Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Tudnátok tanácsot adni?

Figyelt kérdés

Arról lenne szó, hogy lassan 2 éves kapcsolatom van.

Sokat vitatkozunk, veszekedünk kisebb nagyobb problémákon, de mindent próbálunk megoldani és elfelejteni, legyen az bármilyen nehéz.

Sok időt töltünk együtt, jóformán mindennap tehát valószínűleg ez is közbe szól a vitákat adódóan, bár a kapcsolatunk elejétől megy a rivalizálás és annak idején nem voltunk mindennap egymás társaságában.

Van egy fiú akit már elég régóta ismerek, barátságnál többet nem tudtam vele soha elképzelni még a jelenlegi kapcsolatom előtt sem, akár, hogy is próbálkozott.

Viszont mióta 3 havonta legrosszabb esetben félévben 1x találkozok vele, mert az ország másik végén dolgozik és lakik, azóta kicsit megváltozott ez a dolog.

Pontosabban kb. másfél éve, közel 2 éve ment el innen.

Miután elment is próbálkozott nálam, de nem érdekelt egyáltalán.

Aztán idén nyáron majdnem 1 hetet töltött itthon és nagyon jól éreztük magunkat egymás társaságában, viszont ő picit megváltozott. Megkomolyodott ha mondhatom így, kisebb feszültség alakult ki köztünk, bár ennek ellenére is mai napig sokat nevetünk, jókat beszélgetünk. De mintha maga elé állított volna egy falat.

És lehetséges ez imponálni kezdett nálam, jobban mondva addig ellenállhatatlan míg elérhetetlen szituációra tudok most gondolni. Mert ugye régen bárhogy is próbálkozott közelebb kerülni hozzám, esélyt sem adtam neki, viszont most mondhatnám fordult a kocka.

Kissé bonyolult ez a helyzet, valószínűleg számotokra is de számomra még inkább.

Tanácstalan vagyok.

Nem tudom mit akarok?!

Tudom jól, hogy mai napig úgy tekint rám mint régen, csak ugye tisztában van vele, hogy majdnem 2 éves kapcsolatom van.

Szeretem a barátom, képtelen vagyok elaludni nélküle, bármennyit is veszekedjünk, hiányzik nagyon! Kétségtelen, hogy szeretem!

De közben itt van ez a régi dolog, ami nem hagy nyugodni.

Jól érzem magam a társaságában, várom, hogy hazajöjjön, szomorú vagyok ha elmegy.

De tudom jól, hogy ha valaha is lenne köztünk komolyabb dolog, nem jönne vissza és közénk állna az a bizonyos pár száz kilométer.

Igen, tudom bonyolult.. :||

Ezért nem is tudom mit tehetnék, vagy mit csináljak.

Én 20 vagyok az illető 28 a barátom 23 mielőtt kérdeznétek.

A barátom kissé gyerekes, felelőtlen, nincsenek céljai, sokat hazudik nekem, volt már, hogy megcsalt és átvert, nem egy alkalommal.

De ezek ellenére is igyekszem kitartani mellette, mert szeretem és szeretjük egymást.

Viszont a másik illető ennek az ellentettje.

Tehát ha valaki lett volna valaha is ilyen szituációba kérem ossza meg velem a gondolatait, mert tanácstalan vagyok teljes mértékben.


L20


2013. okt. 18. 09:49
 1/3 tevetke ***** válasza:
Már ott bukik a dolog, hogy megcsalt meg hazudozik...
2013. okt. 18. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:

Ha boldog lennél a mostani kapcsolatodban és felhőtlen volna,eszedbe sem jutna más fiúra gondolni.Szóval te nem jó helyen vagy,nem jó emberrel,és ezt már érzed is magadon.Ráadásul ez az ember már nem egyszer megalázott.Szerintem kár olyasmiben maradni,ami csak lehúz lelkileg.

Ami a másik fiút illeti,én a hatalmas távolság miatt őt is hagynám,én nem látom értelmét a távkapcsolatoknak.

Szerintem maradj egyedül egy kicsit,talán jót tenne most neked.

2013. okt. 18. 11:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 A kérdező kommentje:

Valóban igazatok lehet!!

Tényleg nem érzem magam jól már, csak félek... Nehéz túljutni. Tudom még senki sem halt bele. De nincsen annyi akaraterőm, hogy végre pontot tegyek a végére.

Többször is mondtam már, hogy most telt be a pohár véget vetek ennek a szánalmas dolognak, de aztán minden a régi kerékvágásban halad. :(

2013. okt. 18. 11:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!