Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Szerintetek működhet ekkora...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerintetek működhet ekkora korkülönbséggel?

Figyelt kérdés

Én 19L vagyok ő 30F. Nem vagyunk együtt, csak ismerkedünk egyelőre, de úgy érzem, hogy ő többet akar. Nekem is szimpatikus, megkedveltem. Sőt szinte egész nap csak rá gondolok, de megrémít ez a korkülönbség és ez a legrosszabb az egészben, hogy nagyon is szeretném, ha működne, de félek, hogy nem menne. Túlságosan is érdekel mások véleménye és tudom, hogy emiatt sokan furán néznének rám. Ezt még el is viselném, de nem tudom, hogy például ha találkára hívna (személyesen is találkoztunk már, de más célból és nem ketten, nem rólunk volt szó, de így ismertem meg, azóta csak neten beszéltünk), hogyan mondhatnám el a szüleimnek, mit szólnának hozzá (nem tudok és nem is szeretnék hazudni). Szerencsére a szüleim meg ő között ígx is van legalább 20 év különbség, de ez akkor se tetszene nekik. Egyszer már ismerkedtem egy nálam 7 évvel idősebb fiúval, akkor anya eleinte félt, de később talán nálam is jobban akarta, hogy működjön, mert szerinte nekem amúgyis komoly pasira van szükségem. De ez mégiscsak 11 év. Én komoly kapcsolatot szeretnék, amiben lehet közösen tervezgetni.

Szerintetek működhetne? Van ezzel kapcsolatban tapasztalatotok? Érdemes lenne megpróbálni?


2013. nov. 24. 19:37
 1/8 anonim ***** válasza:
100%

Én nem tartom ezt soknak. Hasonló vagyok én is, hogy az idősebb férfiak nagyobb hatással vannak rám, én 20L vagyok.

Párkapcsolatom ugyan nem volt még csak ismerkedés tavaly egy 28 évessel, de egy volt osztálytársam és a párja között 12 év van (21 és 33) és együtt vannak 4 éve. Sok mindentől függhet igazából, de szerintem próbáld meg! Sok sikert!

2013. nov. 24. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim válasza:
100%
Ha meg sem próbáljátok akkor sosem fog kiderülni.Ha meg össze is jöttök vigyázz ne az első héten az ágyban kössetek ki.Ha komolyan gondolja akkor szerintem bír várni míg jobban megismeritek egymást. :)
2013. nov. 24. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Szerintem a szívedre hallgass,bár,ha a korkülönbség már megrémít akkor szerintem (még?) nem tetszik neked igazán ez a férfi.
2013. nov. 24. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim válasza:
Közben az járt az agyamban míg az emberek ezt az életkor dolgot nézik addig szűkebb az a kör ahol megfelelő párt találhatnak.Lehet abban az emberben találod meg azt ami neked kell hiába idősebb nálad.
2013. nov. 24. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 A kérdező kommentje:
Köszi, aranyosak vagytok:) Mindig is ez volt a gond velem, hogy túlagyalom a dolgokat. Mindig mindent előre meg akarok tervezni, hogy tökéletes legyen, de sokszor pont ez a baj, néha kicsit hagynom kéne a dolgokat folyni úgy, ahogy magától zajlana. Annyit kérdeznék még, hogx ti hogyan mondanátok el a szüleiteknek, ha találkoztok? Velük élek, mindig mindenről tudnak, nem tudnék hazudni. Hogyan lehetne megnyugtatni, meglágyítani őket?
2013. nov. 24. 19:56
 6/8 anonim válasza:
Szerintem meglehet beszélni a szülőkkel hogy szeretnél találkozni vele,megismerni.Lehet te leszel az első aki azt mondja hogy nem is érdekel, ha meg mégis akkor meg alakulnak a dolgok.Egyébként azért megértem a szülőket hogy féltenek. :)
2013. nov. 24. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 A kérdező kommentje:
Igazad van, én is megértem abszolút. Köszi, hogy írtál, jó ötleteid vannak, nagy segítség most ez nekem :)
2013. nov. 24. 20:20
 8/8 anonim ***** válasza:

Én 15 éves koromban egy 27 éves férfival kezdtem. Ő volt az első és 4 évig voltunk együtt. Mai napig hálás vagyok neki és a sorsnak is, mert az egyik legszebb kapcsolatom volt ez.

A szüleim nem ellenezték, sőt.

2013. nov. 24. 20:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!