Infantilizmus VS párkapcsolat? 23N

13 éves koromtól elég zűrös az életem,elváltak akkor a szüleim,és súlyos anorexiás lettem,ezzel együtt depressziós,21 évesen lett végleg vége a kezeléseimnek,és nyilvánítottak gyógyulttá. Gyakorlatilag az egész tinikorom kimaradt,mert hamarabb kellett felnőnöm. 21 évesen volt az első komolyabb kapcsolatom,másfél évig tartott. Majd fél év egyedüllét után összejöttem a mostani párommal,akivel 3hét ismeretség után összeköltöztünk,nagyon szeretjük egymást,szerelmes vagyok belé. Viszont úgy érzem,most kezd feltörni a gyermek énem bennem,mintha pótolni akarnám a kimaradt időszakot. Folyton rossz vagyok,de olyan igazi csíntalan gyerek,fecnikre tépkedek mindent,szaladgálok a lakásban,stb. Nem is a gyakorlati része a vészesebb,hanem az,hogy mostanában nem akaródzik felelősséget vállalnom. Nagyon sokszor úgy érzem,még túl fiatal vagyok bizonyos dolgokhoz,nem akarok belegondolni a következményekbe. Tudom,hogy ez nem lehetséges,de olyan erős a gyerekkor iránti vágyam,hogy az kezdi tönkretenni a kapcsolatomat. Mintha dackorszakom lenne,én sem értem magam,a kért dolgok ellenkezőjét teszem folyamatosan,stb. Közben a felnőttebb énemmel nagyon szégyellem magam,de nem tehetek róla,annyira szeretném visszakapni az elvesztegetett éveket!

Mit tehetnék? Beszéljek egy terapeutával?Vagy várjam,hogy elmúljon?