Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Létezik örökké tartó szerelem?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Létezik örökké tartó szerelem?

Figyelt kérdés

Kissé gyerekes kérdés, tudom, de érdekelne, hogy akik már régóta együtt vannak a párjukkal, hogy állnak a dolgokkal.

Én három éve vagyok együtt a barátommal, nálunk átalakult már a szerelem, de sokkal erősebb kötődést érzek, és nyugodtabb is vagyok.

A barátnőim jelentős részénél 1-2 év után annyi gond ütötte fel a fejét, hogy hiába szeretik egymást, olyan, mintha elmúlt volna a szerelem az egyik fél részéről, ezért nem működne.

Van egy ismerősöm, akinek nagyon adok a szavára. Ő mondta nekem, hogy nem hitt az igaz szerelemben, egészen addig, amíg meg nem ismerkedett a párjával. Több, mint 6 éve együtt vannak, de még mindig szerelmesek, érezni közöttük a dolgot, ha látom őket együtt, lehet látni, hogy mindent megadnának a másikért, és nem megszokás, nem "átalakult szerelem", nem kötődés, hanem maga 'A szerelem'. Mindent magába foglalva.

Kicsit gáz a kérdésem, de engem elgondolkodtatott, hogy ha létezik ilyen, akkor az én kapcsolatom kiegyensúlyozott-e? Mert én 3 év után hiába szeretem a párom(ahogy írtam), egyszerűen az a vonzalom, meg amit úgy érzem, hogy kellene, hogy érezzek, az elmúlt.

Ha jön egy pasi aki tetszik megbámulom, sokszor agyalok rajta, hogy Ő az igazi-e.

Akik hosszan tartó kapcsolatban élnek, nálatok mi a helyzet?


2014. dec. 21. 23:46
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:

Nem létezik.

Ami egyszer elkezdődött, annak be is kell fejeződnie.

2014. dec. 21. 23:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
Igen.Vannak még csodák.
2014. dec. 21. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 anonim ***** válasza:

Mivel a szerelem mint érzelem csak az emberi élet keretein belül értelmezhető, és mivel az emberi élet véges, ezért nem, fogalmilag kizárt, hogy a szerelem örökké tartson.


Forrás: logika.

2014. dec. 21. 23:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/15 anonim ***** válasza:
Bízok benne, h igen. :)
2014. dec. 21. 23:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.:)

Harmadik válaszoló: elnézést, akkor rosszul "fogalmaztam".:) :)

Remélem, hogy létezik, én hinni akarok benne.:)

2014. dec. 21. 23:51
 6/15 anonim ***** válasza:
Nem. Ráadásul nem is élünk örökké.
2014. dec. 21. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
:D Látom ezt az örökké-t valami más szóval kellett volna helyettesítenem,:)
2014. dec. 21. 23:55
 8/15 anonim ***** válasza:
Én nagyon bízok benne.6 éve vagyok együtt a párommal és mondhatni tökéletes velem minden.Nem tudnánk egymás nélkül elképzelni életünket.Legjobb barátok is vagyunk egyben,mert mindig el tudunk hülyülni,poénosan verekedni,mindig húzzuk egymást stb de ezen felül a szex az valami fantasztikus.Sokat is szoktunk beszélni a közös jövőnkről.Szóval én tényleg nagyon nagyon bízok abban,hogy létezik ha nem is örök szerelem de az igen,hogy örökké kitartunk egymás mellett.20/L
2014. dec. 21. 23:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
Semmi sem tart örökké. Lehet, hogy náluk majd később fog átalakulni az érzés, de biztos, hogy idővel el fog múlni. Minden és mindenki változik, ez az élet rendje. :) De ha el is múlik a szerelem, de a szeretet megmarad és működőképes a kapcsolat, akkor szerintem nem érdemes eldobni. Pont azért, mert lehet, hogy mással újra fellobbana a tűz, de az is csak ideiglenes állapot lenne.
2014. dec. 21. 23:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:

20/L! Köszönöm a válaszodat.:)

Ez nagyon aranyos, én is remélem.:)

Pont az ilyenre "vágyom" én is, ahol minden, vagy majdnem minden tökéletes.:)

Szerencsés vagy, maradjon továbbra is ilyen!! :)

2014. dec. 21. 23:57
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!