Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Szerelmi bánat!?

Figyelt kérdés

Sziasztok!

Van valaki aki iránt többet érzek mint barátság, ezt ő is tudja, hogy szeretem őt. Múlt héten még úgy volt, hogy nagyon az elején vagyunk a kapcsolatnak, erre bejelentette, hogy neki ez gyors és velem nagyon nehéz lenne a kapcsolat. Hét elején már azt mondja, hogy van valakije, egy régi kapcsolata újra fellángolt. Én mindig csak rá tudok gondolni és szeretem őt, de van olyan érzésem ebből nem lesz soha semmi, annak ellenére, hogy ő azt mondta nekem, hogy később lehet még valami, de most biztos nem, de ha nem járnánk ugyan abba az iskolába biztos együtt lenne velem! Hét közepén már azt írta nem tudja eldönteni, hogy velem, vagy mással lenne-e jó, mert néha folyamatosan rám gondol, de van olyan hogy eszébe sem jutok. Minden nap találkozok vele, elkerülni lehetetlen, folyton rá gondolok, róla álmodok, személyesen is beszélgetek vele :(

Hogy tudnám elérni azt, hogy ne gondoljak rá folyton, vagy hogy az érzéseim változzanak iránta?


2014. dec. 13. 16:55
 1/2 anonim ***** válasza:

Belőlem egy lány váltottak ki ezeket "Minden nap találkozok vele(annak idején suliban) folyton rá gondolok, róla álmodok,"

Vele nem beszéltem direkt mert annyira zavarba jöttem volna és úgy voltam vele hogy nincs esélyem és ha csak jobban megismerem rosszabb lenne.

Hobbi! avval eltudod terelni a gondolataidat ...

A srácnak van mikor eszébe se jutsz .. akkor mért nem hagyod ott ? nyilván csak lehet szexre kellenél neki

F/19

2014. dec. 13. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:

"A srácnak van mikor eszébe se jutsz .. akkor mért nem hagyod ott ? nyilván csak lehet szexre kellenél neki "

Egyszerűen nem tudom elkerülni őt, lehetetlen. Szerintem nem csak a szex kellene neki mert amikor még úgy volt hogy együtt leszünk akkor azt mondta hogy csak akkor feküdne le velem ha készen állok rá, várna amíg úgy nem érzem (még nem volt szexuális kapcsolatom, szűz vagyok)

Ha most írna, vagy felhívna hogy úgy döntött velem szeretne lenni, azonnal igent mondanák!

Kb mennyi idő mire kiheverem ezt az egészet, úgy hogy rengeteget találkozok vele?

2014. dec. 13. 17:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!