Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nagy kérés egy szál rózsa?

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nagy kérés egy szál rózsa?

Figyelt kérdés

Kérlek ne nevessetek ki de elég gáznak érzem magam.

3 éve vagyok együtt a párommal, és sose kaptam tőle virágot, kivéve egyszer egy kaktuszt(még nőnapra sem).

Már régen is meg-megemlítettem neki, hogy nagyon szeretnék egy rózsát. Nem egy csokrot, szimplán csak egy szálat, mire az volt a válasza, hogy:"majd egyszer", vagy pedig az, hogy "nem".

Nem értettem miért, gondoltam hülyéskedik, és úgyis fogok kapni, de nem. Régen számtalanszor megemlítettem de egyszerűen kötélnek áll.

Az Anyukájának névnapjára megveszi a kedvenc virágát is akár, nekem viszont nem hajlandó venni egy szál rózsát.

Mivel nem nagyon tudok mit csinálni, kénytelen vagyok elfogadni a helyzetet, de én spilázom túl, vagy jogosan esik rosszul?

Régen mikor kérdezte, hogy pl.:mit kérek névnapomra, mondtam, hogy egy szál rózsát, aztán helyette csokit kaptam, vagy ilyesmi. Árba kb. ugyan annyi, szóval nem értem.


2015. jan. 21. 10:37
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
56%

Pont, hogy nem áll kötélnek...

Nem is értem, egy nő miért marad meg egy kapcsolatban, ahol le sem szarják a vágyait. Felfoghatatlan.

Amúgy, nem egy árban van egy szál rózsa egy csokival. Sokkal drágább, szóval még sznob is a pasid. :D

2015. jan. 21. 10:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 A kérdező kommentje:

Jajj bocsánat, akkor rosszul írtam, meg van pár helyesírási hibám is, csak siettem.:)

Igazából ezen kívül nagyjából minden stimmel, csak ezt nem tudtam/tudom hova tenni.AMúgy a csoki még az "alap" nála, sokkal "drűgűbb" dolgokat is kaptam már tőle, ami szerintem vetekszik egy csokor árával, szóval nem értem.:)

2015. jan. 21. 10:44
 3/18 anonim ***** válasza:
100%
Ez se tudja mi kell a nőnek, ráadásul meg is mondtad neki. Én biztos, hogy otthagynám, ha fontos lenne, hogy kapjak rózsát tőle.
2015. jan. 21. 10:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
75%

Nem nevetlek ki.....

Nem tudom hány évesek vagytok, de gondolom nagyon fiatalok. A srác tapasztalatlan lehet ezerrel, ez még talán megbocsájtható is lenne, de az már nem,hogy tudtára adod a vágyadat és nem reagál rá semmit.

Én akkor is veszek virágot a páromnak, ha nincs évforduló...mert megtetszik és Ő jut róla eszembe, és kíváncsi vagyok az arcára amikor kibontja.... :)

Milyen a kapcsolatotok? Milyen családban nőtt fel a srác?

37F

2015. jan. 21. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:

Kaktuszt ajándékozni a szerelmünknek nekem elég fura ötlet - kivéve persze, ha mondjuk kifejezetten szereti vagy gyűjti őket.


Nekem amit leírtál, kicsit úgy jön le, hogy "csak azért sem".


Mondjuk én őszintén szólva úgy lennék vele, hogy ha csak azért kapnám, mert én kifejezetten kérem, vagy "számtalanszor megemlítem", akkor nem is tudnék annyira örülni neki, mintha spontán, magától jutna eszébe a Páromnak.


(Amúgy például én is igen ritkán kapok virágot a Páromtól - 12 év alatt volt talán 4 alkalom - de engem például nem zavar, vagy egyáltalán nem esik rosszul, és nincsen hiányérzetem emiatt, mert egyrészt tudom, hogy nem egy romantikus alkat, másrészt kimutatja máshogy a szeretetét.


Ha ilyen helyzetben lennék mint te, és örülnék néha egy szál virágnak, akkor időnként meglepném magamat egy szál rózsával vagy bármi más virággal, és ha a Párom esetleg érdeklődne arról, hogy honnan van, akkor mondanám neki, hogy á, semmi különös, meglepetés volt valakitől. :-)


De mielőtt félreértenéd, nem azért venném a virágot, hogy féltékennyé tegyem, vagy ilyesmi, csak azért, mert nekem örömet szerezne. (Én is szoktam nagy ritkán venni egy-egy szálat a piacon, meg kapok is időnként ismerősöktől virágot akár valami szívességért cserébe, akár csak úgy, anélkül, hogy születés vagy névnapom lenne, de a Páromnak talán összesen egyetlen alkalommal jutott eszébe megkérdezni a 12 év alatt, hogy kitől kaptam.

2015. jan. 21. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 anonim ***** válasza:

Az "5" reagálva......

Nem gondolom, hogy az jó megoldás,ha kiraksz egy csokor virágot és titkolózol hogy kitől is kaptad!!!

Akkor már inkább menjetek el közösen egy piacra és álljatok meg egy virágos strand előtt és mondjad a párodnak, hogy az a rózsa vagy kála mennyire tetszik Neked!!!

37F

2015. jan. 21. 11:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm a segítőkész válaszokat, kedvesek vagytok!:)

Igyekszem mindenre reagálni.:)

A kapcsolatunk mostanában nem a legjobb, nagyon kifordult magából, de eddig minden rendben volt. Más kérésemre valamiért reagál, de mostanában a spontán ajándékozás is nehezére esik.

