Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Hogyan hozzam helyre a kapcsol...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan hozzam helyre a kapcsolatunkat?

Figyelt kérdés
Barátnőmmel nagyjából egy éve vagyunk együtt, és kezdetben minden jó volt. Azt tervezgettük, hogy együtt éljük le az életünket, és én teljesen komolyan is gondoltam, hogy soha senki mást nem lennék képes szeretni. De aztán valami megváltozott, talán nyár környékén. Akkor is együtt töltöttünk minden időt, de már nem volt olyan boldog, valahogy beszürkült, és azóta egyre csak rosszabb. A tél közeledtével már szinte elviselhetetlenné váltak a dolgok. Gyakorlatilag folyton hisztizik, mindenbe beleköt, állandóan vitát provokál a legkisebb dologért is, aztán engem állít be szemétnek. Mindenért megsértődik, képes napokig nem szólni hozzám, ha csak véletlenül két cukor helyett egyet teszek a kávéjába. Próbál úgy kezelni, mint egy utolsó nyomorék csicskát, de amikor ezt nem hagyom, akkor elsírja magát, hogy szemét vagyok vele. Egyszerűen nem értem, mitől van ez. Szinte egyik napról a másikra lett ilyen, pedig a körülményeinkben semmi komoly változás jem történÉn, sőt, most sokkal jobban élünk. A kapcsolatunk kezdetén a legkisebb ajándéknak is iszonyatosan örült, karácsonyra kapott egy iPhone 6-ot, és másnapra összetörte... néha ugyan tudunk normális hangnemben beszélni, de ez is kimerül annyiban, hogy milyen az idő. Már a szexet se kívánom, egyszerűen nem akarok hozzáérni. Tudom, hogy nem csal meg, hisz szinte csak a boltba megy el itthonról, de akkor mégis mi a baj? Már szinte annyira utálom, mint szeretném, és úgy érzem, az lenne a legokosabb, ha otthagynám, de... nem hiszem, hogy képes lennék rá.
2015. jan. 18. 09:32
 1/5 anonim ***** válasza:
ne próbáljátok helyrehozni, felesleges. váljatok szét, mindenkinek úgy lesz a legjobb.
2015. jan. 18. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Szerintem is ez a csaj élősködik az érzelmeiden
2015. jan. 18. 10:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:

Két dolgot tehetsz. 1. Otthagyod. Jelenlegi helyzetedben ez tűnik a legjobbnak. DE ha nem tanultál a dologból akkor valószínű a következő kapcsolatod is ilyen -vagy hasonló- lesz.

2. Összekapod magad és másképp folytatod.


Egyrészt lehet, hogy túl sok időt töltötök együtt. Van-e önálló, rajta és a munkádon kívüli életed? És neki van-e? Sport, hobbi, neked haverok, neki barátnők, stb.


Ha azt mondja szeretne ezt vagy azt rögtön megkap-e mindent? Igen? Hiba. Kölcsönösen kell tenni egymásért.


A cukorért pl. kiborulhat azért, mert a mindennapi dolgaira nem emlékszel. Tudd, hogy mit szeret, mi az ami érdekli. Légy ezekben penge és ne kelljen ötszázszor elmondania, mert ez egy nőt halálra fáraszt és úgy érzi, teljes joggal, hogy nem figyelsz rá.


Amikor olyanért hisztizik amiben nem vagy hibás akkor ne foglalkozz vele. Csinálj úgy, mintha nem hallanád. Ha viszont olyanért amiben sáros vagy akkor ismerd el a tartalom igazságát és mondd neki, hogy igaza van, viszont ne hagyd, hogy ebben a stílusban beszéljen veled.


Nézz utána az öt szeretetnyelvnek és derítsd ki neki melyik a legfontosabb és azt add neki.

Beszélgessetek. Ülj le, mondd el Neki, hogy ezek a gondjaid. Amíg normálisan beszél beszéltek. Ha hisztizik felállsz kimész az ajtón és sétálsz egyet. Újra próbálod, hisztinél ugyanez.


Az emberek belemennek olyan játszmákba amikbe nem kéne... aztán így járnak..


Az is baj, hogy nem történt semmi komoly, nincs semmi ami a külvilág felé összetartson titeket. Találjatok közös hobbit sportot vagy új célokat amiért lehet küzdeni.

2015. jan. 18. 10:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 csaktitkosan válasza:

Ez nalam forditva megy! Csak o nem sir vagy tori szet amit kap!

Olyanokat szokot kiabalni hogy kivagy te stb -.- ezert neha sirva gondolkozom jo ez igy? en se tudom mit tegyek, de en nagyon szeretem es rosszul esik hogy hozzam vag ilyet.Nem mentem magam mert en is hisztizek ez az egyuttelesel jar! De tudjatok szar a magany foleg ha parodvan! De en elviselem barmi rossz mert egy mosolya tobb mint az eletem :3

2015. jan. 18. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
Miért nem jár el otthonról? Nem lehet, hogy magányos/unatkozik egyedül és kezd depressziós lenni mert nincs dolga? Hogyhogy nem dolgozik vagy tanul? Szerintem beszélgess vele, abból sok minden kiderülhet.
2015. jan. 18. 15:44
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!