Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tartós kapcsolatban, ha együtt is él a pár szerintetek belefér időnként a maszturbálás?

Figyelt kérdés
Párommal erről beszélgettünk egyik este és úgy gondoljuk mind a ketten, hogy simán belefér. Habár jó a szexuális életünk a maszturbálás szerintem egy teljesen más fajta érzés, más szituáció és néha jólesik az embernek. Viszont hallottam olyat is, aki egynesen megcsalásnak tartja. Pl párom haverja azt mondta, hogy biztos kivágná a csaját, ha megtudná, hogy ilyet csinál úgy, hogy együtt is élnek, mert szerinte annak nincs értelme. Barátnőm szerint pedig bunkóság. Én nem tudom, szerintem ebben semmi gáz nincs. Párom is nyúlt már magához a közös ágyunkban és én is. Nem hiszem, hogy ez egy nagy dolog lenne. Sőt, olyan is volt, hogy én kértem meg, hogy csinálja magának. Mi vagyunk betegek agyilag, vagy a társadalom nagy részének ez még mindig tabu. (Megjegyezném, hogy nem vagyunk perverzek, mondjuk szerintem az is egy relatív fogalom).

2013. aug. 14. 18:06
 1/10 anonim ***** válasza:

persze!

én ebből semelyik oldalon sem csinálnék problémát. jolesik neki, jolesik nekem, akkor csinálja, csinálom, ennyi.

2013. aug. 14. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:

Én azt szoktam mondani, hogy ha a két fél között nincs semmi gond, ha mindketten rendesen ki vannak elégülve egymással akkor oda felesleges a maszturbáció.. Végül is az nem más mint pórcselekvés. az orgazmus , a szex hiánya..


De vannak párok akik élvezik ha látják a másik önkielégítését. Ha nekik ez örömet okoz akkor csinálják. Sokan beleértve engem is nem igazán értik hogy minek kell valakinek magához nyúlnia ha ott van mellette a párja és bármikor kielégíti ő a vágyait..

Megcsalásnak nem nevezném, csak pótcselekvésnek..

2013. aug. 14. 18:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 A kérdező kommentje:
Nyilván nem napi szinten, hanem mondjuk 2-2-3 havonta egyszer. Mert mondjuk egyedül vagyok itthon és elgondolkodok, vagy olvasok egy olyan regényt, vagy valami, vagy csak feszült vagyok és megkívánom. És néha nagyon is jól esik, pl a stresszt levezeti. És teljesen más érzés, mint amikor a párommal szeretkezünk. Akkor csak én vagyok. :) De páromnál is előfordul, pl amikor vizsga előtt volt és én elmentem már suliba (már egyetem alatt együtt laktunk) vizsga előtt megtette. Ez nem azt jelenti, hogy rossza szexuális életünk, mert nem, csak szerintem néha jól esik az embernek "önzőzni egy kicsit" és csak magra figyelni. :)
2013. aug. 14. 18:32
 4/10 A kérdező kommentje:
2-3 havonta. (ja és én vagyok a lány)
2013. aug. 14. 18:33
 5/10 anonim ***** válasza:
ahogy mondtam. Még nálatok is pótcselekvés..
2013. aug. 14. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 Pendulum92 ***** válasza:
52%
Nem gáz, csak ha pornóra csinálják.
2013. aug. 14. 18:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 Pendulum92 ***** válasza:

Amíg néztem pornót néha én is kényszert éreztem, amióta nem nézek max akkor, mikor vézett, és csak vele együtt.


Nem hinném, hogy ha nem pornóra megy, bűn lenne.


Nekem valahogy nincs ingerenciám, mivel együtt élünk a párommal, egyszerűen a "minek?" a véleményem róla így.

2013. aug. 14. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 Pendulum92 ***** válasza:
*vérzett
2013. aug. 14. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 A kérdező kommentje:
Pornót nem szoktunk nézni, páromnak nem jön be, szerinte túl mű.
2013. aug. 14. 19:12
 10/10 A kérdező kommentje:
Persze, h pótcselekvés, mint a cigi, stb :) De attól még nem rontja meg a kapcsolatot. Ez lett vna az eredeti kérdés. :D
2013. aug. 14. 19:12

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!