam.Nyugi!És sok sikert!
2009. szept. 13. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:

Na igen...ha letelik az egy hónap én sok jót nem várnék. Számomra azt jelentené hogy kibírta nélkülem egy teljes hónapig. Ergo nem hiányzom neki annyira hogy a jó érzések felülkerekedjenek a rosszak felett, és együtt lehessünk.

Véleményem szerint a 2hét a maximum gondolkodási idő. Ha nagyon oda vagyok akkor lehet szó 3 hétről. Egy hónap már arra jó hogy mást keressek.

Jakomo 25F

2009. szept. 15. 19:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Hol tartotok?Jelentkezett már?Most mi is ilyen cipőben járunk, kíváncsi vagyok málatok mennyi idő kellett neki.Írj!
2009. szept. 25. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!