Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan bizonyítsam be a barátomnak hogy fontos nekem?

Figyelt kérdés

Nincs semmi önbizalmam. Soha nem is volt, már kisgyerekkorom óta ez a helyzet, soha nem láttam magamon hogy jó lennék vagy egyáltalán érnék valamit. 18 éves koromig nem volt kapcsolatom, még csak nem is "kavartam" senkivel. Egyszerűen nem kellettem senkinek, meg elég zárkózott voltam. Akkor volt egy barátom kb egy évig, vele elvoltam de ő is eléggé meg akart változtatni, így ebből a kapcsolatból is csak az maradt meg, hogy nem vagyok jó úgy ahogy vagyok, és olyan igazi komoly szerelmet nem is éreztem.

Mostani párommal majdnem egy éve együtt vagyunk, életemben először tényleg szerelmesnek érzem magam, és úgy érzem megbízhatok valakiben. Még azt is elhiszem hogy ő elfogad így ahogy vagyok. Mondtam neki a kapcsolatunk legelején hogy problémáim vannak és hozzám nagyon sok türelem kell. Azt mondta oké, és tényleg ahogy szép lassan egyre jobban megnyíltam neki, folyamatosan támogatott és biztatott. Rengeteget segít, jobbat kitalálni se tudnék.

Viszont van egy kis gond egy ideje. Az önbizalmam ugyan kicsit javult, de még mindig vannak gondjaim azzal hogy elfogadjam önmagam. Nem látom magam szépnek, kedves se vagyok, stb stb. Barátom pedig kezdi azt hinni hogy engem nem is érdekel hogy ő mit mond (mikor próbál meggyőzni hogy jó vagyok), meg nem is számít nekem hogy velem van, nem fontos nekem.

Teljesen kétségbe vagyok esve, mert tényleg ő jelent számomra mindent ami jó, szükségem van rá, de nem tudom hogy mutassam ki. Hogy tudnám neki bebizonyítani hogy sokat segít és hálás vagyok neki és rengeteget jelent hogy velem van, és nagyon szeretem?


2014. máj. 29. 11:36
 1/5 anonim ***** válasza:
Mutasd meg Neki ezt.
2014. máj. 29. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 A kérdező kommentje:
Ugyanezeket elmondtam neki, de ha épp rosszabb pillanatában van, akkor nem igazán hiszi el :(
2014. máj. 29. 11:42
 3/5 anonim ***** válasza:
Hasonlóan problémás vagyok én is. Bár az érzelmeim kimutatásával sosem volt bajom. Szerintem beszélj vele, mondd el neki ugyanezeket.
2014. máj. 29. 11:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:

Szia!


Nekem is ilyen problémáim voltak, és még anorexiával is van dolgom...A barátod imád, dicsér, és szerintem ha veled van, nyilván szépnek lát. Ha meg ilyeneket mond, szintén. Ne sajnáltasd magad, örülj annak, ami van, másnak sokkal rosszabb!

2014. máj. 29. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Szia!Szerintem két lehetőség van: - Mondd el neki egy jó pillanatában ezeket a dolgokat. - Tegyél fele apróbb gesztusokat. Öleld meg, csókold meg többször. Mondd neki többször hogy szereted. És ha figyel rád a srác akkor ezekből észre fogja venni, hogy fontos neked, és hogy értékeled a segítségét.

Remélem tudtam segíteni. :)

2014. jún. 3. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!