Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Első szerelem után boldogan?...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Első szerelem után boldogan? Nektek milyen volt a következő nagy szerelem?

Figyelt kérdés

1,5 hónapja szakított velem a barátnőm.(Az indok most lényegtelen.) Elég durván padlóra küldött. Kemény embernek tartottam magam addig, de egyszerűen nem bírtam a nyomást és összeomlottam. Nagyon szerettem, jó kapcsolat volt, de attól félek (nevezzetek nyugodtan tapasztalatlannak, és naívnak), hogy nem fogok tudni már más iránt ilyen érzéseket táplálni, vagy legalábbis nem ilyen intenzíven. Gyakran éreztem úgy, hogy csak fel kell kelnem, és élveznem a napot, annyira boldog voltam... Tartok tőle, hogy nem lehet ebben már sosem részem.

Nagyon sok helyen olvastam, hogy az első szerelmet valamilyen szinten mindig visszakívánja majd az ember, sosem fogja tudni kiheverni, és beárnyékolja majd a többit. Veletek el tudta feledtetni a másik utáni sóvárgást a következő? (És itt most olyan kapcsolatra gondolok, ahol tényleg szerelmesek voltatok/vagytok.)


2013. nov. 18. 19:46
 1/6 anonim ***** válasza:
35%
Aki egyszer igazán szerelmes lesz valakibe, annak nem lesz következő szerelem. A szerelem az van és nem múlik el, ha igen, akkor az nem szerelem volt.
2013. nov. 18. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
18 éves hím egyed vagyok, az én első kapcsolatom is mostanság ért véget és én sem látom/képzelem el a "fényt"... Szóval egyetértek az első válaszolóval.
2013. nov. 18. 19:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 anonim ***** válasza:

Az első szerelmem későn jött az életemben, igazi csodaként éltem meg. Hittem és vallottam hogy egy életben csak egy igazi szerelem létezhet, ami soha nem múlik el, ha elmúlik, az nem szerelem.

Aztán rá kellett jönnöm, hogy tévedtem. Amikor vége lett ennek a kapcsolatomnak, biztos voltam benne, hogy több ilyen nem lesz. Olyan nem is lett, lett másmilyen. Megismertem a férjem, akit semmivel nem szeretek kevésbé, mint a volt barátomat, sőt, mondhatni ez a szerelem valahogy mélyebb, teljesebb érzés. Ezt nem árnyékolja be az előző kapcsolatom és egyáltalán nem vágyok vissza a múltba.

Akárhogy is próbáltam magamnak kimagyarázni (pl. hogy az volt barátommal biztos nem is igazán szerelem volt, meg ilyenek), végül be kellett ismernem magamnak, hogy tévedtem, egy életben nemcsak egy nagy szerelem létezhet.

A volt barátomat emberileg még mindig kedvelem, de már nem ő a szerelmem és nem is ő az akire társként tudnék tekinteni.

34/N

2013. nov. 18. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/6 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen! :)
2013. nov. 19. 00:40
 5/6 anonim ***** válasza:
Nekem hosszú évek teltek el, mire az első után újra szerelmes lettem, amiatt is, mert nehezen bízok meg az emberekben. De amikor jött valaki, aki ezt elérte, megtörtént. Igen, ez egy másmilyen érzés, eleinte sokszor én is feltettem magamnak a kérdést, hogy lehet-e ez is, az is szerelem? De az érzéseim mindig megadták a választ, mert mi más lehetne? Lehet, hogy a következő szerelem az életedben nem olyan intenzív érzés lesz, mint az első, de ahogy leírták már előttem, lehet sokkal mélyebb ehelyett. Ha majd találkozol valakivel, akivel jó, aki vonz, mint a mágnes a közelébe, akkor hidd el, megéri kinyitni a szívedet újból.
2013. nov. 20. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim ***** válasza:

az első szerelmem nem teljesült be. néha még most is eszembe jut.:)

az utána következő szerelmem már beteljesült. nagyon padlóra küldött. azt hittem soha nem leszek már boldog. és jött a jelenlegi barátom akivel milliószor boldogabb vagyok már 2 éve:)

elfelejted ne aggódj csak még friss

2013. nov. 20. 11:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!