Például süt sütit, és a legjobb haverjának visz belőle, vagy ilyesmik, de nekem nem nagyon akaródzik kedveskedni, míg én ha engedi a pénzem meglepem valamivel(nem drága dolog csak mondjuk egy kis fánk, vagy sütök neki, vagy ilyesmi, de ezeket se nagyon értékeli).

Milyen családban nőtt fel? Hát ő inkább ilyen "Anyuci kicsi fia", az Anyja kb. mindent meghatároz nála, mindent elmond neki, velem kapcsolatban is, sokszor a wc-ről hallom náluk hogy miket mond az anyjának(pl. hogy éppen "pirosbetűs napjaim" vannak)...

Az Apukája ilyen főnök típus, imád, mindig mondja, hogy mikor megyek már át hozzájuk, a barátomat is folyton nyüstöli velem, hogy vigyen el pl. színházba, stb, de a barátom nemet mond.

Télen megkértem, hogy jöjjön ki velem a Vörösmarty térre, nem jött, mert nem tudta mikor zár a vásár...ez volt a kifogás.

Igazából ez a magamnak veszek nem rossz ötlet, csak nekem valahogy Tőle jobban esne. Nyilván nem az igazi, hogy kérem, de ha látnám, hogy pl. névnapomra meglep vele azért jól esne.

2015. jan. 21. 11:23
 8/18 anonim ***** válasza:

Erre tippeltem....mármint, hogy erős anyai befolyás alatt nőhetett fel. Van ilyen haverom, aki hasonló hozzáállással bír a barátnőihez. Hozzászokott ahhoz, hogy az anyja mindent megcsinál helyette és ezt alapból el is várja a partnereitől...nagyon rossz tulajdonság, hogy nem értékeled a párod erőfeszítéseit amit Érted tesz. Sajnos pillanatnyilag csak a 2.számú Nő vagy az életében és ez nem jó!!!

Azt javasolnám, hogy beszéljél az Apukájával, hogy szeretnéd a kapcsolatotokat mélyebb szintre helyezni, és beszéljen a Mamával hogy tudatosan vegyen vissza egy lapáttal és adjon Neked több helyet!!!

Ne az anyósjelölttel beszéld meg személyesen mert sértődés lehet belőle....

37F

2015. jan. 21. 11:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
Azt gondolom ez nem is volt soha igazi kapcsolat. Keress mást! Ezt a bunkot meg felejtsd el sürgösen, simán.
2015. jan. 21. 11:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:

# 6


Én nem titkolózom a Párom előtt, hogy kitől kapok néha virágokat. Egyetlen egyszer jutott eszébe megkérdezni, akkor pedig megmondtam neki.


"Akkor már inkább menjetek el közösen egy piacra és álljatok meg egy virágos strand előtt és mondjad a párodnak, hogy az a rózsa vagy kála mennyire tetszik Neked!!!"


Soha nem mondanám ezt azzal a céllal, hogy virágot vetessek magamnak, mert ezt egyfajta érzelmi zsarolásnak, vagy minimum érzelmi játszmázásnak érezném a részemről.


Nekem az ajándék attól ajándék, hogy a másik saját indíttatásból, jó szívvel adja, nem azért, mert azt érzi, hogy elvárás vele szemben, illik, mert ilyen vagy olyan alkalom van, vagy én unszolom, nyaggatom, vagy - akármilyen finoman - manipulálom abba az irányba stb.


Nem tudnék örülni, ha azért venne meg nekem egy férfi szál virágot, mert én "ráutaló magatartással" elérem nála. Őszintén szólva sokkal kevésbé tudnék neki örülni, mintha ugyanazt a szál virágot megvenném saját magamnak, mert nagyon megtetszett, mert azt természetesnek érezném, a "megvetetem magamnak", kuncsorgok érte hozzáállást pedig még kínosnak is.


Én is szoktam apróbb-nagyobb ajándékokat venni a családtagjaimnak vagy a barátaimnak különösebb alkalom nélkül, csak azért, mert meglátok valamit, amiről egyből ő jut eszembe, és aminek szerintem örülne, és én is kapok időnként ilyen ajándékot. Én ezeket még jobban tudom értékelni, mint amikor valamilyen alkalomból ajándékoznak meg.


De azt is elfogadom, nem mindenkinek az ajándékozás az un. "szeretet nyelve" (például nekem sem), és ők más módon tudják kifejezni a szeretetüket, pont azért, mert ők maguk is más módon kifejezve élik meg mások szeretetét.


Ha a kérdező párja pl. soha senkinek nem venne virágot, vagy nem kedveskedne spontán ezzel-azzal senkinek, akkor talán kevésbé lenne meglepő, hogy a barátnőjének nem vesz virágot, vagy nem szerez néha apró meglepetést.


Ami meg az "Anyuci kicsi fia" típust illeti, ez is egy érzelmi játszma, aminek a fenntartásához két ember kell.


Ha egy felnőtt férfi ezen nem akar változtatni, akkor ott szerintem hiába bárki kívülálló helyes felismerése vagy segítő szándéka.


"sokszor a wc-ről hallom náluk hogy miket mond az anyjának(pl. hogy éppen "pirosbetűs napjaim" vannak)..."


Őszintén szólva ez engem sokkal jobban zavarna, mint az, hogy nem kapok virágot a páromtól.


Nem azért, mert a menstruáció ne lenne a világ legtermészetesebb dolga, hanem azért, mert egy kellő érzelmi intelligenciával rendelkező ember nem köt olyan dolgokat mások orrára, amihez semmi közük. Tudnám, hogy ha ebben a kérdésben megteszi, akkor nagy valószínűséggel megteszi, és meg fogja tenni olyan kérdésekben is a bizalmammal visszaélve, ami egyértelműen kettőnk privát szférájába tartozik.

2015. jan. 21. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!