Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogy csábíthatnám vissza az exem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogy csábíthatnám vissza az exem?

Figyelt kérdés
4 hónapig kavartunk egy lánnyal. Nagyon erős érzelmi kötődések voltak, végül még se lett semmi. Azóta eltelt újabb 4 hónap ő látszólag már túltette magát rajtam. Eljátszottam, hogy én is. Azóta nincs neki senkije, most megpróbáltam rávenni egy kis etye-petyére, de végig azzal érvelt, hogy ezelőtt is balul sült el, túl sok érzelem került bele, hogy ő már lezárt mindent, nem akarja a sebeket feltépni, hogy maradjunk barátok és ne lépjük át a határokat. Holott tudom, hogy az egyetlen dolog már csak amivel érzelmeket tudnék újra kiváltani belőle az a szex. Hogy tudnám rávenni? hogy lehetnénk barátok azok után, hogy az egész szexel indult? Mit tehetnék még, úgy, hogy egy hét múlva mindketten megyünk haza nyárra. Ha csak úgy eltudnám felejteni, már megtettem volna.

2014. jún. 10. 00:08
 1/1 anonim ***** válasza:
baj van a fejeddel, edeskem. sajnalom, de ez nem igy megy. ez mar szinte beteges. hagyd h nem aakrja nem fogod tudni ravenni h okos lanyrol van szo
2014. jún. 10. 14:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!