Páromnak amotivációs szindrómája van, hogyan segíthetnék neki?

Nos, nagyon örülök, hogy sikerült egy füves f*$szal összejönnöd! Megint bebizonyítottad, hogy ti, lányok, milyen remek érzékkel választjátok ki az evolúciós zsákutcákat, és véletlenül sem a normális embereket részesítitek előnyben... neeeem, ők hadd dögöljenek bele a csajhiányba, meg hadd legyenek depressziósok az önbizalomhiányoktól, nektek a drogosok kellenek, mert ők olyan izgalmasak, meg olyan édesek! Hát edd meg, amit főztél, aranyom! K*rvára nem tudlak sajnálni. Remélem, annyi eszed lesz, hogy nem szülsz egy ilyennek egy fogyatékos gyereket.

Csodálom, hogy még nem haltunk ki.

Értem én, de szerintem beláthatod, hogy ez már nem csak egy "kis gond", hanem egy elég súlyos állapot. Vagy szerinted nem az? Szerinted nem nagyon gáz az, amikor egy ember csak zombiként vegetál és semmi érdemit nem csinál (nemmellesleg elhanyagol téged is)? A tanulással/munkával hogy áll a srác? Szülei amúgy mit szólnak ehhez?

Amúgy, ha jól értem, már akkor is szívott, amikor összejöttetek. Nem? Szóval a tanulság az, hogy drogossal nem kell összejönni, bármennyire is húdeizgirosszfiúk. Majd egyszer, ha felnőttök, ti lányok megértitek, hogy nem a nonfiguratív tetkós, piálós/drogozós/nagyonmenőfocista/gyúrós csávókból lesznek a normális családapák, akikre számítani lehet az életben, bármennyire is szexicsávók. Nem tudom, mi a jóistent szerettek ti ennyire a drogos idiótákon, miközben a normális fiúk, akikkel normális életetek lehetne, nem kapnak tőletek esélyt. Na mindegy, ez nem az én dolgom, de mindenesetre szerintem ez már elég gáz állapot. Én otthagynám, mert senki se segíthet azon, aki nem hajlandó elfogadni a segítséget.